A múlt héten szerdán egy ötnapos csavargásra indultam az Alföldi Kéktúrán, célom az volt, hogy eljussak Körösladányból Berettyóújfaluba a kiírás szerint egy nagyjából 124 km-es úton. Hogy jött ki az öt nap? Egyrészt maradt még egy nap talonban a múlt havi túrámból, hiszen akkor az utolsó napi Körösladány-Vésztő szakaszt a szakadó eső és a sárviszonyok miatt igazi kocaturista módon elhalasztottam, most viszont ezt pótolnom kellett és Vésztőről továbbindulni az erre a hónapra beütemezett négynapos szakaszon Berettyóújfaluig.

 

Alföldi Kéktúra
Körösladány – Csolt monostor
2016. június 20.

 

A Körösladányba való lejutást a MÁV segedelmével minden különösebb probléma nélkül abszolváltam: A Keletiből 07:10-kor induló Traianus nemzetközi IC-vel Gyomáig utaztam, ott aztán gyors átszállással megcsíptem a Vésztőre továbbinduló Interpicit, amivel 09:58-ra meg is érkeztem a körösladányi vasútállomásra. Gyorsan elintéztem a stemplizést a forgalmi irodában, aztán mivel már eléggé későre járt, nem is vesztegettem sokáig az időm, a hátamra kaptam a batyut és belevágtam a túrába.

 

 

Ezzel az Interpicivel érkeztem Körösladányba

A batyu még a padon pihen. A kutyus talán a szalámis szendvicsek illatát érzi.

 

A kisforgalmú Kossuth Lajos utcán indultam el a városközpont felé, de aztán pár száz lépés után belecsatlakozott ebbe balról a forgalmas 47-es út, itt már sűrűn forgattam a fejem, mert jó lett volna egy kocsmahivatalt találni, ahol felhajthattam volna a túraindító sörömet! De előbb értem el a városközpontot, itt rövid kitérőt tettem a volt Wenckheim kúriához, ami most általános iskolaként funkcionál. A biztonsági őrrel végigsétáltam rajta – hát, bizony alaposan át lett alakítva az épület, csak nyomaiban őrzi a volt kúria formáját – és készítettem pár képet az épület előtt álló Wenckheim Béla és József mellszobrairól. A biztonsági őr még javasolta, keressem fel a helytörténeti gyűjteményt is, de ekkor már fél tizenegy felé járt az idő, indulnom kellett tovább.

 

 

A volt Wenckheim kúria az általános iskola épülete

A Wenckheim bárók szobrai az iskola előtt

 

Visszafelé ballagva fedeztem fel a játékterem+kocsma kombót, itt ittam meg a túraindító Borsodimat, aztán mentem tovább, mert az utcára kilépve éreztem, egyre jobban kezd kimelegedni az idő, és még várt rám tucatnyi gátkilométer a Vidratanyáig! Készítettem pár képet még a református templomról, a közelében álló világháborús és 56-os emlékművekről, aztán a kerékpárút aszfaltcsíkján felkapaszkodtam a Sebes-Körös hídjára és átballagtam rajta a folyó felett.

 

 

Körösladány református temploma

A Sebes-Körös a hídról fényképezve

 

A túlsó parton tértem rá a gátra, aminek az első pár száz lépés hosszú szakasza aszfaltos volt, de ez letért egy vadászházhoz, én pedig továbbindultam a gátkoronán futó keréknyomokon. Néhány perc alatt elértem a főgátról való letérési pontot, ezt jelezte a térképem és a GPS-re feltöltött OSM térkép is, és bár felfestett jelzés, vagy tábla nem volt, lefordultam jobbra és beléptem az erdőbe a keréknyomokon. A fákon feltűntek a kék jelzések, itt piros jelzések is voltak ritkásan felfestve. Most is gáton mentem, de ez jóval alacsonyabb volt és már körbenőtte az erdő, de jól lehetett látni, hogy a környező terület alacsonyabban helyezkedik el. Az elmúlt napok esőzései miatt féltem, hogy sáros lesz az út, de egy-két makacs, de kerülhető dagonyán kívül semmi sem jelezte, hogy az elmúlt egy hónap alatt több mint 100 mm csapadék hullott errefelé!

 

Az erdőből kiértem a mezők szélére, itt kissé benőttebb lett a gát koronája, de továbbra is jól járható volt. Aztán később erről a gátról is letérítettek jobbra a jelzések, a mezőkön ballagtam, kissé eltávolodva a töltéstől, alig látható, de jól követhető füves keréknyomokon. Kellemes része volt ez a túrának, itt tartottam az első pihenőmet a fűbe leheveredve. Aztán visszatértem először a nyúlgátra, innen pedig a főgátra, itt vettem csak észre, hogy ezen a ponton elhelyezett irányító táblák egyenesen a főgáton küldik tovább a kéktúrázókat Körösladány felé! Csak hazatérve itthon néztem meg a ttrmap-on az útvonalat, ott már az új nyomvonal van jelölve! Ezentúl itt is csekkolnom kell majd indulás előtt a túraútvonalat!

