A KABIROK FIATALÍTÓ KAMRÁJÁNAK KERESÉSE III.

 

 

 

Kezdjük az egyiptomi tengeri hajózással! Hisz az a sziget, San Miguel az Atlanti-óceánon volt. Pont ez bizonyítja, hogy az egész történet a prehisztorikus időkben játszódott!

Az egyiptológusok vagy száz éven keresztül az igyekeztek tudatosítani, hogy az ókori egyiptomiak nem ismerték a tengeri hajózást, csak a folyami hajózást. Ez nagyjából igaz is a dinasztiák idejére. Már az 1950-es évek óta egyes történészek és kutatók figyelmeztettek rá, hogy van pár jel, ami arra mutat, hogy a történelmük kezdetén ismerték és gyakorolták a tengeri hajózást.

Az egyiptomi mítoszok is beszéltek erről, csak nem figyelt fel érdemben rájuk senki. Az ún. Edfui Szövegek szerint Hórusznak tengeri hajóhada volt a Szeth elleni háborúban. Shebtiunak nevezett bölcsek és Thot a messzi Nyugaton lévő Láng Szigetéről érkeztek hajókon.

(W. Hammamat egyik sziklarajza, mellett egy ie. 3400 körüli hajó modellje, majd egy másik óegyiptomi hajóé)

 

A II. világháború előtt egy német tudós, Hans Winkler a Vörös–tenger és a Nílus közt elterülő sivatagban (Wadi Hammamat) számos szikla freskót talált, melyek közt rengetegszer felbukkan a hajók felskiccelt alakja. Az i.e. 4500 és 3100 közé teszik a sziklaképek keletkezését. Az egyik képen kettős kormánylapátú, vitorlás hajó látható, amit a Nagada II. korszakba (i.e. 3500-3200) helyeznek. Ráadásul magas orrú és végű hajó, ami tengeri hajóra utal. A felső-egyiptomi Gebel el-Arakból előkerült predinasztikus (i.e. 3500-ból származó) kőkés nyelére tengeri csata képét vésték. Hasonló csatajelenetek láthatók a predinasztikus felső-egyiptomi főváros Hierakónpolisz sírfestményein és agyagedényein. A leletekből tudjuk, hogy már 5500-5000 évvel ezelőtt egyiptomi hadigályák védték a Vörös-tenger a sumer hajósokkal szemben.

Herbert Kühn német őstörténész szerint az egyiptomiak már az i.e. 4000 és 3000 közt kihajóztak az Atlanti-óceánra. Stecchini professzor szerint az egyiptomiaktól eredhet az a koncepció, hogy a Héraklész Oszlopait két elefántagyarnak képzelték. Thor Heyerdahl szerint az egyiptomiaknak először csak papiruszhajóik voltak. Ezek kezdettől fogva el voltak látva vitorlával. Fából készített hajóik is voltak, már a predinasztikus korban. Heyerdahl arra figyelmeztet, hogy az Mediterránum ősi hajósai elvitték a Kanári-szigetekre a papiruszt, a nádhajó alapanyagát és elültették. A rómaiak még feljegyezték, hogy a folyókban papirusz terem (Plinius VI, 205). Matthew Adams vezetésével amerikai régészek 2000. nyarán Abüdoszban egy napbárkát ástak ki, az első dinasztia korából (i.e. 30. sz.), majd később további hajókat. Várkonyi Nándor érthetően fogalmaz: „Fel kell tennünk, hogy az egyiptomiak az Atlanti-óceán földrajzát előbb s jobban ismerték, mint a föníciaiak, de nem volt szükségük rá, hogy ismereteiket kamatoztassák.” (1972). Számos jelből arra következtethetünk, hogy az ősi egyiptomi hajósok jártak és ismerték a Marokkó partokat, Bretagnét és a Brit-szigetet, valamint a Kanári- és az Azori-szigeteket (és talán Biminit, mint Sykes hitte).

