Travel-1 Creative Commons License 2016.08.01 0 0 3356

Branham testvér, mivel kifejtetted a kígyó magvát – –  óh, ezt nem is vettem észre,
valahogy elsiklottam fölötte - - , a kígyó magvát ezen a héten, rend szerint való- - e, hogy
feltegyem ezt a kérdést? A barátaim kérték, hogy magyarázzam meg nekik az 1Móz
4:1- - et, é s nem tudom. Segítesz ebben?


Ez eltér a témánktól, de minden esetre a tőlem telhető legjobban próbálom, Isten
segítségével. Lássuk csak most. Hadd világítsak rá erre egy kicsit. Azt hiszem, itt
mondta azt: “Fiút kaptam az Úrtól.” Azt hiszem, ez az. Azt hiszem, Éva mondta ezt.
Meg akarom nézni, hogy biztos legyek benne, mert valamelyik este is hetet
mondtam… Hétszázat mondtam hétezer helyett, így... Olyan feszülté tesz engem,
látjátok. És figyelni kell, és az ellenség minden oldalról ott van, és ennek tudatában
vagyunk, látjátok. Igen, ez az.
“Ádám pedig ismerte Évát, a feleségét; ő pedig fogant és szülte Káint, és azt
mondta: Fiút kaptam az Úrtól.” Tehát csak megválaszolok neked egy kérdést,
testvérem vagy testvérnőm. És most emlékezzünk, hogy ezt nem csak úgy
odadobom neked: nem. Próbálok segíteni neked, látod. Szeretlek és szeretem azt a
személyt, aki talán a kritikus volt ezzel kapcsolatban, de szerintem ez a személy nem
kritikus. Azt írták: - Segíts nekem… Látjátok, mert azok az emberek hiszik ezt. De
nemtámaszkodnak eléggé a Lélekre, hogy tudják, mit kell mondaniuk annak az
illetőnek, aki ezt megkérdezte tőlük. Tehát azt mondja itt… Mi a kérdés, kétség kívül,
amit mondanak: - Éva
azt mondta, hogy azt a fiúgyermeket az Úrtól kapta… Mit gondoltok, hogyan
jöhetne az élet egyáltalán, ha nem az Úrtól jönne, akár jó, akár rossz? Ki küldte
Iskáriótes Júdást a világra? Mondjátok meg nekem. A Biblia mondja, hogy ő a
kárhozat fiának született. Csak kérdezzétek meg tőlük ezt. Legyetek olyanok, mint a
kukac a citromban, látjátok. Most, látjátok, nem tudnak… Ez… Figyeljétek. Ha egy
kicsit technikásabban akarjátok megfogni őket,
akkor figyeljetek. Éva beszélt itt – ha az eredeti nyelvből akarjátok megnézni, itt van,
amely úgy íratott le, hogy rejtve legyen a bölcsek és büszkék elől – Éva, itt, ahogyan
tanítják, hogy Isten által fogant ez a fiú; és Ő egy Lélek, és nem tud ilyet tenni.
Látjátok? Most nézzetek ide, ha meg akarjátok figyelni ezt. “Fiút kaptam az Úrtól.”
Lehet ebből bármit kihozni… De kell, hogy meglegyen a Nem, uram. Ha az… Akkor a
Lélek… És mi mindig követjük a szüleink természetét. Ezt tudjátok. Nézzétek meg a
kisbabát, a természetét. Tehát akkor, Ádám Isten fia volt. Éva Isten lánya volt. Így
van. Isten teremtményéről az első dolog, hogy nem lehetett semmi gonosz bárhol
vele… Nem is ismerték a gonoszt. Akkor miért volt Káin egy hazug, gyilkos és minden
más? Honnan jött az? Csak tegyétek fel magatoknak a kérdést. Az volt a kígyó
magva. Nem így mondja-e a Biblia?
Mt 4:8,9
Figyeljétek meg az ő magvát végig. Abban vált ő… Kihez tartozik a
világ? Az ördöghöz. Ki irányítja azt most? Az ördög. Pontosan így van. Az ördög
irányítja a világot. Azt mondta Jézusnak, azt mondta: “Látod, milyen szép ez, és
mindez a dicsőség. Neked adom, ha imádsz engem”, látjátok. Ő az irányítója. Tehát
az ő tulajdonában áll.
1Móz 4:8
Most figyeljetek. A gyermekei okosak: az ördög gyermekei. Vegyük Káin gyermekeit.
Ha akarjátok, hozzuk végig a nemzetségi táblázatokon, és meglátjuk, hogy okos
emberek voltak mindnyájan. De most, amikor megölte Ábelt, és Isten visszaadta
neki… Séth volt a megváltandó igazak előképe: halottnak lenni és újra feltámadni.
Most nézzük. Nem a természetes első magjától kezdve, azok meghaltak. Nyitva áll
az elmétek most? A természet szerinti mag első magja, csak mindennapian jó, ez volt
a modern gyülekezet előképe: Ábel. Ahhoz, hogy megőrizzük azt az utána jövő
vonalat, az az egy meghalt, hogy egy másik életre kelhessen, látjátok. Tehát ismét az
újjászületésnek kell lennie. Értitek?
Rendben, csak hogy értsétek meg, látjátok.
Tessék, egy tökéletes előkép. Tehát még az Ádámtól, az apjától
született természetes ember is mutatja azt a természetes irányt. Nem működik. A
természetes ember nem érti Isten dolgait. Tehát volt egy ember, aki természetesen
jött el és meghalt, hogy ezt újra helyreállítsa, és Ábel halálában volt jelképezve, és
hogy őt Séth által helyreállítsa. És figyeljétek meg, hogy milyen emberek voltak ők,
most, az a belőle előjött szellem: alázatos, földművesek, juhtenyésztők. Figyeljétek
meg, mik jöttek elő a világ bölcsességéből itt: okos emberek, építészek és
fémművesek, és mindenféle okos értelmiség és dolgok. Figyeljétek meg, hova
jutottak el. Ott voltak lent, és Isten mindnyájukat elpusztította: mindegyiküket, és az
alázatosokat megmentette.
