Folytatólagosan elkövetett szómenésem 2. része. Bocs, hogy kicsit dagályos, de laikusok is olvassák a FBon. :) Ott vannak képek is. :)

 

Kezdetben nagyon sok idő elment azzal, hogy egy-egy szűkületnél, technikás gödör átkelésnél megtorpant a tömeg. Volt, hogy 1 percet ácsorogtunk, várva a sorunkat. De erre azért számít az ember, ha 1900 futó neki vág egy single track-nek, azaz egy nyomtávos ösvénynek. Aztán ami kis idővel később jött, az már elővetette velem a telefont pár kép készítésének erejéig. Ahogy felnéztem a hegyoldalon kacskaringós vonalban végeláthatatlan sorban meneteltek felfelé az emberek, és még a hegy csúcsa sem látszott. Itt nem nagyon volt előzgetésre lehetőség, de hogy őszinte legyek amúgy is csak ritkán engedélyeztem magamnak ezt a luxust. Csak mikor úgy éreztem, nagyobb pulzusugrás nélkül előreosonhatok egy-egy lelassuló spuri mellett. Szép lassan cammogtunk hát így fel a meredélyen, egymás nyomában - de nyugodtan mondhatnám, hogy egymás s...ében, mert pont olyan meredek volt a kapaszkodó, hogy ha nem vigyázok az előttem lévő fenekébe szaladok bele fejjel egy óvatlan pillanatban. Senki nem rohant, mindenki fújtatott, nyeltük a lábaink által felvert port, csak a láncok csörgése és az ostor csattogása hiányzott egy jó történelmi film jelenethez. :) Amikor 2 óra múltán úgy éreztem, lassan kezdünk felérni, akkor a hegy gerinc mögül feltűnt egy újabb magaslat, amin szintén ott kígyózott az emberhangyák sora. Végül a rajt után 2 órával és 56 perccel elértem a 2540 méter magas 1. ellenőrző pontot. Mivel tudtam, hogy bő 4 km múlva nagyobb frissítőpontra érünk, és végre futható szakasz következett, nem vacakoltam sokat, a gyors chip leolvasás után elkezdtem leereszkedni a Bertone házhoz. A lejtő az én secret power-om, rejtett képességem. :) De mint a Hihetetlen családban sem nyerhetett a fió az iskolai futóversenyen, én is nagyon erősen visszafogtam magam a hirtelen kitárult térben. Ja ugyanis az egynyomtávból hirtelen párhuzamosan futó ösvények sokasága lett, nem voltunk végre egymás mögé beszorítva. Szóval lehetett volna száguldozni, ha az az lett volna a célom, hogy 30 km után kiszálljak a versenyből. Mert a lábaim tuti feladták volna. Ugyan érzésre az ember a lejtőn kevés energiából jön le, de a gyakorlat azt mutatja, hogy egy óvatlan vágta egy hosszabb ereszkedésben simán szétcsapja az ember combizmait, de még azt kell mondjam, energetikailag is meglepően odab...vág. Az naiv futó leér a völgy aljára, aztán elindulna a szemközti oldalon felfelé, csak hogy nem megy. Kapkodja a levegőt, próbál nem szédelegni, aztán 20 lépés után megáll. No ez az, amit nem akartam, szóval ahogy mondtam, óvattal ereszkedtem le a csúcsról. Ez persze még így sem volt rossz, tucatjával előztem meg a versenytársakat, akik kevésbé volta felvértezve az én titkos képességemmel, a lejtőn futással. Pedig hol volt ez még technikásságban, nehézségben a pálya 2. szakaszán tapasztalt csupa szikla, csupa gyökér ereszkedésektől! Utólag megnézve az adatokat, bár ez nekem is meglepetés, 180 embert előztem meg ezen a 4,5 km-es szakaszon. Pedig fotózgattam is.

Amúgy mindezeket az adatokat innen mazsolázom most:

http://utmb.livetrail.net/coureur.php?rech=4709

A frissítőpont után volt a chip leolvasás, szóval a szakasz időm ettől vagy 5 perccel azért jobb volt. Sőt, amit nem vettem észre az egész verseny folyamán, voltak kamerák kihelyezve, amik közvetítették az áthaladásomat élőben, a fent idézett oldalon. Így aztán jól nem integettem. Azonban mókás dolog ám visszanézni, hogy a Bertone házbeli frissítőpont után milyen mókás "lendülettel" vágok neki a hegynek. Úgy bólogatok egész testből, mint az az ivós gólya játék gyerekkorunkból. :) A ponton itt még nem sokat vacakoltam, kicsit ittam, feltöltöttem a kulacsomat (erre még ki kell térjek később), ettem pár falatot, de mivel tudtam, hogy 7 km múlva újabb frissítő jön, inkább továbbálltam.