 

Továbbindultam a főgáton, és talpaltam rajta vagy kétórányit, mire elértem azt a pontot, ahol a Szeghalom felől érkező út keresztezte a Sebes-Köröst és a gátat is. Itt letértem a gátőrház felé, hogy stemplizzek, de bár a nagykapu nyitva volt, senki sem találtam itt, így aztán eredménytelenül indultam tovább. Ráfordultam az útra és elballagtam rajta a Vidratanya kocsmarészéig. Végül itt pecsételtem és ittam meg jól megérdemelt Borsodimat! Örömmel látom, hogy az utamon egyre északabbra jutva, ahogy közeledek Borsodhoz, úgy tűnik fel ismét a kocsmák italválasztékában a kedvenc márkám! Rövid pihenő után indultam tovább, ugyanis még hat előtt szerettem volna elérni a Csolt monostor romjait, hogy zárás előtt megnézhessem azokat!

 

 

A nyúlgáton bandukoltam egy sort...

...aztán visszatértem a Sebes-Körös főgátjára

Megérkeztem az útkereszteződéshez és a gátőrházhoz

A Sebes-Körös hídja

A Vidratanya épülete

 

Pár száz lépést az országúton ballagtam, aztán balra lefordulva róla hamarosan elértem egy erdőfoltot. Na, itt aztán eléggé sáros volt a földút, a szélén igyekeztem haladni, a dzsindzsás sávon, a kamáslikat fel sem kellett így vennem. A Cifra hídnál kereszteztem a Holt-Sebes-Köröst, aztán már gyorsan magam mögött hagytam az erdőt. A szélesre taposott földút egy telephelyhez vezetett, alig vettem észre a balra letérő füves keréknyomokat, amiket követnem kellett. Vizenyős, szittyós réteken vezetett át az utam, a nyomokban is megállt sokszor a víz, de azért lehetett haladni. Ez egy eléggé hosszú szakasz volt, vagy órányit cuppogtam benne a bakancsaimmal, mire a végére értem.

 

 

A Holt-Sebes-Körös a Vidratanya után

Vizenyős réteken

 

A megművelt földek közé érve némi kanyargással érkeztem meg a Dió-ér szivattyútelepéhez, itt egy fa árnyékában pihentem egy hosszabbat. Továbbindulva újabb gátak jöttek a Holt-Sebes-Köröst követve, de ezek csak alig emelkedtek a környezetük felé, ezeken értem el a Dióérháti majorhoz vezető betonutat. Ezen is talpaltam párszáz lépést, aztán újra mezei utak jöttek. Ekkor már láttam, hogy hatra nem értek a monostorhoz, ezért itt is leheveredtem a fűbe és sziesztáztam egyet. Továbbindulva már gyorsan megérkeztem a monostor mellett a juhászok szállásához, elkértem tőlük a kéktúra stemplit, ők mondták, hogy nyugodtan menjek tovább a romokhoz, mert azok este nyolcig nyitva vannak!

 

Így aztán elballagtam a szintén nyitva tartó büféig, itt láttam, hogy mögötte turistapihenő van, padokkal, asztalokkal, szép játszótérrel. Itt is megittam egy Borsodit, aztán a motyóm a büfében hagyva eltalpaltam a pénztárig. Ahogy a hölgytől megvettem a jegyet, megkérdeztem, lehet-e sátorozni a pihenőhely mellett a füvön? Legnagyobb meglepetésemre nem mondott nemet, sőt, még ő javasolta, hogy nyugodtan használjam a büfé épületének alsó szintjén lévő mosdót és zuhanyozót! Végül 600 Ft-ért kaptam egy belépőt a monostorhoz, és ebben benne foglaltatott a sátorozás ára is a vizesblokk használatával!

Gyorsan körbeszaladtam a romok között, megnéztem az északi kunhalomban a régészeti feltárást és a déliben lévő borospincében a monostorból előkerült maradványokat. Háromnegyed nyolc felé állítottam csak fel a sátramat és tettem el magam másnapra. A vacsorát most is zenehallgatás követte, most komolyzenei napokat tartottam, Csajkovszkij 5. szimfóniája volt műsoron. Elalvás előtt egy pillanatra még bekapcsolva a GPS-t konstatáltam, hogy ezen a napon 25,5 km-t haladtam 95 m szinttel.

 

 

Csolt monostor romjai

A kunhalomba vágott volt borospince, most múzeum bejárata

Kiállítás a volt borospincében

A másik kunhalom újkőkori feltárása

 

A túranapom trekkjét most is közkinccsé teszem:

- trekk -