Nem mondta-e Jézus a Máté 5-ben: “A szelídek öröklik a földet”? Tehát akkor ne
aggódjatok. Egy lábbal sem állhatnak meg rajta. Látjátok, nem hiszik, hogy ez Káin
fia; de nekünk van erről egy hangszalagunk, ha akarjátok hallani, akkor azon
részletesen el van magyarázva, látjátok. Nem, uram. És láttam, hogy van egy
újságcikk ott arról, hogy a tudomány most be fogja bizonyítani, hogy Éva nem is
almát evett. Hanem barackot. Megvan otthon az az újságom, látjátok. Barack volt:
milyen messzire tudnak az emberek… Ez a testi gondolkodás. Hogy Mózes valójában
nem ment át a vízen; hanem ő egy nádason ment át: Izráelt a Holt-tenger felső
végén vezette keresztül. Ott nagyon sok nád van, egy egész nádtenger, ami… Ahol a
víz volt, ahol egyszer volt, lement. És Mózes lerövidítette az útját, és ott ment
keresztül.
Az ortodox egyházak pedig elfogadták ezt! Láttátok ezt. Az ortodox egyházak
elfogadták, hogy ez így volt. Óh, ember, hát nem látod a kígyó magvát: hogy az
antikrisztus és az egész dolog ott fekszik? Igen, uram.
A SZELLEM HANGJA
Jel enések 2:7, "Akinek van füle, hallja meg, hogy mit mond a Szellem a
gyülekezeteknek: A győzedelmesnek enni adok az Életnek Fájáról, Amely az Isten
paradicsomának közepette van."
"Akinek van füle, hallja meg, hogy mit mond a Szellem a gyülekezeteknek."
Lehetséges, hogy milliók hallják ezeket a szavakat, vagy olvassák őket. De hányan
fognak figyelmet fordítani rájuk? Ezt mi nem tudjuk. De az, aki odahajtja a fülét és
meg akarja tudni az igazság beszédeit, ő úgy fogja találni, hogy Istennek a Szelleme
megvilágítja őt. Ha a füled nyitva van az Igére, akkor Istennek a Szelleme
valóságossá fogja tenni számodra az Igét. Nos, ez a Szellemnek a munkája. Én
taníthatom neked az igazságot, de ha te nem nyitod meg füledet hogy azt meghalld
és a szívedet hogy befogadd azt. akkor te nem fogod megkapni a kinyilatkoztatást.
Most figyeljétek meg, hogy azt mondja, hogy a Szellem szól a gyülekezetekhez. Ez
többes szám, és nem egyes szám. A Szellem Jánossal nem egy helyi Efézusi
gyülekezet számára íratta le ezt, és nem is csupán az első kor számára. Ez minden
gyülekezeti kor számára van. De ez a kezdetek gyülekezete. És így ez olyan, mint a
Teremtés Könyve. Ami a Teremtés Könyvében kezdődött, az igaz marad a teljes Igén
át és végezetül a Jelenések Könyvében fejeződik be.
Ilyen módon ez az Apostolok Cselekedetében kezdődő gyülekezet Istennek modellje
az összes korok számára mindaddig, amíg befejeződik a Laodiceai korban.
Figyeljétek gondosan. Figyeljen minden kor, mert ami itt történik, az csupán a kezdet.
Az a kis fa amely el lett ültetve, növekedni fog. Növekedni fog a korokon át. Ez tehát
egy üzenet minden keresztény számára minden egyes koron át, amíg Jézus eljön.
Igen az, mert ez a Szellem az aki szól. Ámen.
A MEGÍGÉRT JUTALOM
Jelenések 2:7,
A győzedelmesnek enni adok az Életnek Fájáról, amely az Isten paradicsomának
közepette van." Ez a jövőbeni jutalom az összes kor minden győzedelmes számára.
Amikor elhangzott az utolsó hívás a csatára, amikor fegyvereink le lettek fektetve,
akkor pihenni fogunk az Isten paradicsomában, és az Életnek Fája lesz a mi részünk
örökre.
"Az Életnek Fája." Hát nem gyönyörű szókép ez? A Teremtés Könyvében ez
háromszor van megemlítve és a Jelenések Könyvében is háromszor. Mind a hat
helyen ez ugyanaz a fa és pontosan ugyanazt a dolgot jelképezi.
De mi az Életnek a Fája? Nos. először is nekünk tudnunk kell, hogy maga a fa mit
jelent. A  IV. Mózes 24:6-ban, amikor Bálám Izraelt ábrázolta, akkor ő azt mondta,
hogy ők "aloé fák, melyeket az Úr plántált." A fák az egész Szentíráson át
személyekre utalnak úgy. mint az 1. Zsoltárban. Ilyen módon az Élet Fájának az Élet
Személyének kell lennie, és ez Jézus.
Nos, az Éden Kertjében két fa állt annak közepén. Az egyik az Élet Fája volt, a másik
pedig a Jó és Rossz Tudásának Fája volt. Az embernek az Élet Fája által kellett
élnie; de nem volt szabad érintenie a másik fát, mert másképp meghal. Az ember
azonban részesült a másik fáról, és amikor azt tette, akkor a halál belehatolt az ő
bűne által és elválasztódott Istentől.
Nos, az a Fa ott akkor az Édenben, az a Fa, amely az élet forrása volt, az Jézus volt.
