spee981 Creative Commons License 2016.09.16 0 0 86623

Kösz a linket Kapocskának!

 

Alapi42:

Süt a felháborodás a válaszodból, de nem teljesen értem miért. Inkább építő jellegű kritikának tekintem.

 

Még egy idézet, mert efölött mintha átsiklottál volna:

"Belevágott volna a lecsóba a tervező nyaralása alatt simán"

 

Azaz engedélyeztetett gázterv nélkül akart kivitelezési munkába fogni. Biztos nem a szakma dísze, akármennyire "véded" is. Azt elismerem hogy én nem szerveztem jól a dolgot, és teljesen tájékozatlan voltam. De ezt közöltem vele előre, így két dolgot tehetett volna:

a, tesz rám, és azt mondja ő nem tudja a szervezést vállalni, így nem fog menni a dolog

b, vagy elvállalja a melót, és szervezi is, lévén hogy szakmabeli, tudja mik a szabályok, mit mi után, hogyan.

 

Utóbbit feltételeztem én, de ő lehet nem így gondolta. És nekem nem tűnt jóhiszeműnek, mert mindenáron siettetni akarta a kezdést, ilyet pedig kizárólag olyan esetekben tapasztaltam eddig, amikor a másik fél át akart baszni / le akart húzni. Pl kifejezetten vissza akart élni a tájékozatlanságommal úgy, hogy lényeges munkafázisokat meg se említett előzetesen, hogy a kezdeti elég kedvezőnek tűnő számokat látva beleugorjak a dologba. Szerintem egy korrekt kivitelező, szakember nem ilyen. Tájékoztatnia KELL a megrendelőt a fontos részletekről, külön kérés nélkül is. Egy átlagos megrendelő pedig nem lehet mindig tisztában minden részlettel, ami a mester szakmájába vág.

 

Abban mindenesetre maximálisan igazad van, hogy a felelősségi viszonyokat kristálytisztán már az elején fixálni kell, és nem feltételezni. Nem volt elég rutinom, legközelebb majd jobban megy remélem.

 

A leírásod alapján Nálad se optimális sorrendben történtek a dolgok, a Te szervezésed volt, és arra akartál rávilágítani hogy egy rossz szervezést is túl lehet élni? Az tudom hogy túl lehet, de milyen áron... Nálunk ha belevágtunk volna nemcsak 0.5% festegetés lett volna, meg kis kábelcsatizás, hanem durva kötségtúllépés a helyreállítások NÉLKUL is. Kb milliós nagyságrendű összeggel ahhoz képest, amikor ő már ráncigált, hogy "na, főnök, mehetünk jövő hétfőn?"

 

Előzmény: Alapi42 (86620)