Wadi Hammamat, Gebel el-Arak, Hierakónpolisz tengeri hajórajzai alapján fel kell tennünk, hogy az egyiptomi tengeri hajózás úgyszólván hírtelen, „teljes fegyverzetben” jelent meg és olyan hihetetlenül régi időkben, mint az i.e. 5. évezred. Toby Wilkinson újra megvizsgálta a képeket és a következő megjegyzést fűzi a hajókhoz Genesis of the Pharaohs c. munkájában: „A legmegdöbbentőbb szerintem a hajók alakja; a merészen emelkedő hajóorr és az íves, sarlószerű törzs. Ezt a motívum Egyiptom egész történelmén végigvonul; különösen a Királyok Völgyében, ahol kifejezetten isteni hajóként látjuk viszont, amely az uralkodó túlvilági utazásában játszik fontos szerepet. Úgy érzem, hogy a Kr. e. 4000 körüli hajóábrázolások is spirituális jelentést hordoznak.” (2003). Az egyiptomi tengeri hajózás éppen az első dinasztiák idején, valamikor az Óbirodalom idején ért véget. Egyszerűen felhagytak vele. Kheopsz eltemetett hajói, melyek már inkább egyfajta „emlékművek”: ezek fa tengeri hajók a formájuk alapján, de törékenységük miatt, csak a Níluson voltak képesek hajózni.

(Heyerdahl Ra II. egyiptomi papiruszhajója, amivel átkelt az óceánon, mellette Kheopsz fahajója, majd végül a mennyi hajó képe, ami mindig a magas ívű és tatú tengeri hajókra emlékeztetett)

 

Egészen az V. és VI. dinasztia idejéig megtartották az egyiptomiak azt a történelmük előttről örökölt tengeri hajóformát. Az 5500-6000 éves hajórajzok már minden olyan technikai újítást tartalmaztak, amit vagy 1500 éven át megtartottak, s nem fejlesztettek tovább!

Van még egy érdekesség a prehisztorikumi egyiptomi tengeri hajókkal: gyakorlatilag megegyeznek a sumerok hajóival. Heyerdahl és mások szerint ennek csak egy magyarázata lehet, két ennyire eltérő gyökerű és fejlődésű nép esetében: kellett legyen egy tőlük is ősibb (!) tengerjáró nép a Mediterránumban, akiktől átvették a hajózás tudományát (ráadásul a sumereket a Zagrosz- hegységből származtatják, azaz korábban semmilyen tengeri hajózó tudományuk nem lehetett). Viszont tovább nem is mennek a találgatásban, mert egyszerűen eddig ennek a népnek a nyomát sem találták.

Pedig erre az ősi hagyományok régen megadták a feleletet: a görög, föníciai, kár, pelaszg, egyiptomi mítoszok szerint a kabirok/kurészek voltak a hajózás feltalálói. Ez a titokzatos törpe termetű a prehisztorikum idején a Mediterránumban tevékenykedő titokzatos népcsoporthoz kötötték. Kabirok számítottak az ókorban a hajózás védnökeinek, isteneinek is. A rodoszi telkhin leszármazottaknak, a héliaszoknak tulajdonították a hajókormányt és az óra feltalálását. Szankhuniathon föníciai pap is leírta, hogy a kabirok építették az első igazi hajót. Ők lehettek a föld első feltérképezői, azok a térképek kerültek el az atlanti phaiákokhoz, és igen ezeket a hatezer éves térképeket az egyiptomi hajósok is képesek voltak (és kellett is) használni. Ezek másolatainak a másolatai bukkantak fel a középkorban, mikor virágzását élte a kartográfia.