Ez a szakasz a szintrajzon szemre olyan síknak tűnik, de ha az adatokat megnézzük, máris látszik, hogy azért csak összejön rajta közel 300 m szintemelkedés. No ez hirigelt ki. Pontosabban az előzőleg lábamba tett 1300 m emelkedés egyben, az állandóan tűző nap, a közel 30 fok, és végül ez a hullámos rész. Mert ugye ez csalóka. Vannak benne síknak kinéző részek. Amik persze enyhe emelkedők. Ha itt nem fut az ember, akkor mikor? Aztán lejtő, aztán megint emelkedő, és így tovább. A pulzusommal folyamatosan ment a küzdelem. Ha egy kicsit jobban megengedtem a kelleténél, már elkezdett 135 fölé benézni, sőt, néha a 140 is beütött, ami a verseny ilyen korai szakaszán egy-egy koporsószög volt. A Bonatti házhoz elég ramaty állapotban értem már el. Itt is ettem kicsit, ittam sokat, majd 7-8 perc téblábolás után indultam tovább. A háti zsákom tartályát még a rajt óta nem töltöttem újra, és most sem, mert ezt a következő, igazi nagy pontra terveztem, amitől még 5 km választott el, szerencsére sok lefelével.

Apropó víz. 3 dolgot tehettem a hőség ellenében. Ebből 2-t Speró tanácsolt, én meg szerencsére megfogadtam.

1. vittem egy kulacsot. No persze. Az indulás előtti órában kunyeráltam a kávézóban egy asztaltársaságtól. Megkérdeztem, kell-e majd még nekik ez a műanyag palack, mert én hasznát venném. :) Ez jó döntés volt. Én még versenyen ennyi vizet nem ittam meg, mint itt. Az izótól egy idő után inkább csak émelyegtem, de ha ráküldtem egy kis friss hideg forrásvizet, mindjárt könnyebben bent maradt.

2. vittem egy sapkát. Mivel nekem nincs, kölcsön kaptam az Ildikóét. (Szerencsére állítható. :) Ezt a bőven utunkba kerülő összes forrásban, patakban, csapban, medencében megmártottam, és azzal hűtöttem a fejemet.

3. ahol tehettem mosdottam, bedugtam a kezemet a hideg vízbe, és hagytam, hogy jól áthűljön.

Ha nem lett volna ennyi vízvételi lehetőség út közben, az én mesém se tartana már túl sokáig. :)

Mindezek ellenére eléggé megtörve érkeztem meg Arnuvaba, a nagy frissítőpontra. No itt már nem foglalkoztam az idővel. Miután kicsit lecsillapodott a testem, levest vettem magamhoz, és betoltam 2 tányérral. No ne gondoljatok palóc-, se csülkös bablevesre, de még csak nem is vargányakrém-levessel kényeztettek bennünket. Jó sós porleves volt tészta betéttel, vagy kérhettem anélkül is. Ez azonban ilyenkor jobb tud lenni, mint egy infúzió. Folyadék, só kell a szervezetnek, végre nem édes, tehát a gyomrot is kicsit megnyugtatja. Ücsörögtem is pár percet. Közben végre sms-t kaptam a kedvestől, hogy lát ám a movingobject-en. (Ez egy nyomkövető web oldal, ahol lehetett követni a verseny folyamán méterről méterre. Mondjuk néha azon járt az eszem, hogy miért nem nevezzük inkább barelymovingobject-nek (alig mozgó tárgy), oda jobban illene a produkcióm. :-) Üzente, hogy kifelé jövet fürödjek meg a folyóban. Azt ugyan nem tettem meg, de azért rövid időre beledugtam a kezem a vízbe, és felfrissítettem a sapkámban is a hűtőfolyadékot. A hátitatyómat már a ponton feltöltöttem új izóval - amiről kiderült, hogy bűn rossz ízű - és elkezdtem kínos vánszorgásomat fel a Ferret hágóba.

De ezt már csak a következő részben mesélem el nektek. ;-)

(A folytatásban: hősünket visszaelőzi a Botovics házaspár, de aztán megtáltosodva átröppen Svájcországba...)