Sandorson Creative Commons License 2016.06.20 0 4 4510

Beszámoló a jávai 3 napunkról

 

A délkelet-ázsiai 3 hetünk indonéz szakaszában Balira helyeztük a hangsúlyt, erről többet a Bali fórumban írtam: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=139905563&t=9010628

 

Bali és Szingapúr ill. Malajzia között kicsit belekóstoltunk Jávába is, ami egészen jól sikerült, így írok erről is egy beszámolót, még egyszer megköszönve azt itt kapott segítséget.

 

Elkészült a Jáva-galéria 171 feliratozott képpel és 3 videóval, aki csak erre kíváncsi, itt találja: https://www.flickr.com/photos/sandorson/albums/72157669192458642

 

Denpasarból kora reggeli járattal indultunk Yogya felé. Az időpont ill. a bal oldalra foglalt hely segít a fotózáshoz. Legideálisabban – leszámítva némi reggeli párát, ami elhanyagolható cserébe azért, hogy a konvekció ilyenkor még nem indul be igazán, gomolyfelhők alig vannak az égen – a Raung vulkán látszott, de jól fényképezhető volt a Bromo, Semeru és Merapi is. Yogya fölött elrepülve jött a forduló, majd nyugatról szálltunk le. Az érkezés problémamentes volt, a belföldi járat ezt még egyszerűbbé tette. A reptéren az ingyenes transzferre vonatkozó ígérethez híven már várt a Puri Pangeran szálloda képviselője, aki meglepetésünkre maga a tulaj volt, aki amúgy Baliról származott el és ez visszatükröződött a Pangeran hangulatán is. Összehaverkodtunk vele, kora ősszel talán Pesten is találkozunk majd.

 

A szálloda rendben volt, már reggel megkaptuk a szobát, sőt már erre a napra reggelit is. Semmi luxus nem volt, igazán modern szobákról sem számolhatok be, de a célnak megfelelt, viszonylag tiszta volt és nagyon kedves volt a személyzet. Az elhelyezkedés is jónak mondható, mert sétatávolságra van a Kraton – Taman Sari negyedhez ill. a Malioboro déli szakaszához is, bár utóbbi északi feléről 2 este is becakkal jöttünk vissza. A müezzinek a szálloda környéki mecsetekben a megszokotthoz képest jóval aktívabbak, ezt érdemes számításba venni. :)

 

Délután már el is mentünk a Kraton környékére. Szoktattuk magunkat a helyi közlekedéshez, ami néhány elemében kaotikusabb, egyben élvezetesebb volt a Balin tapasztaltaknál is. Egy-két nagyobb lámpás kereszteződésben azért kell némi átgondolás ahhoz, hogy a gyalogos megválassza az átkelés idejét, lévén külön gyalogos-lámpa ezekben sincs. :) Tetszett a közlekedés dinamikája, erről videót is tettem fel.

 

A városban rengeteg belföldi turista volt ill. viszonylag kevés külföldi. Ami meglepett, hogy már itt is sokan akartak fényképezkedni velünk, azt hittük ez itt már kevéssé jellemző. „Riportot” is kellett adnunk néhány médiaszakos diáknak. Ezek a dolgok eleinte jópofák voltak, később picit tudtak azért fárasztóak is lenni, persze kizárólag a mennyiség okán. :)

 

Egy warung szerű helyen elképesztően finom csirkelevest ettünk, annyira tartalmas volt, hogy 2 tányér felért egy kiadós főétkezés+desszert laktató hatásával. Ide visszamentünk másnap is, amit amúgy igen nagy örömmel nyugtáztak. A hely elég egyszerű, a Jalan Ngasem mentén található, a Taman Sarihoz viszonylag közel, kb. itt: -7.806627, 110.360285

 

A Taman Sari este hatkor már zárva volt, de egy önjelölt idegenvezető segített úgy körbemenni, hogy így is láthassuk a főbb helyeket, bár ehhez falat is kellett mászni. :) A sajnálatosan elhanyagolt állapotban is nagyon érdekes a hely, érdemes felkeresni. Az önjelölt id. vez. szerencsére nem akart batikoshoz kalauzolni minket, viszont nekünk volt egy konkrét tervünk: egy barátunknak vagy 10 éve volt hosszabb kapcsolata egy öreg batikos mesterrel a Kampung Tamanban, őt próbáltuk megtalálni. Ez nem sikerült, az illető már vélhetően nem is él. Viszont betévedtünk Somudro mester galériájába, ahol hosszan nézelődtünk, remek képek vannak itt, egy részük még nem készült el, érdekes ilyen fázisban is látni őket. -7.809165, 110.359623

 

Másnap délelőtt a W.L. által javasolt kisebb templomokat jártuk körbe Prambanan előtt, ahova dél körül érkeztünk. Végül is majdnem egy teljes napra megkaptuk a hotel egy kényelmes kocsiját sofőrrel 400E IDR ellenében, így ezt választottuk. Kb. fél-fél órát töltöttünk a Sambisari, Kelasan, Candi Sari templomokban és 1 órát Plaosanban (Sambisari hindu, a többi buddhista). A kicsik közül Sambisari ugye eleve jó állapotban volt már korábban is a kiásás és restaurálás után, Kelasan esetében is javuló a helyzet, jelenleg is folynak a munkák, bár ide továbbra sem lehet bemenni, de körüljárni is nagy élmény, fantasztikus a nagy Kála-fej. Candi Sari remek állapotban van és nagyon gondozzák, óvják a környezetét is. Itt egyébként egyedül voltunk, de a többi kistemplomban sem voltunk sokan, a beugró jellemzően mindössze 2E IDR, a parkolást meg a sofőr fizette. Magukról a templomokról elég sok feliratozott kép van a galériában.

