Babits Mihály

Augusztus

 

A falunak tornya karcsu,
körül karcsu könnyü fák
falu fölött vörös arcu,
sárga bajszu holdvilág.

 

A vasúton szállok messze,
messze, messze csöndesen,
és tünődöm, enyém lessz-e,
vagy már veszve, kedvesem?

 

Aki egyszer, egy szép estén,
szép csöndeskén rámhajolt,
enyém lessz-e még édeském,
ki egy estén enyém volt?

 

Illyen messze, halk zugolyba
véle volna jönni jó,
hol egymásnak válaszolva
tücsök szólna millió.

 

Lelkem is itt szertecicáz,
elmóricáz csöndesen,
s megpihen egy fehér cicás
kukoricás ereszen. –

 

Ó jaj, a vonat megindul,
lassan indul, tétováz
s eltün a táj dombjain tul
zene, hold és állomás.