Én kimondottan szeretem, ha egy zenész nem "jópofizik" a közönséggel.

Biztosan azért van ez, mert az angol tudásom enyhén szellős.

Voltam már olyan koncerten, ahol szinte több volt a duma, mint a zene (majdnem ott is hagytam).

Engem Gilmour társainak a profizmusa is lenyűgözött, főképpen a vokál.

De a többiek is kiválóan a Mester keze alá dolgoztak.

Mondjuk ez a koncert jobban illett a Royal Albert Hall falai közé, mint szabad térre, nem használták ki a háttér adta lehetőségeket. 

Kicsit többet működhetett volna a kivetítő, de ehhez az első résznél még túl világos volt.

Mint a legtöbb koncertnél, ennél is voltak olyan részek, ahol kicsit leült a produkció, 1-2 új szerzeményt én kihagytam volna.

Az Echoes nekem is hiányzott, dehát így is 3 órás volt a buli. 

Szerintem többször már nem fogom sem Gilmourt, sem Waterst látni élőben, Mason szólóban nem jelentős, egyszóval elköszönhetek a Pink Floydtól (bár összeránthatnának egy reunion turnét). ☺