A fáraók őseit és az isteneket is olyan hajókban látjuk ábrázolva, melyek tengerjáró magas papiruszhajók. Kheopsz rituálisan eltemetett hajói vagy a naptemplomok mellé kőből épített napbárkák nyomán hihetnénk, hogy a tengeri múltját feledő nép, vallási tiszteletben részesíti azt a hajóformát, melyen elődeik az őshazából, Atlantiszról Egyiptomba utaztak. Az olyan atlantológusok, mint Várkonyi, Zsirov vagy Braghine ezredes érzelmes leírást adnak, hogy az egyiptomiak a túlvilágot, Amentit ezért helyezték a messzi nyugati óceánba, mert az őshazájuk, Atlantisz ott süllyedt el. Feledve ezzel, hogy Platón az egyiptomiakat szembenálló népnek írta le az atlantisziakkal.

Azt hiszem, nem „Atlantisz” (mint ősföld) miatt ábrázoltak tengeri hajókat, mint halott királyok lelkeit szállító bárkákat, sőt azt gondolom, megoldottam ennek a korai fáraókat vagy isteneket szállító tengeri hajók ősi ábrázolásainak „rejtélyét”! Sokkal prózaiabb oka volt ennek: az a titokzatos parányi sziget az óceánon, ahol az öregedő királyaik megfiatalodtak. A királyai lelkei is értelemszerűen erre a helyre „utaztak” feltámadást remélve.

Raymond Weill ismerteti az egyiptomi koncepciót az Eliziumi mezőkre való belépéshez a The Elysian Fields in Egyptian Texts c. tanulmányában. A hősnek egy bikát kell legyőznie, ez a bika a Nyugati út őre. A hős átkel az ég boltozatán, átszeli az Okeanosz habjait és átvág Su falán.

Egyszóval az óegyiptomi királyok lelkei nem az elsüllyedt Atlantiszon keresték a feltámadást, mint azt néhány atlantológus igyekezett bizonygatni, hanem a kabirok Szent Szigetén, ahol őseiket az örökifjúság forrása várta…

***

Egyiptomban a szinte teljesen véletlenül fennmaradt ún. edfui Építőszövegek utalnak ezekre a helyekre az Atlanti-óceánon. A szövegek szerint az istenek és a Hét Bölcs, a shebtiuk a távoli nyugati tengerben alapították az őstemplomot, egy olyan helyen, ami egy kis sziget volt a sekély vízben, és a Teremtés Első Pontját szimbolizálta. A shebtiuk minden bizonnyal azonosak a hét kabirral, s ezáltal Héliupolisz Testvériség hét vezetőjével, az oszlopok őreivel. Ők irányították az istenek palotájának építését. Meghatározták minden később épült templom alaprajzát és felépítését.

Ez kis sziget volt a Szent Sziget, amit egy egyszerű kőépítmény koronázott meg, s ezt mérhetetlen szentségnek nyilvánítottak. A kőépítményre úgy emlékeztek, mint a Forrás Helyére! Legérdekesebb, hogy ezt a kis templomot az edfui szövegek, mint Nagy Trónust is emlegetik! Beszélnek valami alapítószertartásról, melyen részt vett a hét shebtiu, akik biztosították a templom mágikus védelmét. Nem lehet kétséges, azt a titkos helyet írták le, melyet a Barberini Tájkép is mutat. jellemzően már e kései, ptolemaioszi időkben, mikor már nem nagyon számított ilyen titkok kifecsegése. Korábban kimutattuk, hogy a barlang melletti kis építményben egy különleges trónus volt helyezve, s hogy az edfui szövegek a helyet Nagy Trónusnak ill. Források helyének mondja, elég egyértelmű.

Hozzáteszem, hogy az edfui szövegek nehezen értelmezhetők, csak ezeken beszélnek ilyen ősi időkről, sőt a shebtiukról is! De logikusan értelmezve, a kis Szent Sziget (Sao Miguel), valóban szenthely volt, nem arra szolgált, hogy lakosság éljen rajta. Volt a közelben egy sokkal nagyobb sziget, s ezt nevezhették az edfui feliratok az Ősök Otthonának, ahol az istenek és a shebtiuk megszülettek. A szigeten Ré volt a főisten. Ez valószínűleg azonos Homérosz Szkheirájával az Ókeánoszban, mely az prehisztorikus atlanti civilizáció utolsó bástyája volt. Homérosz maga is azt mondja, hogy a phaiákok az „égilakók drága kegyében” álltak, akik néha meg is jelentek körükben, mert „törzsükhöz olyan közel állnak”. Szkherián élt gyakorlatilag a Szent Sziget papsága, azaz a „kiszolgáló személyzete”.

