Az ütközőbakos, gyenge elképzelésnél talán kevésbé támadható a cirillbetűs Jelzési Utasítás (ISzI) alakjelzőkre vonatkozó része. A hetvenes évek végén száműzték az utasításból, aztán évtizedekig nem volt benne, és azon a három és fél mellékvonalon, ahol használtak alakjelzőket, helyi utasítás szabályozta a teendőket. Hogy, hogy nem, az alakjelzős vonalakon idejében megsejtették a hozzáadott értéket, és az utolsó berendezéseket nem kínálták fel a Szent Lángvágónak, így szépen sikerült őket átmenteni egészen a mába. A 2012-es ISzI-től kezdve pedig, a nosztalgiavonatozós divat szavára hallgatva, ismét megjelent az alakjelzős fejezet, a XI. számú. Nem túl szószátyár, mindössze három és fél oldal (az utasítás zsebkönyv méretű), de mégiscsak van. Igen ám, csakhogy az összeállítását valószínűleg nem a minden lében megfürdött utasításszerkesztőkre bízták, hanem arra, aki épp kéznél volt.

Azt írja, hogy az alak (fő)jelző karjának (karjainak) két állása van: vízszintes, illetve a függőlegessel 135 fokos szöget bezáró. Jött a copy&paste nevű démon, és most a három és fél oldalas fejezeten belül mindenütt az olvasható, hogy a szabad jelzés az, amikor a kar a függőlegessel 135 fokos szöget zár be. Mit csinál ezek után az egyszeri, gonoszkodó mv? Ránéz az alakjelzőre: hát, biza nem százharmincöt fokban áll, akárki meglássa', mert van az százharminchat is. No, én mindenesetre megállok, amíg a forgalmász nem tisztázza a helyzetet...

hm