Még nem ér oda az ember a két megmaradt épülethez, mikor meglátja az első bunkert. Mondjuk, az nem csak úgy megy, hogy meglátjuk, ha a Kizmus úr, mármint Kizmus Szabolcs, az első fotó készítője, nem küld térképet, az életben nem találtam volna meg. Csak egy sötét nyílás látszott a bozótban (ezért kell ilyen helyre késő ősszel / télen / kora tavasszal menni), és a nyílásnak szabályos alakja volt. 

Tulajdonképpen az első kép az utolsó is, mert ezen a kapun kifelé jöttem. Két bejárat van, én a második képen lévőt találtam meg, a kettőt odabent egy félkör alakú vágat köti össze, három üreggel. A lámpámat elfelejtettem betenni a hátizsákba, így aztán maradt a gyufa, a telefon-LED, meg egy bot. A bottal a két szélső üreget körbe ki lehetett tapogatni, ezek nem voltak nagyok, a középsőt nem tudom, mekkora, mert a bot nem érte el a végét, én meg beljebb nem mentem. Egy nagyon kicsi fülkeszerű üreg volt a másik kapunál, amerre kijöttem, ezt be lehetett világítani a telefonnal.

 

Dolgozott itt néhány bontókedvű ember, azt azért látni.