A János Evangéliumban a hatodiktól a nyolcadik fejezetig bezárólag Jézus úgy
mutatja be Önmagát, mint az örök életnek forrását. Önmagát a mennyből származó
Kenyérnek nevezte. Arról beszélt, hogy Önmagát odaadja, és ha valaki eszik Belőle,
akkor az soha nem hal meg.Kijelentette, hogy ő ismerte Ábrahámot, és mielőtt
Ábrahám lett, Ő VOLT. Azt prófétálta, hogy Ő Maga fog adni nekik élő vizeket,
hogyha valaki iszik abból, akkor soha nem fog újra megszomjazni, hanem Örökké
élni fog. Úgy mutatta be Önmagát, mint a NAGY VAGYOK. Ő az Élet Kenyere, az
Élet Kútfeje, az Örökkévaló, AZ ÉLET FÁJA. Ő ott volt akkor az Édenben a kert
közepén épp úgy. ahogy ott lesz az Isten paradicsomának közepén.
Néhány embernek olyan elképzelése van, hogy az a két fa a kertben csupán két
további ugyanolyan fa volt, mint az a többi, melyeket Isten odahelyezett. De a gondos
tanulmányozó tudja, hogy ez nem így van. Amikor Keresztelő János azt kiabálta,
hogy a fejsze minden fának a gyökerére lett vetve, akkor ő nem egyszerű
természetes fákról beszélt, hanem szellemi elvekről. Most az 1. János 5:ll-ben ezt
mondja. "És ez az a BIZONYSÁGTÉTEL, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez
az élet az Ő Fiában van." Jézus azt mondta a János 5:40-ben, "És nem akartok
hozzám jönni hogy életetek legyen." így a bizonyságtétel, Istennek az Igéje világosan
és tisztán állítja, hogy 'az ÉLET, AZ ÖRÖK ÉLET a Fiúban van. Nincs más helyen. 1.
János 5:12, ''Akié a Fiú, azé az ÉLET; akiben nincs meg az Isten Fia, abban az Élet
SINCS meg." Nos, minthogy a bizonyságtételt nem lehet megváltoztatni, som
elvenni, vagy hozzáadni ahhoz, ezért a bizonyságtétel megáll, hogy AZ ÉLET A
FIÚBAN VAN. . .
Mivel ez így van, ezért A KERTBEN LÉVŐ FA JÉZUS KELL HOGY LEGYEN.
Rendben van. Ha az Élet Fája egy személy, akkor a Jó és Rossz Tudásának Fája
SZINTÉN egy személy. Másképp nem lehet. Ilyen módon az Igaz és a Gonosz
egymás mellett álltak az Éden Kertjének közepette.  Ezékiel 28:Í3a. "Édenben, Isten
kertjében voltál (Sátán)."
Itt van az, ahol mi a 'kígyó magjának' igazi kijelentését megkapjuk. Itt van az, ami az
Éden Kertjében valójában történt. Az Ige azt mondja, hogy Évát a kígyó elámította. Őt
a kígyó valójában elcsábította. Ezt mondja az  I, Mózes 3:l-ben, "A kígyó pedig
ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Űr Isten teremtett vala." Ez az állat
annyira közeli volt az emberi lényhez {és mégis tisztán állat volt), hogy tudott
okoskodni és beszélni. Ő egy felegyenesedett lény volt és valahol a csimpánz és az
ember között helyezkedett el, de az emberhez közelebb állt. Annyira közeli volt az
emberhez, hogy magja keveredhetett és keveredett is az asszonyéval és így őbenne
megfoganhatott. Amikor ez megtörtént, akkor Isten megátkozta a kígyót.
Megváltoztatott minden csontot a testében úgy. hogy kígyóként kellett csúsznia. A
tudomány mindent megpróbálhat amit csak akar és mégsem fogja megtalálni a
hiányzó láncszemet. Isten gondoskodott erről. Az ember okos és fel tud ismerni egy
fajta rokonságot az ember és az állat között és megpróbálja bizonyítani azt az
evolúcióból. Nincs semmiféle evolúció. Ember és állat azonban összekeveredett. Ez
egyike Isten azon titkainak, amely rejtve maradt, de itt ki lett jelentve. Éppen ott
történt akkor az Éden közepén, amikor Éva elfordult az Élettől, hogy elfogadja a
Halált.
Figyeljétek meg, hogy mit mondott Isten nekik a kertben . I. Mózes 3:15. "És
ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod és az ő Magja
között, és Az neked a fejedre tapos, te pedig Annak sarkát mardosod." Ha hitelt
adunk az Igének, hogy az asszonynak volt egy Magja, akkor a kígyónak is
bizonyosan kellett hogy legyen magja. Ha az asszony Magja egy ember-gyermek volt
az ember közbenjárása nélkül, akkor a kígyó magjának ugyanolyan módon kell
lennie, és pedig, hogy egy másik hímnek kell születnie emberi hím közbenjárása
nélkül. Nincs olyan tanulmányozó, aki nem tudja, hogy az asszony magja Krisztus
volt, Aki Isten közbenjárása által jött emberi beavatkozás nélkül. Éppen olyan jól
ismert az is, hogy a kígyó fejének megjövendölt megtaposása valójában egy prófécia
volt azt illetően, amit Krisztus fog végrehajtani Sátán ellen a kereszten. Ott a
kereszten Krisztus megtaposta Sátán fejét, mialatt Sátán mardosta az Űr sarkát.
