Gyöngyösi csárda - Rezi - Zalaszántó

És, hogy a kategóriákat bővítsük, most eszement Gasztroturista módjára :)

Logisztikai okoból úgy alakult, hogy pont pénteken délre, azaz ebédidőben érkeztünk a Gyöngyösi csárdához autóval, így mindjárt adta magát, hogy ebédeljünk egy jót.
Én a könyed halászlé túróscsusza alapot egészítettem ki annyival, hogy a túróscsuszára feltétnek kértem marhapörköltet :)
Nos marha jó ötlet volt, de amikor 13 órakor nekivágtunk az emelkedőnek, bizony éreztette hatását a belső kazánba gyújtott tűz is :)
De mielőtt nekivágtunk volna, még természetesen bélyegeztünk a buszmegállónál, és a Betyársírokhoz is bebújtunk a nagy fa alá.
Innen viszont kimászva a tűző napra, kezdődött az emelkedő. Szerencsére 300 méter múlva egy tábla mutatta, hogy az aszfaltról be kell bújni a bokrok közé,
így egy kis árnyékot kaptunk cserében a csalános útért, de szerencsére nem volt vészes, és nem is tartott sokáig.
Hamarosan viszont ismét tűző napra kerültünk, és bő másfél kilométeren keresztül várhattuk, a megváltásként érkező pecsételőhelyet.
Szinte hihetetlen, hogy még csak 2.7 km-t mutatott a GPS számlálója, és már ennyire el voltunk készülve az erőnkkel, így 20 perc pihenőt iktattunk be a programba.
A pultos nagyon meglepődött, hogy 4 dl szódát kértünk az 1 dl borhoz, hátmég amikor én csak tisztán 1/2 liter szódát kértem, hiszen én voltam a sofőr.
Sapkáinkat bevizeztük, és így kezdtük meg a folytatást, így valamivel elviselhetőbb volt a meleg, de még így is elszörnyülködve néztük a Rezi külterülete névvel illetett táblánál, hogy milyen hosszú egyenes és napos út vezet Észak felé.
Néhol vadszedrezgetéssel savanyítottuk a szánkat és így haladtunk a tűző napon. Itt találkoztunk az első velünk szembe vadszedrezgető leánnyal, majd amikor beértünk az árnyékos erdőbe, akkor szúnyogok hadával.
Már ereszkedtünk lefele, amikor egy 3 fős csapat jött szembe, őket ki is kérdeztük a patakátkelés milyenségéről, de megnyugtattak, hogy vannak kövek letéve.
És így is volt, szinte egy híddal felérő, bürühöz hasonló kapaszkodási lehetőséggel ellátott átkelőhelyet létesített valaki, amin könnyű volt átkelni jelen vízállási viszonyok közepette.
Az átkelés után a mezőre kiérve újabb 2 túrázó jött szembe, jó volt látni, hogy sokan járják a kéktúra ezen új szakaszát is.
Mindenesetre megerősített bennünket is, hogy jó úton járunk, mert a jelzések elég ritkásak voltak, köszönhetően a terepviszonyoknak.
Hamarosan egy szekérút került a talpunk alá, majd az utolsó 1.3km-t már Zalaszántóra aszfaltúton tettük meg.
Bekukkantottunk még a templomba is, majd gyorsan a Tátika presszó felé vettük az irányt, mert a bélyegzésen túl, még inni is akartunk és a busz indulásáig már nem volt sok időnk.
A busz menetrend szerint pontosan érkezett és repített is vissza minket a csárdához, ahol immáron vacsorát tudtunk fogyasztani jókedvvel bőséggel :)
A gasztroturistai beszámoló teljessége miatt, a jegyzőkönyvbe részemről egy újházi tyúkhúsleves, pontyfilé rántva került a bevételi oldalra.

Képek:
https://goo.gl/photos/P65NzNUrw9xogPcr8