Alföldi Kéktúra
Gűrű-zug, ártéri erdő - Dévaványa
2016. június 19.
Ezen a napon nagyon korán keltem és indultam, úgy döntöttem, inkább a reggeli, kora délelőtti hűvösben igyekszem megtenni a táv nagyobbik részét, így spórolhatok az eléggé megcsappant vízkészletemmel, másrészt így délután már csak lötyögnöm kell majd egyet, sűrűn megpihenve a melegben. Így aztán még napkelte előtt, fél öt felé a hátamra kaptam a motyót és visszaballagtam a gátra és belevágtam az aznapi menetbe. Az első pihenőmet Dr. Balogh János akadémikus síremlékénél tartottam. Ő volt a múlt század hetvenes éveiben készült „A napsugár nyomában” című, az MTV-ben bemutatott ökológiai-természetvédelmi filmsorozat szerkesztője, aminek rendezője pedig Rockenbauer Pál volt. A síremlék a 30,5-ös gátkilométernél van, alig pár méterre a gáttól a védett oldalon.
Hajnal a gáton
Napkelte után langaléta óriás az árnyékom
Balogh János akadémikus emlékműve, mögötte a lap a sírkő
Az emlékmű szövege
Aztán jöttek megint az egyhangú gátkilométerek, amiben némi változatosságot jelentettek az érintett Gástyási és Mirhói szivattyútelepek. A másodiknál egy kis úton leszaladtam a folyópartra, és az árnyas ártéri fák mellett tartottam a pihenőmet. Egy távoli víztornyot megpillantva már azt hittem, az már a gátról való letérést és Ecsegfalvát jelzi, de aztán kiderült, hogy az még távolabb van, amit láttam, az csupán Kenderessziget víztornya volt, vagy két kilométerrel közelebb.
A Gástyási szivattyútelep
A Mirhói szivattyútelep
A Hortobágy-Berettyó a Mirhói szivattyútelepnél
A Hortobágy-Berettyó Ecsegfalva határában, a hídról fényképezve
Az ecsegfalvi pecsételőhely a híd után a gátőr házánál van
De azért csak elértem a gáton az Ecsegfalvára vezető aszfaltút keresztezését, arra rátérve pedig fél tíz felé a Hortobágy-Berettyón átvezető hidat. A túlsó oldalán, a falu határában pecsételtem a gátőrház melletti nemzeti parkos tájékoztató táblára szerelt dobozában fellelt kéktúra bélyegzővel, pihentem egy sort, megittam a vizem utolsó decijeit, aztán besétáltam a faluba. A nyílegyenes Fő utcán a kis Coop boltot zárva találtam a bal oldalon, de egy picit továbbmenve a jobb oldalon nyitva volt a Kis Kocsma nevű búfelejtő. Behúzódva a hűvös ivóba megittam két Arany Ászokot is (eléggé ki voltam már száradva), és a pultnál feltöltettem a pultos hölggyel a vízkészletem szódavízzel. Só- és energiapótlásként megeszegettem egy zacsi sós csipszet, aztán indultam tovább.
Ekkorra már kitört a nyári hőség, de szerencsére itt már túl voltam a napi táv felén! Egy magamhoz hasonló korú úr az utcán mosta a kocsiját, elbeszélgettem vele pár percig, aztán indulásnál arra kértem, porlasztva a vizet locsoljon le a slaggal! Kellemes volt a hideg zuhany, azonban csak pár percre enyhítette a hőséget, mert mire a faluvéget elértem, már teljesen megszáradtam!
Itt letértem az aszfaltútról, hogy ráforduljak a pár száz lépéssel arrébb a Réhely felé továbbinduló volt vasúti nyomvonalra, amikor már a földúton utolért egy autó. Csodálkozva vettem észre, hogy egy rendőrautó, aztán a sofőrrel, egy fiatal főtörzszászlóssal pár percig elbeszélgettem. Nem kellett neki sem magyarázni, mi a kéktúra, csak annyit kérdezett, hogy Dévaványáig megyek-e? Mondtam, hogy valahol a falu közelében szeretnék sátorozni, ő erre a strand melletti ifjúsági tábor faházait ajánlotta. Elgondolkodtam az ajánlatán, de nem mondtam sem igent, sem pedig nemet. Aztán ő megfordult és visszament az autóval az országútra, én pedig elindultam a már évtizedekkel ezelőtt felszámolt vasút nyílegyenes nyomvonalán dél felé.
