Most érkeztünk haza Montenegróból. Vegyesek az érzéseim, pedig nagyon készültünk az útra. Még januárban foglaltam le e-mailben egy két hálószobás apartmant, 7 éjszakára,  igen kedvező, 28 eurós áron, Ulcinjban, a Perezaj II. apartmanházban. Be is fizettem a szállásadó által kért 25% előleget (50 EURO-t). Többször érdeklődtem,  emailben, SMS-ben is, hogy megérkezett-e az előleg. Nemigen válaszolt. Végül másfél héttel az időpont előtt írt egy email-t, hogy a 2 szobás apartman ára 40 euró, ellenben 28 euróért egy studióapartmant tud felajánlani. Megírtam neki, hogy nem erről volt szó, nem kell egyik fajta apartmanja se, ezért kérem vissza az előleget. Nem akarta visszaadni, és később sem tette meg, pedig még személyesen is felkerestem az apartmanházat Ulcinjban, ami egyébként egy elhanyagolt, gazos terület mellett, a város szélén található.  

Szerbián keresztül mentünk, az autóút nagyon fárasztó volt a rengeteg 50-es, 60-as sebességkorlátozás, a félpályás útlezárások miatt (Uzice, Cacak, Pozega, Zlatibor). Zlatiborban megszálltunk egy éjszakára. Ez egy szép fenyvesekkel ölelt, jó levegőjű hegyi üdülőhely, ami télen-nyáron várja a szórakozni vágyó turistákat.  Nyáron is üzemel fenn a Tornik hegyen, pár km-re Zlatibortól a modern sífelvonó, bobpálya, tubing, kalandpark. Kolasinban is megálltunk, hogy kipróbáljuk az 1900 méterre felvivő ülőfelvonót. Fenn csodás látványt nyújtottak a 2000-2400 méter magas hegyek az albán határ felé.

Az utak állapota elfogadható volt mindkét országban. A vezetési stílus Montiban azonban kritikán aluli, többszázezer km-t vezettem már le balesetmentesen, de most itt kis híján majdnem többször is összetörték a kocsimat, mivel a beláthatatlan kanyarban előztek, az úttest közepén, vagy éppen a bal oldalán hajtottak.

Szállást végül Bár mellett egy kis szállóban foglaltunk, ahol tengervízzel feltöltött úszómedence is üzemelt. Utólag kiderült, kiváló volt a választásunk, mivel nemcsak úszásra tudtuk felhasználni a medence vizét. Az apartman teljesen megfelelt nekünk, a személyzettel azonban voltak gondok. A „Hello” köszönésemre a háziak először nem akartak visszaköszönni, bár mint kiderült nem is tudtak semmilyen idegen nyelven. Egyedül a recepciós érthetett valamit angolul, igaz a szótárából hiányoztak a water, supper, tomorrow és a weather szavak.

Ulcinjban a homokos part nagyon tetszett, homokvárat építettünk a gyerekekkel, élveztük a lassan mélyülő partot, a meleg vizet. Nagyon zavart viszont a kihelyezett kukák ellenére is eldobált szemét, még használt pelenkát is találtunk a homokba temetve. Ulcinj nagystrandra vezető útja mellett félig elkészült apartmanokat, rendezetlen, gazos üres telkeket, kiábrándító szemétkupacokat láttunk. Szeméthalmokkal nemcsak itt találkoztunk, hanem mindenhol az út mellett.  Mivel szinte sehol nincs járda a főút mellett sem, kerülgetnünk kellett a gyalogosokat, babakocsit tolókat.  

Egyik nap elmentünk Sveti Stefanra. Egy másik világba csöppentünk. Tisztaság, rendezettség, és vitán felül a legszebb panorámájú, kellemesen meleg vizű, aprókavicsos strand várt ránk. Átsétáltunk a szomszédos királyi strandra is, ami egy luxusszállóhoz tartozik. Igaz bárki használhatja a strandot is, napi 88 euróért, amiért kap egy napernyős, duplaheverős stéget is.

