Nem tudok olyan érdemjelről, kitüntetésről, rangról az elmúlt 100 évben amit érdemtelen nem kapott volna meg.

 

Tökéletesen igaz. (Talán csak azoknál az elismeréseknél lehet ezzel vitatkozni, amit szó szerint 1-2 ember kapott meg.)

 

Baudelaire is írta: "Vannak nők, akik olyanok, mint a Becsületrend szalagja. Nem kérünk többé belőlük, mert egynémely embertől bemocskolódtak." Aztán belátta a fent általad is megfogalmazott igazságot és ő is folyamodott a Becsületrendért.

 

A legmagasabb szovjet érdemrendet a Pobedát (Győzelem Érdemrend) 1945-ben megkapta a román király is, meg Montgomery meg Eisenhower, sőt Tito is. Pár év múlva már nem volt ekkora a szerelem... Vissza tudtommal egyik sem küldte és nem a gyémántok miatt.

 

A 2011-ben újraalapított Szent István Renddel kapcsolatban is rendszeresen felmerül kifogásként, hogy Haynau, Windischgraetz, Metternich (meg később Göring és Ribbentrop) is megkapta. A kiegyezés és koronázás alkalmából Arany Jánost szintén felterjesztették a kitüntetésre, és - közhiedelemmel ellentétben - vonakodva bár, de elfogadta.

 

Amikor a Beatles tagjait 1965-ben kitüntették az Brit Birodalom Érdemrendjével (a sajtóban ez sokszor tévesen úgy jelent meg, hogy lovaggá ütötték őket - ez csak évtizedekkel később és nem minden tagnál történt meg), több háborús veterán visszaküldte a kitüntetését, mondván, hogy ők ezért két világháborút végigharcoltak, erre ezek a suhancok megkapják. John Lennon később a biafrai konfliktusban és a vietnami háborúban való brit szerepvállalás miatt visszaküldte a kitüntetését.

 

Elég is ennyi a példákból, hogy igazolja, túl kényesnek nem szabad lenni kitüntetések, elismerések megítélésekor. Szíve joga mindenkinek, hogy elfogadja vagy elutasítja, illetve megtartja vagy visszaküldi.

Más.

 

Az általad leírt temetési eset egyszerre felháborító és kiábrándító. :(