Júli 4, hétfő

Úgy indulok el, hogy fogalmam sincs róla, mit csinálok ma. A 8-as villamos egy biztos pont, felszállok, a Ministero dell'Istruzionénél le. A piazza San Cosimato felöl nyitva a kapu, így benézek a kórház kertjébe, kerengőibe, szeretem ezt a helyet is.

Elhatározom, hogy irány a Villa Farnesina, ami hétfőn is nyitva van. A Santa Maria in Trastevere előtt visz az utam, nem lehet, hogy ne menjek be, akár csak pár percre is.

A Porta Settimiana felé még benézek a piazza della Scalán lévő gyógyszertárba, a közforgalmú részben a boltíves falakon szép, gyógynövényeket ábrázoló festmények. Sajnos az antik gyógyszertár csak ritkán és kizárólag vezetéssel látogatható.

 

A Farnesinában páran lézengenek, komótosan végig járom. A kertnek egy része zárva, csak bizonyos napokon bejárható, és persze ma nem az a nap van. A villa nagyobb részét a Tevere szabályozásának esett áldozatul, de ami maradt, az is csodás. Az épületet Peruzzi tervezte, a freskók Raffaello és Sebastiano del Piombo munkái, a kert egy oázis a városban, és persze két szép szökőkút is van.

 

A felső rakpart felé indulok, a sarkon lévő buszmegállóban döntöm el, hogy irány a Testaccio, megnézem az amfórás szökőkutat az új helyén. Az Emporión tavaly már csak a hűlt helyét láttam, később olvastam, hogy átköltöztették a piazza Testaccióra. Most tényleg sokkal jobb helyen van. A híd előtt a nagy térben nem mutatott semmit, ott gyalogos forgalom szinte nincs is, csak hozzám hasonló mániások nézték meg közelebbről. Most egy hatalmas, házakkal körbefogott tér közepén adja a vizet, körben padok, ücsörgő emberek, kis fák, szóval, tökéletes a hely.

 

Marmoratán keresek valami harapnivalót, suppli és egy kisebb pizza az ebédem, meg persze a kötelező caffé. Indulok a metró felé, de a piramis előtt elcsábulok, sosem voltam még ebben a temetőben (Acattolico). Ez a nem katolikusok temetője, főleg külföldiek temetkeztek ide, sok angol és szláv név van a köveken, köztük sok híres is. A piramis temető felőli oldalán kis park padokkal, pihenek egy kicsit, végül a kulturált mosdóban kicsit rendbe teszem magam.

 

Metróval el a Tiburtináig, innen busszal a Casal Bertone negyed felé, ugyanis szeretném megnézni a tömböt, ahol Pasolini filmje, a Mamma Roma játszódott, Anna Magnani főszereplésével. De felhasználta az épületek belső tereit az Egy erőszakos élet (Una vita violenta) filmjében is.

A buszról érzésre szállok le, majd a mobilon keresni akarom az offline térképet, ami nem hajlandó megnyílni. (Reggel óta valami gáz van vele. A temetőben egy kivételével mobillal fotóztam csak, később derül ki, hogy látni ugyan, de lementeni már nem engedi. Később naponta többször  is kikapcsol a telefon, azt jelzi, hogy sérült a memó kártya.)

Szóval, a térképes emlékeim alapján próbálom belőni, merre induljak, végül ott kötök ki, ahol akartam. A Palazzo dei ferrovieri névre hallgató nagy háromszög alakú blokk egy részét nem régen renoválták.  

A tömb az államvasutak finanszírozásában épült 1915-ben a dolgozók számára, 15 évvel később a tömb körül alakult ki a Casal Bertone néven ismert negyed. A kornak megfelelő munkáslakások, 5 emeleten, sok lépcsőházzal, keskeny zsalugáteres ablakokkal. Az épületek által határolt rész kicsit már parkosítva, az egyik udvarrészben egy farkas fejjel díszített szökőkút (Fontana delle Teste di Lupo). A tömb főbejárata a piazza Tommaso de Cristoforis felöl egy magas árkád alatt van, a kapu két oldalán a magasban egy-egy kecses szarvas áll, de agancsuk nincs. A legenda szerint volt nekik agancsuk, de a környék lakói átkeresztelték a tömböt a szarvak házának, arra utalva, hogy a férjek napokig távol voltak, az asszonyok meg ki tudja, mit csinálnak addig otthon. Egyszer egy férfi megunta a csúfolódást, felmászott, és leszedte az agancsokat.

 

Hazafelé megint jó sokat várok a buszra, a metrótól aztán már gyorsabb a dolog.

Este szokásos szárd étterem, idén megint nem engednek fizetni a szülinapomra tekintettel. Utána még egy séta a Navona környékén, aztán indulás haza. Ma sem kell altatni.