Ahogy haladtam, a volt pályatesten haladó jól kijárt földút először keréknyomokká silányodott, aztán ezeket is lassan benőtte a susnya, a töltésen megtett szakasz utolsó része pedig már-már dzsungeltúra színezetet öltött. Ott kellett jobbra térnem, ahol már szinte járhatatlan volt a volt pályatest. A mezők közötti alig látható keréknyomokon visszatörtettem az országútra, ami Ecsegfalva határától folyamatosan távolodott a volt vasúttól, azon indultam tovább.
A volt vasúti pálya Ecsegfalva határában még jól járható volt
Itt már csak füves keréknyomok vezetnek
Itt kezdődik a dzsungelharc
Táblák jelezték a Réhelyi Bemutató Központba való letérést az autók számára, de én még korábban mezei keréknyomokra fordultam a kék jelzéseket követve, aztán a bekerített túrokrezervátum mellett értem el az épületeket. Már kettőre járt az idő, amikor stempliztem az ajtajában, aztán benyitottam a klimatizált látogatóközpontba. Itt a hölgyek azzal fogadtak, hogy már vártak rám! Csak a kérdő tekintetemre mondták el, hogy járt náluk a rendőr és jelezte az érkezésem! Beszélgettem pár percet a hölgyekkel, aztán egyikük átkísért a presszó és a múzeum épületébe. Megnéztem a kiállítást aztán itt is lecsúszott két Borsodi a torkomon a hűvös presszóban.
A Réhelyi Bemutató központ információja
A turistaszállás épülete
A múzeum épülete
Túzokot csak a múzeumban láttam. Ez itt egy túzokkakas (így mondják?)
Ez pedig a tojó
Továbbindulva láttam csak, hogy kacifántos idő közeledik délről, Dévaványa felől! Ólomszürke, a látóhatár közelében már szinte fekete volt az égbolt! Ehhez képest állt a levegő is, igazi, fülledt vihar előtti csend telepedett a környékre. Gyorsan körbefényképeztem a telepen, aztán továbbindulva megálltam még pár percre a túzokmegfigyelő kilátónál. A málhát lenn hagyva felkaptattam rá a messzelátóval, de úgy látszik, tőlem eltérően a túzokoknak volt eszük, mert jól elbújtak a hőség és a közeledő vihar elől!
Gémeskút és bivalyok. A háttérban már ólomszürke az égbolt.
A túzokmegfigyelő torony
Belevágtam a Dévaványáig még hátralevő hat kilométerbe, próbáltam pihenő nélkül abszolválni, de ez nem jött össze! Közben már csábítóan hívogatott a falu templomtornya, de hiába ballagtam egyre többet feléje, csak nem akart közeledni! Bezzeg jöttek a felhők, egyre közelebbről hallottam az először még távoli morajlást is. Az esővel együtt értem el a falut, én északról, az meg szemből, dél felől. Kis letéréssel elkocogtam az esőben a vasútállomásra, pecsételtem a pénztár mellett felszerelt kéktúra bélyegzővel, aztán a peronon a vonatra várakozóktól megkérdeztem, merre találom a strandot? Szerencsére nem volt messze, így aztán a szakadó esőbe kilépve skeráztam tovább a strand felé!
Közeledő zivatar. A távolban a szele már felkapta a port. Később el is kapott az eső.
Könnyű volt megtalálni, mert szembe futottak velem az eső elől menekülő strandolók. A faházas tábornak közös a pénztára/recepciója a stranddal, pár perc alatt végeztem a papírmunkával, 3000 Ft + IFA-ért kaptam egy légkondis faházat egy éjszakára! Ennyit spórolnék, ha a szakadó esőben keresnék magamnak sátorhelyet valahol a falun kívül. Könnyű volt a döntés: maradtam.
Persze a recepciós lány itt is azzal fogadott, hogy már várt rám! Nagyon jó érzés ilyet hallani egy nagyon jó alakú, húszas éveit taposó ifjú hölgytől, de mint kiderült, ide is beszólt a rendőr, hogy valószínűleg érkezem. Pár perc alatt elintéztem a papírmunkát, de mire lepakoltam a faházban és átballagtam a már csak szemerkélő esőben a büfébe, már a záráshoz készülődtek, még épp meg tudtam inni egy csapolt Drehert, de konyha már nem volt. Így aztán visszaballagtam a rövid esőszünetben a szállásomra, megfürödtem, kicsit még neteztem a rendelkezésre álló ingyen wifivel, aztán eltettem magam másnapra. Az eső dobolására aludtam el, ahogy verte az ablakpárkányt.
Második túranapom GPS trekkje:
- trekk -