 

Jó volt, hogy Prambananra több mint 3 óra maradt, nálunk még így is határeset volt, nagyon nem szeretünk ezeken a helyeken sietni, pláne siettetve lenni. Amúgy hazaküldhettük volna a sofőrt és mehettünk volna a Trans Joga párszáz méterre induló 1A járatával is vissza Yogyába (5E IDR), de mivel nagyjából már megnéztük, amit akartunk (a Sewu kivételével) és komoly felhőszakadás volt kilátásban, maradtunk az autónál. Délután jól esett egy kis úszás meg egy remek masszázs a Pangeranban.

 

A következő nap csatlakoztunk egy kisebb csoporthoz és 110E IDR/fő ellenében (+belépő) elmentünk a Setumburól a napkelte + Borobudur túrára. Ez sem sikerült rosszul, de azért megvoltak az árnyoldalai is: 1. A kora hajnali kelés után - nekünk - eleve nehezebb élvezni a dolgokat. 2. A Setumburól nem olyan könnyű felhőtlen ég melletti napkeltét kifogni, de ettől még megkapó a sekély ködben úszó dzsungel látványa. Maga a borobuduri templom elég messze van innen, de idelátszik, kicsit. 3. Maga a Setumbu is szép környezet, jó lett volna itt kicsit még időzni, de kb. 40-50 perc után indulni kellett tovább Borobudurba. 4. A Prambanan-Borobudur kombijegyet ennél a szervezett kirándulásnál nem lehet felhasználni; még jó, hogy nem vettünk ilyet Prambananban feleslegesen.

 

Borobudurnál természetesen jól jött, hogy nem déli, hanem reggeli fények mellett tudtunk fotózni. Fantasztikus a hely és a környezet egyaránt, de egy picit kisebb intenzitással sikerült megélnünk mint Prambanant. Egyrészt a 2 óra időtartam nekünk ide kevés volt, másrészt kb. 3 percenként lekapott minket egy iskolás csoport, hogy ugyan fotózkodjunk már együtt. :) Összességében mégis viszonylag nagy feltöltöttséggel és erősen álomkórosan kisbuszoztunk vissza az immár napközbeni forgalmi dugókkal terhelt Yogyába.

 

Yogyában alapvető cuccokat néha a hotelhez közeli nagyobb Indomartban, egyszer meg a Malioboro Mallban található található igen nagy Hero szupermarketben vásároltunk.

Batik cuccokat a Hamzah Batikban (Malioboro déli folytatása) próbáltunk keresgélni. Ez fix áras, minden szintje fagyasztóláda hőmérsékletre hűtött, viszonylag sok a bóvli, de vannak színvonalas termékek is; bár nem igazán nem olyanok, amiket mi kerestünk.

 

Elmentünk a Beringharjo piacra is, ami hatalmas, összetett termékkínálattal. Bizonyos élelmiszercsarnokaiban erősen kényszerítve érzi magát az ember a gyors továbbhaladásra, köszönhetően a leginkább fekáliához hasonlatos illatkompozitnak.

A batikszekció is hatalmas, itt egyaránt vannak jó, de mégis tömegtermékeket kínáló ill. kimondottan színvonalas árudák is. Utóbbiak közül nem mindegyik viseli magán a piac jellegzetességeit, van ahol pl. nem lehet alkudni és akkurátus számlát állítanak ki. Itt egyébként vásároltunk több, nekünk tetsző ruhadarabot is.

 

Kipróbáltuk a motoros becakot: erős alkudozás után a Sosrowijayan – Puri Pengaran távolságot 20E, míg a Beringharjo – Taman Sari távolt 25E IDR-ért sikerült teljesíteni kettőnknek, bár a becak leginkább csak másfél személyes, ezzel együtt érdekes volt ebből a perspektívából is látni a várost, van egy rövid videó erről is.

 

Sok jópofa rövid beszélgetés volt a helyiekkel, sok barátságos összemosolygás. A helyiek többsége nagyon kedves volt velünk, ha talán nem is annyira nagyon barátságos mint Balin, de utóbbit nehéz utolérni. A komolyabb lehúzási kísérleteket és zsebeseket sikerült elkerülni.

 

Az utolsó jávai nap kora reggelén indultunk - újfent Air Asiaval  -Szingapúrba. Felszállás után remekül látszódott a Merapi és Merbabu kettőse, aztán a Sindoro vulkán is.

Folytatás már a Malajzia/Szingapúr fórumban.