Mikor ezt a szigetet az áradat elpusztította a Boldog Szigetre, Dzsebára utaztak a shebtiuk, kiknek egyikét „Tengerésznek” nevezték (a görög források szerint a mitikus telkhinek egyikének, Aktaiosznak is ugyanezt jelenti a neve). Ez talán Tenerife lehetett, mert Láng Szigetének is nevezték. Itt temették el az őssziget isteneit. Ez a pusztulás történt i.e. 3100 körül. Talán ennek hatására alapították meg itt a Láng Szigetén az Oszlopok Őrei nevű titkos társaságot, melyre az edfui szövegek, mint „a társaság egyesítésére” emlékeztek.

Innen a shebtiuk egy újabb szigetre utaztak, amely már a Földközi-tengeren lehetett. A sziget Ua és Aa fennhatósága alatt állt, akikkel szövetségre léptek. Itt megvárták a Sólyom legénységét, akiket később a sziget őreiként hátrahagyva a Shebtiuk ismét tovább hajóztak. Hogy melyik lehetett ez a sziget, már csak találgatni lehet, hisz a szövegek semmilyen támpontot nem adnak, talán Djerba a tuniszi partoknál, melynek történelem előtti kikötője is volt, vagy a telkhinek „útvonalán” lévő Rodosz vagy Pharosz. Később innen hajózhattak a Nílus-völgyébe, ahol megalapították Héliupoliszt, és a társaságot mi már „Héliupoliszi Tesvérek”-ként ismerjük.

***

Gyakorlatilag eddig azt mondtuk, hogy a prehisztorikus Egyiptom öregedő fejedelmeit tengeri hajó, egy misztériumbárka szállította nyugatra, átkeltek a két elefántagyarnak mondott Gibraltári-szoroson, majd az Azori-szigetek felé vették az irányt. Mintha a kabirok/shebtiuk „jutalmazták” volna ezzel a királyok…? Igen, valami ilyesmi történt. És nem is csak velük! A szintén történelem előtti alapítású Tartésszosz ősi város királyait is! Tartésszosz a turdetánok ősi településterületén, az Ibér-félsziget déli csücskében az óceán partján feküdt (magát a várost azonban máig nem találták meg).

A görög költők és történettudósok még ismertek a tartésszoszi hosszú életű királyok mítoszát. Anakreón egy 150 évig uralkodó tartésszoszi királyról is beszélt. Sőt, a sumer Gilgames is járhatott itt, aki Marokkóból kelt át ide hajón, hogy örökifjúságot nyerjen (más a sumer neve is „Öreg ifjút” jelent).

***

Odüsszeusz az i.e. 4. évezred második felében járt Sao Miguel partjainál (lásd fentebb az útnak ezt a részletét). Hajójából szembetalálta magát a shebtiuk „mágikus védelmével”, a három éneklő szirénnel, azaz elhajózott a Barberini Tájképen a kis sziget túlfelén álló hatalmas nyitott épület előtt, ahol az a három nőalak látszik. Kirké azonban felkészítette erre a mágikus védelemre. A hercegünket akkor mit sem érdekelte az örökifjúság elérése. Mint mondtam már, Terceiráról határozott céllal utazott el. A Szirének Szigete, azaz Sao Miguel egyfajta „árnyék” szerepét töltötte be az utazás során. Szándékosan az északi oldal mentén hajózott végig, hisz a terve a Héliosz szigetének észrevétlen elérése volt.