A Szentírásnak ez a része kinyilatkoztatás arról, ahogy a kígyó szó szerinti magja el
lett vetve a földön, épp úgy, ahogy nekünk megvan Lukács beszámolója az 1. rész
26-35-ben. ahol be van mutatva a pontos beszámoló arról, ahogy az asszony Magja
fizikailag megnyilvánult emberi hím közbenjárása nélkül. "A hatodik hónapban pedig
elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, amelynek neve Názáreth,
egy szűzhöz, aki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A
szűznek neve pedig Mária volt. És bemenvén az angyal őhozzá, monda néki: Örülj,
kegyelembe fogadott! Az Űr veled van. áldott vagy te az asszonyok között. Az pedig
látván, megdöbbenő az ő beszédén, és elgondolkozék. hogy micsoda köszöntés ez?!
És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. És íme
fogansz a te méhedben, és szülsz fiút. és nevezed az Ő Nevét JÉZUSNAK. Ez nagy
lészén, és a Magasságos Fiának hívattatik: és Néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az Ő
atyjának királyi székét; és uralkodik a Jákob házán mindörökké; és az Ő
királyságának vége nem lészen!
Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfiút nem ismerek?
És felelvén az angyal monda néki: A Szent Szellem száll te reád és a
Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért Ami születik is Szentnek hívatik,
Isten Fiának," Amiképpen az asszony Magja szó szerint Isten volt, amint létrehozta
Önmagát emberi testben, úgy a kígyó magja a szó szerinti módja annak, amit Sátán
talált arra, hogy ő képes legyen ajtót nyitni önmagának az emberi fajba. Sátán
számára lehetetlen volt (mivel ő csupán egy TEREMTETT szellem-lény) az, hogy
önmagát olyan módon létrehozza ahogy Isten létrehozta Önmagát, így a Teremtés
beszámolója elmondja, hogy miként produkálta az ő magját és vezette be, illetve
beleinjektálta önmagát az emberi fajba. Idézzük fel azt is, hogy Sátán a 'kígyónak'
van nevezve. Ez az ő magja, illetve injektálása az emberi fajba, amiről mi beszélünk.
Mielőtt még Ádám testileg megismerte volna Évát, a kígyó már előtte megismerte őt.
És aki abból született, Kain volt. Kain a "Gonosztól" volt (attól született, fogantatott) 1.
János 3:12, A Szent Szellem Jánosban nem nevezhette Ádámot a "Gonosznak"
(mert ez az, ami ő lenne, ha Káint ő nemzette volna), és más helyen pedig Ádámot
az "Isten Fiának'" nevezze, ami ő az volt teremtés által.  Lukács 3:38. Kain jellemében
olyannak mutatkozott, mint az ő atyja, a halál hozója, egy gyilkos. Az ő teljes Istennel
szemben való ellenszegülése, amikor szemben állt a Mindenhatóval az  1Mózes 4:5,
9, 13, 14-ben úgy mutatja be őt, mint aki jellemében teljességgel különbözik az
embertől, és úgy tűnik, hogy felülmúl minden más olyan beszámolót a Szentírásban,
amely a Sátánnak Istennel való összeütközéséről szól. "Káinra pedig és az ő
ajándékára nem tekintett, amiért is Kain haragra gerjedt és fejét lecsüggesztette. És
monda az Űr Káinnak: Hol van Ábel, a te atyádfia? Ö pedig monda: Nem tudom,
avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb
az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám. Imé elűzöl engem ma e földnek
színéről, és a Te színed elöl el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön,
és akkor akárki talál reám, megöl engem."
Figyeljétek meg az Isten feljegyzésének pontos módját, ahogy bemutatja Kain, Ábel,
és Séth születését . I. Mózes 4:1, "Azután ismére Ádám az ő feleségét Évát, aki fogan
vala méhében és szüli vala Káint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. És ismét szüle
annak atyjafiát, Ábelt."  I. Mózes 4:25, "Ádám pedig ismét ismére az ő feleségét, és az
szüle néki fiút, és nevezé annak nevét Séthnek..." HÁROM fiú született Ádám KÉT
testi ismeretségéből. Mivel a Biblia Isten tökéletes és pontos Igéje, így ez nem
tévedés, hanem egy feljegyzés a mi megvilágításunkra". Mivel HÁROM fiú született
Ádám KÉT cselekedetéből, így POZITÍVAN tudhatjuk, hogy abból a háromból az
EGYIK NEM Ádámnak a fia volt. Isten azért jegyezte fel ezt ezen a pontos módon,
hogy megmutasson nekünk valamit. A dolog igazsága az, hogy Évának a ménében
KÉT fiú (iker) volt EGYMÁSTÓL ELKÜLÖNÜLŐ megtermékenyítésből. Ikreket
hordott úgy. hogy Kain fogantatása valamivel az Ábelé előtt volt. Nézzétek meg újra
ezeket az IKREKET. Tökéletes jelkép, mint mindig. Azok számára, akik úgy
gondolják hogy ez nem lehetséges, hadd legyen ismert az. hogy az orvosi
feljegyzések bővölködnek olyan esetekben, ahol asszonyok olyan ikreket hordoztak,
melyek különálló petékből és különálló megtermékenyítésből voltak úgy, hogy a peték
megtermékenyítése között napok teltek el,"és NEM CSAK ÍGY, hanem néhány
feljegyzés bemutatja, hogy az. ikrek különböző férfiak által lettek foganva. Nem olyan
régen világszerte nagy terjedelemben foglalkoztak egy norvég asszonnyal, aki
beperelte a férjét azért, hogy az támogassa őt és ikreit, melyek közül az egyik fehér,
a másik pedig fekete volt. Beismerte, hogy volt egy néger szeretője. A két fogantatás
között körülbelül három hét telt el. A Texas állambeli Beaumont városában 1963-ban
szintén feljegyeztek egy kettős születést, amelynél a teherbe esés között sok nap telt
el, valójában olyan sok, hogy az asszony majdnem meghalt az egyik gyerekkel a
szülés közben.