A következő nap, esősnek, hűvösnek tűnt, ezért elhatároztuk, hogy kirándulunk egyet vonattal. A terv szerint Bárból vonatoztunk Virpazarba, mivel előtte nap megkérdeztük a turista információban, hogy el lehet-e gyalog jutni a virpazari vasútállomástól a Skadari tóig. Igen, válaszolták, csak 10 perc séta. Valóban annyi lett volna, csakhogy járda hiányában kb. 500 métert a nemzetközi főúton kellett volna megtennünk, mindezt két kicsi gyerekkel, szakadó esőben. Tanácstalanul álltunk az út szálén, amikor szerencsénkre egy taxis fékezett mellettünk és bevitt az üdülőfaluba, ami egy pici ékszerdoboznyi üdülőfalu, egy káprázatos szépségű tó partján.

Visszatérve Bárba hatalmas felhőszakadás fogadott minket. A picike váróterembe zsúfolódott, padlón ücsörgő, ázott turistákon keresztüllépve tudtunk csak kijönni az épületből. A szállásra érve észrevettük, hogy nincs villany. Ez nem is lett volna igazi gond, mivel úgysem akartuk volna a klímát használni, mivel eléggé lehűlt az idő. Igazi meglepetést az sem okozott, hogy megértettük, miért nem lehet becsukni a hálószoba ajtaját, ugyanis az ajtókeret felett becsorgott a víz, ezért vetemedett meg a fa.  Az viszont csak később, a tusolás közben derült ki, hogy nincsen víz sem. Lementem a szálló éttermébe, ahol a recepció is működik. A szállótulajdonos, a recepciós, a konyhás és a takarító cigizve, egy szál gyertya mellett ült szomorúan. Valahogy megkérdeztem, hogy mikor lesz áram és a víz. 1-2 óra múlva válaszolta a főnök. Rákérdeztem, hogy lehet, hogy a szomszéd kisboltban van áram, azt válaszolta, hogy ott dízelmotoros áramfejlesztő üzemel. Ezután kézzel-lábbal elmutogattam a recepciós hölgynek, hogy a wc-t szeretném vízzel leöblíteni, ehhez szeretnék kérni egy nagy műanyag flakont. Erre hozott egy hatalmas fém lábast… Végül kaptam egy 5 literes üres vizespalackot, amit teletöltöttem a medence vizével. Ezt a rendszert használtuk 1,5 napig a wc-öblítésre, ugyanis ennyi ideig tartott az áram- és vízszünet. Két napig esett az eső, nemigen tudtunk mit csinálni, mivel semmilyen fedett helyen lévő turista attrakcióról nem hallottunk, internetezni se tudtunk.  (Később kiderült, hogy nagyobb esőknél rendszeresen előfordul, hogy elmegy az áram a faluban, és mivel szivattyú viszi fel a vizet, vízellátás sincs ilyenkor.)

Talán érhető, hogy egypár évig nem kívánkozunk Montenegróba menni nyaralni. Megvárjuk amíg mindenhol tisztaság lesz, és nem lesz gond az áram- és ivóvízellátással. Amikor korrekt módon bánnak a vendéggel, és nem verik át. Amikor megépülnek a járdák. Amikor az idegenforgalomból élők megtanulnak valamilyen idegen nyelvet. Amikor a feliratok, étlapok és weboldalak nem kizárólag cirill betűsek lesznek.  Amikor a vendég Hello köszönésére nem rezzenéstelen faarc lesz a válasz. Amikor lehetséges lesz bankkártyával fizetni mindenhol. Amikor az utakon elkészülnek a tájékoztató táblák, amik mutatják, hol vagyunk, hány km-re valamilyen várostól.  Amikor az utcanév táblákat minden utcasarokra kihelyezik és minden házat, apartmant házszámmal látnak el. Amikor  megtanulnak szabályosan vezetni a helyiek is. Addig nem. Addig is nézegetem erről a gyönyörű, hegyekkel, sziklás, homokos tengerparttal megáldott picike országról készült fotóimat.