***

Hogy harmincévente került sor ilyen misztikus utazásra, arra nem csak az egyiptomi szed-ünnep utal! Plutarkhosz a Hold arcáról szóló értekezésébe beleépített egy nagyon ősi beszámolót az Atlanti-óceánról és az azon történt átkelésekről, ami máig nagy viták forrása. Plutarkhosz szerint egy karthágói férfitól származik az információ, ami egy ősi bőrtekercsről olvasott le. A föníciaiaknak azonban ilyen ősi időkről nem lehettek saját értesüléseik, viszont gyűjtöttek minden ismeretet a tengerekről, s a periplusaikat titokként kezelték. Azt gondolom, hogy a forrás eredetileg tartésszoszi volt, akik Sztrabón szerint hatezer éves könyvekkel rendelkeztek. Mikor a föníciaiak az i.e. 6. század végén elfoglalták és lerombolták Tartésszoszt, akkor találták meg ezt a leírást, majd fordították le föníciaira (hisz előtte sok időn át kereskedtek egymással).

A történet amit előad, nagyon ősi, bizonyosan legalább i.e. 4. évezredbeli, mikor még élettel volt teli az Atlanti-óceán, a nagy Atlantisz maradványszigetei még a felszínen voltak. Felice Vinci olasz kutató is megvizsgálta a szöveget és a következtetése összevág a miénkkel: Plutarkhosz értesülése csak az ún. Atlantikus-korszakban (i.e. 5500 és 2000 között) volt lehetséges, mikor a klíma enyhe volt az Atlantikum északi területein.

Viszont mi már nem az eredeti leírást olvassuk, mely fokozatosan vált homályossá, a fordítások, a továbbközlések nyomán, de azért sok minden kihámozható Plutarkhosz beszámolójából. Beszél egy szigetről Britanniától nyugatra ötnapi hajóútra (5-600 km), amit Plutarkhosz Ogügiénak nevez, Homérosz okán (de nem az, csak Plutarkhosz hiszi annak!): valójában ez a kelták mitikus Braz-ins/Hy-Brazil szigete, az egykori Porcupine-zátony, ami akkoriban még a tenger fölött állt.

Innen délnyugatra volt három sziget (ez mintegy 1000-1200 km-re esett Britannia partjaitól) Ez ugyanaz a mitikus három sziget, mint amiről Markellosz és a tengeri hagyományok szólnak, valamint a középkori portolánók ezeket még ábrázolták, mivel abban a korban a terület még nem volt ismert, így átvették sokkal ősibb térképek információit. Erről viszont írtam már: http://titkostortenelem.org/tortenelem/15-eltuno-atlantisz-a-portolanok-fantom-szigetei

A Plutarkhosz elbeszélte karthágói beszámoló szól az óceán túloldalán lévő kontinensről is (ahogy Platón is említi azt). Majd számunkra egy nagyon érdekes rész jön: „Amikor pedig Kronosz csillaga [Szaturnusz] - amit mi Phainónnak, azaz ragyogónak nevezünk, ők pedig Nükturosznak, "Éjjeliőr"-nek - 30 évenként belép a Bika csillagképébe, hosszú időn keresztül foglalkoznak az áldozat előkészületeivel és a kihajózással, amelyre sorshúzással választják ki a férfiakat. Megfelelő számú hajón indítják útnak őket, sok táplálékkal és minden felszereléssel, ellátva őket mindennel, ami csak szükséges lehet azok számára, akik majd arra az irdatlan nagy tengerre kieveznek, és idegenben kell élniük egy ideig.”

