"

A Bill B. 50. tiszta születésnapján beszéltük róla, hogy írok pár gondolatot a régi mondásról: „Vigyázz mit kérsz!”. Ezért mellékelten küldök egy írást, mely bemutatja mit tanultam a betegségünkről ezalatt a majdnem 47 év alatt, a Névtelen Szerencsejátékosok közösségében. Hiszek benne, hogy erőnk, tapasztalataink és reményünk megosztásával segíthetünk a még szenvedőkön.

 

Hová mennek az újabb tagok?
( és azok a tagok, akik elfordulnak a felépüléstől)

 

A következő elgondolkodtató megjegyzések egy leállt kényszeres szerencsejátékostól származnak, aki úgy véli ahhoz, hogy elkezdődjön a felépülés és fenn is lehessen tartani a felépülésének kell lennie az elsődlegesnek az életben. Semmi. Hangsúlyozom, semmi nem lehet fontosabb a felépülésnél egy kényszeres szenvedélyes szerencsejátékosnak. A kifogások és a kevesebb tett egy nyílt felhívás a függőségnek a visszatérésre, ami előbb-utóbb vissza is köszönt életünkbe. A tapasztalatok azt tanították meg, hogy a függőség mindig rosszabbodik, soha nem javul és egy örökkévalóságnyi idő áll rendelkezésére, hogy beteljesítse küldetését. Nekünk viszont nincs ennyi időnk, hogy beteljesítsük a sajátunk. A legfőbb követelmények a felépüléshez bármely kényszeres szenvedélyes szerencsejátékos számára a vágy a játék abbahagyására, a hajlandóság a változásra, az őszinte és legjobb tudásunk szerinti erőfeszítés a felépülési program és az egység hagyományainak mindennapi gyakorlására, valamint a kitartó és odaadó részvétel a csoportgyűléseken. Az említett követelmények – némelyikéhez, vagy némelyikének – betartásához bizonyos időre lehet szükségünk. Többek mellett ezért is van kritikus jelentősége, hogy ekkor is látogassuk a gyűléseket. Még akkor is ha betegségünk a távolmaradást tanácsolja számunkra.

 

A vágy és a hajlandóság lobogója alatt jön el a személyes leltár elkészítésének sok esetben súlyos feladata. Ez a leltár tartalmazhatja haragunk, félelmeink, aggodalmaink, kapzsiságunk, neheztelésünk, frusztrációnk, gyűlöletünk, halogatásunk indokait és jelentheti akár a játék folytatását mely átmenetileg megszabadított minket attól, hogy foglalkozzunk az előbbiekkel. A Névtelen Szerencsejátékosok irodalma figyelmeztet minket arra, hogy a játékszenvedély egy érzelmi betegség! Zavart érzelmeink rengeteg problémát gyártanak, melyek hátráltatják felépülésünk, ezért ezeket az érzelmeket nem lehet és nem szabad figyelmen kívül hagyni, vagy szimplán a szőnyeg alá seperni. Ha meghagyjuk őket magunknak az csak olaj lesz visszaesésünk tüzének parazsára.

 

A játék, a fájdalom, a nyomor, a szenvedés, és az adósságok miatt kialakult folyamatos nyomás az ár, amit a kényszeres szerencsejátékosnak meg kell fizetnie, amiért ebben az álomvilágban él. A játékos minden valószínűség ellenére vonakodik elhagyni ezt a hamis világot. Ez tart amíg a játék, annak fájdalma, nyomora és a szenvedése MEG NEM ÁLLÍTJA! (Úgy vélem a legtöbb játékos nem állítja meg a játékot addig, míg a játék nem állítja meg őket!) A szerencsejáték a kényszeres szenvedélyes szerencsejátékosnak egy zsákutca melyben csak egy felé visz az út, az adósság, a kétségbeesés, a válás, a romlás, a bebörtönzés, az őrület és a végső teljes megsemmisülés felé. És ez nem ijeszt meg senkit. A játékos végső félelme, hogy nem tudja folytatni a játékot, még akkor is ha tudja, ezzel tönkreteszik magát. Sokan nem látják a pusztulást (tagadás), de sokakat nem is érdekel. Összességében nem érdekli őket maguk, vagy mások jóléte.

 

A józan megoldás a kényszeres szenvedélyes szerencsejátékosnak, hogy csatlakozik a Névtelen Szerencsejátékosokhoz és abbahagyja a játékot. Ezt követően segítséget kereshet, segítséget kérhet és a legnagyobb felelősség, csak most jön: önmagán segíthet! A Névtelen Szerencsejátékosok programja egy önsegítő program. Nos, a jó hír az, hogy amint megtaláltuk és erősítjük a vágyunk a játék abbahagyására a felépülési program lépései és az egység hagyományai biztosítani fogják az összes szükséges eszközt a sikeres felépüléshez. Hogy leálljunk és hogy leállva is maradjunk, ez a Névtelen Szerencsejátékosok programjának célja. Sem bármilyen személy, sem a Lépések, sem a gyűlések nem képesek rá erőltetni, vagy meggyőzni a kényszeres szenvedélyes szerencsejátékost, hogy hagyja abba a játékot és életét és gondolkodását élhetőbbé alakítsa, ha nincs meg benne ez a vágy a játék abbahagyására. De a vágyat a szerencsejátékok űzésének abbahagyására meg lehet találni, ha a játékos folytatja a gyűlések látogatását és hajlandó keresni azt. Ha meg volt a vágyunk a játékra, megtalálhatjuk a vágyat az abbahagyására is!

 

A szomorúság, az érzékenység, az ész és a logika csenevész ellenfelek akkor, amikor „akcióban” van az érthetetlen és alattomos játékfüggőség.  A vágy a szerencsejátékok űzésének az abbahagyására az alapja minden felépülésnek! És minden negatívum megfordítható. Jelenti ez azokat is, akik kezdetben a vágy nélkül jönnek a Névtelen Szerencsejátékosok közösségébe. A gyűlések azok a helyszínek, ahol csodák történnek. Engedd, hadd történjen meg veled is!

 

Végül szeretnék idézni három szót az egyik társunk négy éves unokájától:

 „A szerencsejáték hülyeség!”

 

A G.A. tapasztalatcsere szellemében, erőt és reményt kívánok:

George W., Watertown, New York

"