Nos, miért kellett ennek így lennie? Miért volt az, hogy a kígyó magjának ilyen módon
kellett jönnie? Az ember Isten számára lett teremtve. Az embernek Isten templomává
kellett lennie. Isten nyugalmának (a Szent Szellemnek) helye az ember volt, a
templom.  Apcsel. 7:46:51, "Ki kegyelmet talált az. Isten előtt, és könyörgött. hogy
hajlékot találhasson a Jákob Istenének. Salamon pedig épített néki házat. De ama
Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, amint a próféta mondja: A
Menny Nékem ülőszékem, a föld pedig az Én lábaimnak zsámolya: micsoda házat
építhettek Nékem? Azt mondja az Űr: Vagy melyik az Én nyugodalmamnak helye?
Nem az Én kezem csinálta-e mindezeket? Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és
fülű emberek, ti mindenkor a Szent Szellemnek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti
azonképpen." Sátán tudta ezt végig. Ő is ugyanúgy az emberben akar lakozni, ahogy
Isten. Isten azonban fenntartotta Önmagának ezt a jogot, Sátán nem teheti meg azt.
Egyedül Isten jelent meg emberi testben. Sátán azt nem tudta és nem is tudja
megtenni. Neki nincs teremtő ereje. Sátán számára az egyedüli mód arra, hogy
végrehajtsa azt amit tenni akart az volt, hogy belemenjen a kígyóba az Édenben
éppúgy, ahogy belement a gonosz szellemek által a gadarai disznókba. Isten nem
megy bele állatokba; Sátán azonban bele tud és bele is fog menni azért, hogy
megtegye a magáét. Neki nem lehetett közvetlenül gyermeke Éva által, ahogy azt
Isten tette Mária által, így ő belement a kígyóba és azután elámította Évát.
Elcsábította és így ő általa lett Sátánnak egy helyettes gyermeke. Kain hordozta
Sátán teljes szellemi jellemvonásait és ugyanakkor a kígyó állati (érzéki, testi)
jellemvonásait is. Nem csoda, hogy a Szent Szellem azt mondta, hogy Kain a
gonosztól volt. Ő attól volt.
Most meg szeretnék mutatni néhány olyan bizonyítékot, amely megvan nekünk arra
vonatkozóan, hogy egy határozott rokonság van ember és állat között. Ez egy fizikai
dolog. Tudjátok azt. hogy kivehetünk embriósejteket egy még meg nem született
magzatból és bele injektálhatjuk azokat emberi lényekbe? Azután ezek a pajzsmirigy
sejtek egyenesen oda fognak menni az emberi pajzsmirigyhez, a vesesejtek
egyenesen oda fognak menni az emberi vesékhez. Felismeritek, hogy ez mennyire
döbbenetes? Valamely intelligencia irányítja ezeket az állati sejteket és pontosan a
megfelelő helyre teszi. Ez az intelligencia elfogadja azokat a sejteket és a pontosan
megfeleld helyre helyezi őket. Van egy rokonság állat és ember között. Ok nem
tudnak összekeveredni és szaporodni. Ez már ki lett próbálva. De akkor ott a kertben
ez az összekeveredés megtörtént és bizonyítja ezt a még mindig létező vegyi
rokonság. Mert akkor ott az Édenben a kígyó egy felegyenesedett lény volt. Közel állt
az emberhez. Ő majdnem ember volt. Sátán kihasználta a kígyó fizikai jellemvonásait
arra, hogy általa elámítsa Évát. Aztán Isten elpusztította a kígyónak azt a mintáját.
Egyetlen más állat sem tud keveredni az emberrel. De a rokonság az még megvan.
Most hogy eddig elérkeztünk, hadd próbáljam meg kikristályosítani
gondolkozásotokat ebben a tárgyban úgy, hogy megláthassátok annak
szükségességét, hogy miért mentünk bele a 'kígyó magja tanításába'. Azzal a ténnyel
kezdjük, hogy a kert közepén KÉT fa volt. Az Élet Fája Jézus volt. A másik fa az
határozottan Sátán, a fa gyümölcse alapján, amely létrejött. Most tehát mi tudjuk,
hogy mind a két fának kapcsolata volt az emberrel, másképp soha nem lettek volna
odahelyezve. Kellett hogy legyen egy részük az Isten szuverén tervében és
szándékában az emberrel és az Úrral való kapcsolatukban, másképpen mi soha nem
tudnánk mindentudást tulajdonítani Istennek. Mindez igaz idáig, ugye? Nos, az Ige
nagyon határozottan bemutatja, hogy Istennek a szándéka még a fold megalapítása
ELŐTT az volt. hogy megossza az O Örökkévaló Életét az emberrel.