Olyan ez, mintha egy prehisztorikus szed-ünnepség előkészületeiről olvasnánk, csak éppen nem Egyiptomban vagyunk, hanem az Atlanti-óceánon! Emlékezzünk mit nyomozott ki Raymond Weill az ősi egyiptomi szövegek alapján, a hősnek egy égi bikát kell legyőzni, hogy folytassa útját az eliziumi mezőkre, az Ókeanosz folyamán túl. Őseredeti jelentésében a kiválasztott emberek, akik harmincévente erre az óceáni szigetre hajóztak, jó részük nem csak afféle „kiszolgáló személyzet” vagy a szed-fesztivál ünneplői voltak, hanem emberáldozatok. Hogy ez mi végre szolgált, ma már nem tudni, de a kabirokat végig kísérték a véres emberáldozatok. Odüsszeusz mikor elhajózott a Szirének Szigete mellett, emberi csontvázak tömkelegét látta a parton szétszórva (akár Cortes spanyoljai a meghódított Tenocstitlan templomaiban).

Az is bizonyos, hogy nem a kabirok/shebtiuk Szent Szigetére, Sao Miguelre kellett menniük, hanem a három nagy lakott sziget egyikére. Itt folytak valamilyen előkészületek egy hónapon át. Ezek a szigetek az Azóroktól keletre esetek akkoriban valamivel. A középső volt Szkheria, míg a déli volt a mitikus Hadész szigete (Satanaze). Ezen emelkedett Erebusz hatalmas vulkánja. Itt laktak eredetileg a kimmerioszok, kiknek egy törzse később az itáliai Campániába vonult. Ezt ismerték az egyiptomi prehisztorikus hajósok is Hanebut néven. Ez volt a történelem előtti szed-szertartások első állomása. Rejtelmes sziget volt, Odüsszeusz is járt itt. Plutarkhosz forrása szerint ezen a szigeten börtönözték be Kronoszt egy mély barlangba. Egy aranyló sziklán mély álomba merülten alszik az ősidők királya, madarak etetik ambrósziával (lehet ezekről mesélt Kirké, hogy elszállnak a Bolygó Szikláknál, valahol Sao Migueltől délre). Kronoszt bizonyos daimónok gondozzák, aki a király kamarásai voltak korábban (nyilván a kurészekről van szó). Majd beszél azokról, akik harmincévente ide hajóznak: „Azon a bizonyos Kronosz-szigeten senki más nem lakott, csak ők, illetve azok, akiket előttük küldtek oda. Azoknak, akik az isten szolgálatában már letöltöttek ott 30 évet, megengedték, hogy hazahajózzanak…

… (de), akik esetleg fontolgatják, hogy elhajóznak a szigetről, maga az istenség akadályoz meg tervük megvalósításában…

…sokan teljesen nyilvánvalóan találkoznak a daimónokkal, látják és hallják őket.”

***

Természetesen nemcsak egyiptomi és tartesszoszi királyok érkezhettek a kabirok titkos szigetére, hogy megfiatalodjanak, hanem más letűnt, s már ismeretlen megalitikus királyságok uralkodói is, sőt az óceán túlpartjáról, Amerikából is (amire Plutarkhosz szövege is utal). Bimini szigetek őslakói meséltek egy szigetről az első spanyoloknak, ahol az örökifjúság forrása ered.

Odüsszeusznak Kalüpszó nimfa Corvo szigetén felajánlotta a halhatatlanságot, ha vele marad. Ez összefügghet azzal, hogy Kalüpszó tudott a regenerációs kis szigetecskéről az Azori-szigetvilágban. Az ibériai kelta hagyomány tudott egy titkos helyről az óceánon, ahol Idunn istennő élt egy forrás mellett. Ládájában mágikus almákat őrzött. Mikor is istenek öregedni kezdtek, eljöttek ide és ettek az almákból, s utána visszafiatalodtak. Az ír mesékben szerepel Tír na nÓg, az Ifjúság Földje, ahova a hősnek a tengeren kel átkelnie, s ahol az idő lassabban múlik és visszafiatalodik.

 

Sokáig tartotta magát a néphit, hogy egy szigeten van az Ifjúság Forrása, kútja vagy tava, amiben elég megfürödni, hogy visszafiatalodjon az ember. A festők néha meg is festették, mint Lucas Cranach 1546-ban az „Ifjúság Forrása” című képén (lásd fentebb).

