Everdeen Creative Commons License 2016.09.21 0 0 5394

Amit a nővérekről írok Darling az felháboríthat nyugodtan én úgy utálom őket mint a xart.

Történesetesn tavaly januárban itthon voltunk egy hosszabb időre. 

Anyukám megbetegedett influenzával és amikor 40 fokos lázzal hívtuk a mentőket 3 másodperc alatt csapták le a fülembe.

Végüla reggel óta 'zaklatott" kerületi ügyeletes orvos mondta hogy majd ő kihívja a mentőket nekünk, így ki is jöttek. 

El sem tudtak anyuval indulni annyira ki volt száradva hogy fél órát kellett várni amíg lecsöpögött egy só infúzió.

Egy jó öreg hatvanas mentőápoló jött ki, aki egy vaskos tűvel kötötte be az infuziót amit eg nagy vékony tűvel lehetett volna...

Na mindegy bekerültünk a Szent László kórházbaa...

Bedobták anyukámat egy kórterembe ahol volt egy TBC-s beteg...

Kb 30 perc után szóltam az egyfolytában a számítógépre meredő harminc körüli orvosnak hogy jöjjön be, mert anyukámnak nagyon fáj a lába és lehet hogy ez lázgörcs, erre közölte hogy ne oktassam ki...mondtam neki hogy kihívom a rendőrséget meg a TV2-t mert ebből elég volt hogy behoztak egy 66 éves beteget 41 fokos lázzal a kevés kis infúzió lecsopögött és maga fél órája rá sem nézett a betegre...

Utána kiküldött és anyuval beszélt vagy fél órát, anyu mondta hogy milyen gyógyszer érzékenysége van egy csomó gyógyszerre, amidozafénra stb allergiás így csak Paracetamol infúziót kötöttek be neki és só oldatot én éjfél után hívtam egy taxi aki 8000 ezerért haza is vitt...amúgy jól elbeszélgettünk mindkét fia Londonba él LOl

Másnap megint nem kapott infúziót még sóoldatott sem  és ráüvöldöttt anővér hogy ad egy gyógyszer mit tudja ő hgyo mi van benne, itt ez a szokás vegye be és kész - Természetesen nem vehette be mert amidozafén tartalmú volt...

Éjfél körülre már megint 40 fokos láza volt és a harmincas kis új doktornő meg egyfolyátban telefonált...

Anyukám elunta és megmondta doktonőnek hogy ő most hív egy taxit és hazamegy és holanp Ügyvédekkel visszajön és leülnek beszélgetni a főosztályvezető orvossal hgoy egy 70 felé közeledő nőnek 40 fokos lázzal mi okból kellett elhagynia a kórházat...

Ekkor már mi is bent voltunk apukámmal, mert felhívott minket mobilon két ápolónő volt a egyik egy negyvenes kékszínű hajjal, puffogott, sziszegett, vágta a pofákat- elküdltem a jó kurv. an-ba szó szerint...előző nap amúgy kapott 5 ezer forintot... kár volt-

Az orvosnő mondta hogy ad egy infúziót és egy másika tis hogy reggel csinálnak egy vizetelt és vérviszgáalott jó lesz e így?

REggel meg is csinálták és rohant be k 4 orovs egy csomó sóoldattal mert anyu kálium szintje a nullán volt...

 

3 nap múlva végül is elhagyta ezt az ocsmány, lerobbant, nyomorult, koszos cigótelep kórházat- Lehet mélységes felháborodni újra- és még vagy hetet Londonban Kórházban töltött....

Ami az ápolónőket illeti, én rámosolyogtam az egyikre- aki nem hogy vissza mosolygott vágott egy pofát, ez akkor volt amikor a mentő felvitt minket...

Az egyik nagydabab fiatal, jókedélyű mentősápoló lepedőt kért az ápolóktól mondták hogy menjen a picsába mert nem tudnak adni nekik sincs...

Nekem ezek voltak a tapasztalataim.

Nem tudom hogy miért tüntetnek az ápolónők- itt Anligában egyetlen magyarral sem futottam még össze, de akikkel tavaly januárban a Sznt Lászlóban azokat meg tudtam volna ütni, annyira primitívek, nagyképűek, iskolázatlanok, érzéketelenek, szavakkal nehéz kifejezni mintha nem is szocializálódtak volna, mintha egy erdőben nőttek volan fel mint Casper akit a farkasok neveltek Németországban az 1800-as években...

Lehet felháborodni....

 

600 euró az 320-al számolva=192.000 nettó- ennyit kapsz?