Kedves mi lesz velünk!

Nekem már csak semmitmondó szavak lettek,   hogy a remény hal meg utoljára..  

Már elvesztettem azt a kis pislogó lángocskát is, ami eddig még adott némi optimizmust. Soha nem gondoltam volna, hogy 58 évesen, ledolgozott 35 évvel,  ilyen helyzetbe kerülök, és rajtam kívül még nagyon sokan. :(:(

 

Senki nem kérte betegségeit. Becsülettel dolgozott, gyermekeket nevelt, idősödő korára pedig marad az aggódás, félelem, rettegés.

 

Természetesen a beteg, rokkant fiatalabb korosztályt is nagyon sajnálom!!!

 

Bocsánatodat kérem, hogy nem tudok semmi biztatót írni Neked, szégyellem is magam ezért nagyon,  de jelenleg  semmi jelét nem látom, hogy a kb. 300ezer rokkant betegekért valaki(k) is tennének valamit, hogy idős korukat betegségeik, szenvedéseik, fájdalmaik mellett legalább egy kis nyugalomban élnék le!

(Sok éve már sírni sem tudok, pedig régen bármin elsírtam magam.)

 

Kérlek ne haragudj, hogy ilyeneket írtam, de ha nem ezt írom, akkor nem vagyok őszinte!