Efézus 1:4- - 11, "Aszerint, amint Magának kiválasztott minket Őbenne a világ
teremtése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek O előtte szeretet által:
Eleve elhatározván, hogy minket a Maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő
akaratának jókedve szerint, Kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel
megajándékozott minket ama szerelmesben. Akiben van a mi váltságunk az Ő vére
által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint. Melyet nagy
bőséggel közölt velünk minden bölcsességgel és értelemmel. Megismertetvén velünk
az Ő akaratának titkát az Ő jókedve szerint, melyet eleve elrendelt Magába, Az idők
teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt Magának mindeneket a
Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak;
Őbenne, Akiben vettük is az örökséget, eleveelrendeltetvén Annak eleve elvégzése
szerint, Aki mindent az Ő akaratának tanácsából cselekszik." Jelenések 13:8, "Annak
okáért imádják őt (Sátánt) a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az
Életnek Könyvébe, amely a Bárányé, Aki megöletett e világ alapítása óta." Ezt az
életet azonban nem lehetett és nem is akarta megosztani semmilyen más módon,
mint azon a módon, hogy "Isten megnyilvánul testben." Ez volt az Ő örök és eleve
elhatározott szándékának egy része. Ez a terv az Ő kegyelme dicsőségének
magasztalására volt. Ez a Megváltás terve volt. Ez az Üdvösség terve volt. Most
figyeljetek gondosan. "Mivel Isten az O lénye szerint Üdvözítő (megmentő), így
szükséges volt, hogy eleve elrendeljen egy embert, akinek szüksége lesz
megmentésre azért, hogy Önmaga lényének okot és célt adjon." Ez száz
százalékosan igaz, és Íráshelyek sokasága bizonyítja ezt ugyanúgy, ahogy a Római
levél 11:36. verse is rámutat, "Mert Őtőle, Őáltala, és Őreá nézve vannak
MINDENEK: Akié legyen a DICSŐSÉG mindörökké. Ámen."Az ember nem jöhetett
közvetlenül és nem részesülhetett közvetlenül az Élet Fájáról a kert közepén. Annak
a Fának Örökkévaló Élete először testté kellett hogy legyen. Mielőtt azonban Isten
feltámaszthatott és megmenthetett volna egy bűnöst, kellett hogy legyen Neki egy
bűnös, akit feltámaszt és megment. Az embernek el kellett esnie. Annak az
elesésnek, melyet Sátán okoz, kell hogy legyen teste azért, hogy létrehozza az
elesést, így Sátánnak is testben kellett jönnie. O azonban nem jöhetett emberi
testben, hogy az esést okozza úgy, ahogy Krisztus emberi testben eljön azért, hogy
helyreállítsa az elesetteket.
Ott volt azonban egy állat, a kígyó, amely annyira hasonló volt az emberhez, hogy
Sátán oda tudott jutni ahhoz az állathoz és azon az állaton keresztül el tudott jutni az
emberi testhez és elő tudta idézni az elesést, és ezáltal beleinjektálta önmagát az
emberi fajba éppúgy, ahogy Jézus is eljött egy napon és beleinjektálta Önmagát az
emberi fajba, emberi testekbe mégpedig a feltámadásnak mértékéig, amelyben
nekünk az O megdicsőült testéhez hasonló testünk lesz. Ilyen módon az, amit Isten itt
a kertben kimunkált, az az Ő eleve elrendelt terve volt. Amikor pedig Sátán
végrehajtotta azt, ami szükséges volt az Isten céljához, akkor az ember nem tudott
odajutni az Élet Fájához a kertben. Bizonyos hogy nem. Nem volt itt az ideje. De egy
állat (állat okozta az elesést, nem? Legyen állati élet kiontva) lett véve és vére ki lett
ontva és azután Istennek újra volt közössége az emberrel. Azután el kellett hogy
jöjjön egy nap, amikor Isten megjelenik testben és az Ő megalázkodása által
helyreállítja az elesett embert és az Örök Élet részesévé teszi. Ha már ezt látjátok,
akkor meg tudjátok érteni a kígyó magját, és tudni fogjátok, hogy az nem alma volt,
amit Éva evett. Nem, az az emberiségnek lealacsonyodása volt, a mag
összekeveredése által.
Most én tudom, hogy amikor megválaszolunk egy kérdést, akkor megjelenik egy
másik is és az emberek megkérdeznek engem, ''Ha Éva így esett el, akkor mit tett
Ádám, amiért Isten Ádámot okolja?1' Ez egyszerű. Istennek az Igéje örökre le van
rendezve a mennyben. Mielőtt még egy foltnyi csillagpor alkotva lett volna az Ige
(Istennek a törvénye) már ott volt.
PONTOSAN ÚGY, AHOGY AZ A MI BIBLIÁNKBAN MEG VAN ÍRVA. Nos, az Ige
arra tanít bennünket, hogyha egy asszony elhagyja a férjét és elmegy egy másik
férfivel, akkor ő egy házasságtörő és többé már nem házas, a férjének pedig nem
szabad őt visszavennie. Ez az Ige igaz volt az Édenben úgy. amiképpen igaz volt
akkor, amikor Mózes leírta azt a törvényben. Az Ige nem változhat meg. Ádám
visszafogadta őt. Tudta pontosan, hogy mit tesz, de mégis megtette. Az asszony neki
egy része volt, és hajlandó volt magára vállalni annak felelősségét. Nem akarta
elengedni, így Éva fogant tőle. Ádám tudta, hogy foganni fog. Pontosan tudta, hogy
mi fog történni az emberi fajjal, és eladta az emberi fajt a bűnbe azért, hogy
megmaradhasson neki Éva, mert szerette őt.
Így azután az a két fiú megszületett. Azok a fiúk, akik annak az emberi fajnak atyjai
lennének, amely éppen most lett beszennyezve. És mit mond róluk a feljegyzés?
Olvassátok el a feljegyzést. Júdás 14, "Ezekről is prófétáit vala Énók, aki Ádámtól
fogva a hetedik volt. . ." Az I. Mózes Könyvének ő. része Énók származásának a
fejezete, így adja meg a leszármazást, 1. Ádám, 2. Séth, 3. Énós, 4. Kénán. 5.