Továbbá tudjuk, hogy Héraklész, Gilgames vagy a középkori Grál-keresők is az Atlanti-óceánon keresték az örökifjúság forrását. A titkos sziget talán azonos lehet az írek mitikus városával, Muriassal az óceánon, ahol Dagda üstje állt. Ez egy szigeten feküdt, ami később talán elsüllyedt. Egerton Sykes szerint Murias templomát a Főnixnek és Min istennek ajánlották és i.e. 3000 körül elsüllyedt. Mindkettő egyiptomi istenség és kapcsolatban állnak a megfiatalodással és újjászületéssel. Sykes szerint Murias fölötti dombon az atlanták felépítették a gyógyítás templomát. Az építményt a szent geometria elvei alapján építették és magába foglalta az univerzum felépítését, a naprendszer ismeretét, akár a gízai Nagy Piramis. Ugyanezt állított Lucie Lamy az egyiptomi szed-kamráról is.

***

VÁR MINKET A KABIROK TITKOS SZIGETE!

 

A Barberini Tájkép helye láthatólag fontos szerepe volt a sziklának és a víznek is, több forrást is látunk. A különös víztartály és a felette lévő athanor miatt nyilvánvaló, hogy valamit csináltak a vízzel is. De hogy mit, azt ma már nem tudni. Mindenesetre Umcaev írt egy tanulmányt 1964-ben arról, hogy a paradicsomi emberek ismerték a „tiszta víz” titkát, ami hosszú életet biztosított nekik. Talán az elixír elkészítésénél is lehetett szerepe az alkimisták „tiszta vizének”. De az életelixír elkészítéséhez persze más is kellett, az alkimisták Bölcsek Köve, amit hasztalan kerestek már a középkorban.

A Barbarini Tájkép eredetijének készítése idején a Sao Miguel melletti parányi szigetecske már láthatólag elhagyatott és süllyedő félben volt. Azóta számos földrengés, vulkánkitörés volt az Azori-térségben, arról nem is beszélve, hogy az óceán szintje több métert emelkedett.

Azt gondolom azonban, valami talán maradt meg a kabirok óceáni szent szigetéről. Erre utalnak a Sao Miguelen szinte véletlenszerűen felbukkant leletek, mint egy barlangból előkerült rajzos sztélé vagy az André Thevetnek több mint négyszáz éve mutatott rejtélyes barlang, ahol valami bizarr kultuszt űztek az ősidőkben.

Muriasról az a legenda terjedt, hogy a sziget barlangjainak mélyén nagyon értékes kincseket rejtettek el. Úgy gondolom, hermetikus edényekben elzárva a kabirok elraktároztak életelixír készleteket. Olyan alkimista készítményeket, melyek gyógyítottak mindenféle betegségeket és megfiatalították az öregedő sejteket. Erre ma is meglehet az esély. A szamothrakéi daimónok, a korübaszok/kabirok heten voltak, de volt egy nyolcadik fivérük, akit külön említenek, Aszklépiosz. A kígyó papja volt és egy üvegcsében őrizte az örök élet italát. Egy ilyen tégelyt találhatott meg Epimenidész krétai pap i.e. 600 körül Knósszosz közelében egy titkos barlangban. Ezután csak ebből fogyasztott, semmi másra nem volt szüksége és 157 évig élt. Aszklépiosz azonos a föníciai Esmunnal, akit mindig a Vénusz jelével ábrázoltak. A kopt legendák szerint a gízai piramisok alatti titkos kazamatákban alkimista titkokat, közte gyógyszereket és hosszú élet elixírjét tartalmazó palackokat is elrejtették. Azt hiszem ez volt az igazi oka, hogy Al-Mámun kalifa feltörette a Nagy Piramist.