Mahalálél, 6. Járed, 7. Énók. Figyeljétek meg, hogy Kain nincs megemlítve. Ádámnak
a vonala Séthen át megy. Ha Kain Ádám gyermeke volt, akkor a születési jog
törvénye meg kellett volna hogy adja Kain számára a jogot a vonalban, Azt is észre
kell venni figyelmesen, hogy az  I. Mózes 5:3-ban azt mondja, hogy "Élt pedig Ádám
130 esztendőt, és nemze fiat az ő képére és hasonlatosságára, és nevezé annak
nevét Séthnek." Sehol nem mondja azt, hogy Kain Ádám hasonlatosságában volt,
pedig úgy kellett volna hogy legyen. ha a fia volt, mert a szaporodás törvénye
nyomatékosan az. hogy mindegyik az ő hasonlatossága szerint terem. Annak a
ténynek is hitelt kell adnunk, hogy mindkét származási vonalban, az I. Mózesben és a
Lukács Evangéliumában Kain hiányzik. Ha Kain Ádám fia volt, akkor az lett volna róla
mondva valahol, hogy "Kain. aki Ádámnak a fia volt, aki pedig Istennek fia volt." Nem
ezt mondja, mert NEM LEHET ezt mondani.
Persze a tanulmányozók már régen felállították az emberek két vonalát: az egyik a
Séthben található Istenes vonal, a másik pedig a Káinban található Istentelen vonal.
És furcsa ugyan, de igaz, hogy ugyanezek a tanulmányozók soha nem mondták el
nekünk azt, hogy miként volt az, hogy Kain olyan fajta személy volt, míg Ábel és Séth
a szellemi. Isteni vonalból voltak. Tényszerűen Káinnak kellett volna szelleminek,
Ábelnek pedig kevésbé szelleminek lennie, Séthnek meg még kevésbé szelleminek,
és így tovább végig a vonalon, mivel valamennyi elkövetkezendő nemzedék
mindinkább távolabbra került Istentől. De nem, Kain olyan gonoszként jelenik meg,
ahogy még soha senki nem lett ábrázolva, hiszen hevesen ellene szegült Istennek és
az Igének.
Nos, legyen ez ismert: a Szentírás nem játszik a szavakkal. Ami ott van a
Feljegyzésben, az a felkent szemek számára van ott azért, hogy lássák. Egy célból
van ott. Az Igében ezt mondja, az  I. Mózes 3:20. "Nevezte vala pedig Ádám az ő
feleségét Évának; mivelhogy ő lett anyja minden élőnek." De soha egyetlen Íráshely
sem mondja azt, hogy Ádám minden élőknek az atyja. Ha ez a szükségszerű
következmény nem lett odahelyezve az  I. Mózes 3;20 0-ba. akkor miért lett megemlítve
az, hogy Éva mindeneknek anyja, és egyetlen szó sincs Ádámról? Tény az, hogy
noha Éva minden élők anyja, Ádám azonban nem volt minden élők atyja.
Az I. Mózes 4;l-ben Éva ezt mondta, "Nyertem férfit az Úrtól."
Ő nem tulajdonította Ádámnak Kain atyaságát. Az I. Mózes 4:25-ben azonban ezt
mondja Éva, "..'.mert rendelt úgymond énnekem (a King James fordítású Biblia
szerint,-ford.) az Isten MÁS MAGOT ÁBEL HELYETT, akit megöle Kain."
Ő nem azt mondta, hogy Isten ADOTT neki egy másik magot—mert az Krisztus lett
volna, mert Ő ADVA LETT. Ez a fiú, Séth RENDELVE lett Ábel helyett.
Éva elismeri az ő fiát. aki Ádám által jött; ő most nem ismeri el Káint, mert ő a kígyó
által^ jött. Amikor azt mondja Éva, hogy egy MÁSIK MAGOT Ábel helyett, akkor azt
mondja, hogy Kain , különbözött Ábeltől, mert ha ők ugyanattól az apától lettek volna,
akkor ezt kellett volna hogy mondja, "Lett adva nekem MÉG TÖBB MAG." Én nem
mindent hiszek el, amit olvasok, de az bizonyosan furcsa dolog, hogy az ÉLET című
magazin 1963. március 1-ei száma pszichológusokról számol be, mint akik
pontosan ugyanazt a dolgot mondják, mint amit mi tárgyalunk. Most én tudom, hogy
nem minden pszichiáter egyezik meg egymással, de íme itt van. A kígyóktól való
félelem nem egy tudatos viszolygás, hanem tudatalatti. Ha ez egy természetes
félelem lenne, akkor az emberek épp olyan boldogan és elbűvölten állnának a gorilla
és az oroszlán ketrece előtt is. Az emberek tudatalatti gondolatai ott tartják őket
mereven bámulva a kígyókra. A kígyók vonzereje tudatalattian szexuális. Hogy ez
így volt a korokon át, az látható az embereknél nemzedékről nemzedékre amint
ugyanazon a dolgon átmennek. A kígyók mindig is viszolyogtatóan vonzóak voltak és
azok is lesznek. A kígyó mindig jelképezte mindazt ami jó és ami rossz is. A
hímvessző szimbóluma volt a korokon át. Pontosan úgy. ahogy az Édenkerti
leírásban mi úgy találjuk, hogy a kígyó a szenvedélyes gonosznak a
megszemélyesítőié.
Majdnem egyetemesen elterjedt a különböző kulturálatlan törzsek között, hogy a
kígyó összefüggésbe van hozva a szexszel és gyakran azzal kapcsolatban imádják.
A szexológia tanulmánya sokféle formában felfedi ezt. Most én szeretném tudni, hogy
honnan vették ezt ezek az emberek tudva azt, hogy Ők iskolázatlanok, és soha nem
olvasták a Bibliát, De éppúgy, ahogy a vízözön története ismert az egész világon, úgy
az ember elesésének eme igazsága is ismert. Ők tudják, hogy mi történt ott az
Édenben.
Éppen most itt valaki meg akarja kérdezni tőlem ezt: Mondta Isten Évának, hogy
figyeljen a kígyóra, másképp a kígyó elcsábítja őt? Most figyeljetek, Istennek semmit
nem kell mondania arról, ami történni fog. Csak ismerjétek fel a történet lényegét. Ő
egyszerűen megadta az Igét. Azt mondta, hogy ne vegyenek részt"az ISMERETBEN.