***

A kabirok a prehisztorikum mélyén, mint menekültek kerültek ide a pusztuló Vénuszról. A tenger már akkor is (ahogy ma is) ideális érkezési hely volt számukra. Csak kevés technikai rekvizitumot hozhattak magukkal, mint a Vénusz robinsonjai telepedtek meg a hajdani Atlantiszon. Már akkor is kevesen voltak, de berendezkedtek. Mást nem tehettek, visszatérni nem tudtak, nem is lett volna mivel. Így aztán megpróbáltak alkalmazkodni a földi atmoszférához. Épp ezért hozhatták létre ezen az eldugott helyen az ő sajátos, miénktől sok mindenben technikájuknak ezt a bázisát. Valamiért a korai királyságok fejedelmeit itt nagy kegyben részesítették, harmincévente eljöhettek ide, hogy részesüljenek az örökifjúság jutalmában…

Igen, végső soron azt gondolom ez a hely ösztönözte az ókori tengeri legendákat, egy titkos helyről az Ókeanoszon, azaz a mi Atlanti-óceánunkon, ahol a hosszú élet és a megfiatalodás vizét tartalmazó forrás vagy kút található. Ez a legenda olyan erős volt, hogy kissé zavarosan, de fennmaradt még a középkorban is. Nem lehet véletlen, hogy a középkori kelta lovagok és szerzetesek az Atlanti-óceán szigeteire utaztak, hogy megtalálják a grált, az örökifjúság forrását…

Ilyen dolgok miatt is gondoltam a Héliupoliszi testvériség újraalapítására. Megkeresni ezt a mára elsüllyed parányi sziklaszigetet Sao Miguel északi partja mentén, ami nem is lehet mélyen. A túloldalt a nagy sziget partján állt egykor a szirének háza. Ha jól sejtem a források nyomán, a mögötte lévő hegyek barlangjaiban alakítottak ki a kabirok 6-7 ezer éve titkos lerakatokat. Csak meg kell keresni ezeket.

Az én kabirjaim bizonyosan ismerték az élet megnyújtásának lehetőségét, több száz évig éltek. Ez a korszak még nem a sarlatánok kora volt, azok csak az ókor végén kezdenek elburjánzani.Mi már tudjuk, hogy ezt az idegen technológiát már képtelen lennénk utánozni vagy megfejteni, ezt csak a középkori alkimista sarlatánok hihették. Egyetlen lehetőségünk, hogy megtaláljuk ennek maradékát, ha ez lehetséges, ahogy a régi mondabeli lovagok vagy hercegek próbálták.

 

Ha belegondoltok, minden esélyetek meg van, hogy mint a többi ember, ugyanúgy meg is haljatok 70-90 évesen. Semmi nem állíthatja meg sejtjeitek elöregedését, majd törvényszerű halálotokat. Ez 100%-os eredmény, de ha van csak egy vagy akár csak pár tized százalék, hogy a kabirok által földre hozott és itt elrejtett elixír segítségével megnyújtsátok életeteket, nem megérné? Nem sokáig élő vénemberekről beszélek, hanem az elhaló sejtek megfiatalításáról, hisz erről van szó. Ki akarna 200 évig élni, roggyant kétszáz éves testben? Ezt keresték az ősi királyok is: öregemberként ültek be a kabir alkimisták kis építményének székébe, majd onnan fiatalemberként jöttek elő. Olyan ez, mintegy álom, egy prehisztorikumból maradt bizarr ősi emlék, hisz már ennek a lehetősége is annyira izgató, hogy nehéz elmondani. Kétségtelen azonban, hogy ezt a tudást, óvatosan kellene kezelni, s puszta szerencse, hogy gyakorlatilag a tudományos világ úgyis hihetetlennek tartaná. De ki ne akarná nemcsak megélni a 22. századot, hanem fiatal testben megélni azt? Még ha rejtetten kéne ezt tennie is. Még ha, mint azt jeleztem, erre csak parányi esély van, de ha ez beteljesülne, bármilyen kincset pótolna…