Vegyenek részt az ÉLETBEN. AZ ÉLET AZ ISTEN IGÉJE VOLT. HALÁL VOLT
MINDAZ. AMI NEM AZ ISTEN IGÉJE VOLT. Éva megengedte, hogy EGYETLEN
IGE meg legyen változtatva, és pontosan akkor Sátán megkaparintotta őt.
Isten mondhatta volna azt, hogy "Ne szedjél több gyümölcsöt a fákról, mint amennyit
meg tudsz enni." Sátán mondhatta volna, "Figyelj, ez teljesen rendben van. Tudod,
ha túl sokat szedsz, akkor meg fog rothadni. De van itt egy módszer arra, hogy
megőrizzük a gyümölcsöt és ugyanakkor te annyit szedhetsz, amennyit csak akarsz.
Tehát látod, hogy meg lehet neked a te saját utad is és ugyanakkor Istennek az útja
is." Az ördög megragadta volna őt épp ott. Az aki bűnös a törvény EGYETLEN
pontjában, az megszegte az EGÉSZ törvényt. Ne bolondozzatok az Igével. Pontosan
ez az, ami az Efézusi Korban történt mielőtt véget ért úgy Krisztus után 170. körül.
És mit termett az a fa? Az Ismeret Fája halált termett. Kain megölte az ő testvérét,
Ábelt. A gonosz megölte az igazat. Ez létrehozott egy mintát. Ez a minta meg fog
maradni minden dolgok helyreállításáig, ahogy ezt a próféták megmondták.
Az Ismeret Fája okos embereket termett; híres embereket.
De az ő útjuk a halál útja. Isten népe egyszerű, de szellemi értelmű, akik Isten felé és
a természet felé hajlanak, nyugodtan művelik a földet, és inkább az igazsággal
törődnek, mint sem a gazdasággal. A kígyó magja hatalmas kereskedelmet hozott,
csodálatos találmányokat, dó mindezekkel halál jön.
Az ő puskaporuk és atombombáik ölnek a háborúban; békeidőben pedig az ő
műszaki találmányaik, mint amilyen az autó, több embert megölnek békeidőben, mint
amennyit a háborús találmányok elpusztítanak a bajok idejében, A halál és a
pusztítás az ő munkálkodásaik gyümölcsei.
De ők vallásosak. Ők hisznek Istenben. Ők olyanok, mint az ő atyjuk az ördög, és az
ő elődjük, Kain. Mindketten hittek Istenben. Járnak gyülekezetbe. Keverednek az
igazakkal úgy, amint a konkoly keveredik a búzával. Miközben ezt teszik,
megrontanak és létrehozzák a Nikolaíta vallást. Szórják az ő mérgeiket teljes erővel
azért, hogy elpusztítsák Istennek a magját, éppúgy ahogy Kain megölte Ábelt. Nincs
Istenfélelem az ő szemeik előtt.
Isten azonban nem veszít el egyet sem az Övéiből. Megtartja őket még a halálban is,
és megígérte, hogy az utolsó napon fel fogja őket támasztani.
BEFEJEZÉS
" . . . A győzedelmesnek enni adok az Élet Fájáról, amely az Isten paradicsomának
közepette van."
Micsoda egy megragadó gondolat ez. Az Élet Fája az Éden Kertjében. Melyhez nem
lehetett közeledni Ádám elesése miatt, és most oda van adva a győzedelmesnek. Az
őrző Kerub lángoló kardja hüvelyébe lett helyezve. Addig azonban nem lett
hüvelyébe téve, amíg pengéje véressé nem lett a Bárány vérétől. Elmélkedjünk egy
kicsit ezen az igazságon, amint megszemléljük azt, hogy miért lett megtagadva ez a
Fa Ádámnak és az ő leszármazottainak. most azonban újra meg lett engedélyezve.
Isten szándéka az Ő teremtménye, az ember számára az, hogy kifejezze az Ő Igéjét.
A Teremtésben Ádámnak oda lett adva az Ige, hogy azáltal éljen. Egy olyan élet.
amelyet az Ige által élnek az a kifejezett Ige lenne. Ez igaz ugye? De Ádám az Ige
által élt? Nem, mert neki MINDEN Szó által kellett volna élnie, és ő kudarcot vallott
abban, hogy minden Szóra odafigyeljen. Azután támadt Mózes. Micsoda egy nagy és
hatalmas férfi volt ő. De ő is kudarcot vallott abban, hogy minden Szó által éljen, és
ez a próféta, az eljövendő Nagy-Próféta előképe hibázott haragjában és nem
engedelmeskedett az Igének. És ott volt Dávid is. Izrael nagy királya, egy Isten szíve
szerint való ember. Ő házasságtörés által vallott kudarcot, amikor meg lett kísértve.
De végül az idők teljességében eljött Egy, a Fej, mégpedig Jézus, Akinek szintén
meg kellett kísértetnie azért, hogy láthatóvá legyen hogy Ő MINDEN Szó által fog-e
élni. amely Istennek szájából származott. Ott Sátán le lett győzve. Mert itt volt Egy,
Aki a "Meg van írva" által élt, és Istennek ama Mesterműve győzött az Isten Igéjének
visszatükrözése által. Azután ez a Tökéletes kinyilvánított oda lett adva a keresztre,
mint Istennek Tökéletes Báránya a tökéletes áldozatért. És a 'fán' elvette a sebeket
halálra azért, hogy mi Őáltala és miatta ehessünk az Élet Fájáról, és azután az
ingyen adott Élet képessé tegyen bennünket arra, hogy győzzünk és kifejezzük
Istennek az Igéjét.