Na, ha már itt vagyok, akkor ide mellékelem a harmadik túranapom leírását is:
Alföldi Kéktúra
Györgykirályság, erdőfolt – Szarvas
2016. május 21.
Túrám harmadik napján már hat óra felé útnak indultam, egyrészt hogy már korán Szarvason lehessek, meg a kora délutánra jósolt 26-28 fokot és tűző napsütést se akartam már a kopár mezőkön tölteni. A terep változatlan volt: a hatalmas lapályon szinte végtelen táblákban nőtt a repce, búza, kukorica, napraforgó, közöttük nyílegyenes, szélesre taposott földutak vezettek, sokszor öntözőcsatornákat követve. Mivel errefelé települések sem voltak, itt vezettem be azt, hogy 45 perc menetet mindig 15 perces pihenő követett. Így óránként 3 km-t tudtam különösebb megerőltetés nélkül megtenni.
Háromnegyed kilenc felé értem el a földutak végén Kákaifőmajort. Ahogy a neve is mutatja, ez egy komoly mezőgazdasági telephely, előtte elhaladtam a repülőtér teljesen kihalt, füves rétje mellett is. A kék jelzések bevezettek a silók, épületek közé, a szombat reggel ellenére jöttek-mentek a traktorok, emberek járkáltak az épületek között. Gondoltam, csak megkérdezem valakitől, hogy át lehet-e menni a telephelyen, így aztán nagyot köszöntem egy, az út mellett a gépét barkácsoló traktoristának. Le is ragadtam nála, mert egyből kérdezte, hogy a kék utat járom-e? Egyébként érdekes, hogy itt az Alföldön mindenkitől így hallom a kéktúrát! Vajon hogyan terjedt el itt ez a kifejezés?
Napkelte a sátorozóhelyen
Tovább a csatornaparti földúton
Az öntözőcsatorna a végtelenbe fut
Megérkeztem Kákaifőmajorba. Balra a repülőtér füves mezeje húzódik.
Persze a traktoros is mondta, hogy sokat szokott járni a géppel a jelzett utakon, meg hogy tavaly állították fel errefelé is a fontosabb elágazásokban a jelzőtáblákat. Rákérdeztem arra, hogy át lehet-e menni a telephelyen, de állítólag itt nincs korlátozva a mozgás, bárki érkező átvághat a majoron, de a széltében, hosszában mozgó nehézgépek elől inkább térjek ki, mert senki se várhatja, hogy azok fognak majd kitérni a gyalogosok elől (Ezt mondta szó szerint a traktoros, lehet, hogy már voltak korábban ebből problémák)!
Az aszfaltút a majoron túl is folytatódott, ezen gyalogoltam ki a Szarvasra tartó 4401-es főútra. Itt már komoly volt az autóforgalom az út magas száma ellenére, a füves padkára letérve róttam a kilométereket. Háromnegyed tíz felé értem el a letérést, ahol az aszfaltutat elhagyva kereszteznem kellett a Szarvasi-Holt-Köröst, hogy a hatalmas holtág által bekerített Bikazug nevű terület belsejében folytassam az utam. Itt állt az elágazásban az Aranyhal nevű horgászbolt-kocsma keverék, előtte az árnyékos padokon már hűsölt néhány szesztestvér. Betértem, kértem egy Sopronit, aztán kiültem én is a padra. Persze, itt is kialakult azonnal a beszélgetés a „kék útról”, meg hogy honnan-hová tartok a terjedelmes hátipakkal? Itt is elüldögéltem pár percet, csak tízkor indultam tovább.
Bikazug egy szép füves mező erdőfoltokkal, egy kopottas aszfaltúton kezdtem meg rajta keresztül a menetet, aztán ez vagy 2 km után egy majorságnál véget ért, innen már csak egy közönséges földúton róttam tovább a távot. Háromnegyed tizenkettő felé értem el Annaligetet, itt betértem a látogatóközpontba a kéktúra pecsétért. Nyomtam egy stemplit a füzetbe a kis belépőben felszerelt pecséttel, aztán odamentem az információhoz, hogy tudnám megnézni a parkban álló Csáky kastélyt, ami most a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatósága? Sajnos nem tudtam dűlőre jutni a kiskezicsókolommal, meg kellett vennem a belépőjegyet, ezzel viszont bejárhattam az egész parkot (a régi arborétumot) és az ott kialakított ösvényeken az állatkertet is. Aztán a sétányokról tudtam pár pillantást vetni a fák között álló kastélyra.
A Szarvasi-Holt-Körös látképe a hídról, amin átkeltem felette
A Bikazugon átvágó kopott aszfaltút
Horgászhely a Holt-Körösön a majorságnál
A Csáki kastély melletti látogatóközpont
A régi arborétum kövezett sétánya
A Csáki kastély
Továbbindulva és egy csatornát keresztezve már meg is érkeztem Erzsébetligetbe, itt jobbra betértem a parkba, üdülők és focipályák mellett elhaladva értem el az Ifjúsági tábor kapujához. Itt terveztem a sátorverést, már le is volt beszélve a szálláskérdés, csak annyi volt a probléma, hogy ekkorra, szombat estére egy lakodalom is be volt tervezve ide a táborba! Már javában dolgoztak a szervezők, állították a sátrat, terítették a hosszú asztalokat, én pedig a tőlük talán legmesszebbre lévő félreeső zugban, a Holt-Körös füves partján vertem fel a sátramat. Lezuhanyoztam, átöltöztem, lerendeztem az anyagiakat, aztán sétára indultam a városban. A GPS-t egy pillanatra még bekapcsolva láttam, a három napon eddig összesen 77,1 km-t jöttem, 384 m szinttel.
A Holt-Körös partján megnéztem a híres mocsári ciprusokat, átsétáltam volna a gyaloghídon a vízi színpadhoz is, de úgy láttam, hogy az ifjú pár éppen a híd túlsó felén fényképezkedett. Így aztán a folyóparton elsétáltam a halászcsárdába, ahol természetesen halászlé és brassói volt az ebéd-vacsorám. A délután további részében csak csellengtem a városban, megnéztem mindent, ami belefért hatig az időmbe, aztán kiültem a késő délutánban a Galéria Grill egyik árnyékos utcai asztalához, és csendesen sörözgetve fejeztem be a napot. Csak sötétedésre mentem vissza táborba, a vendégseregnek a kapu előtti parkolóban álló autói láttán kicsit megnyugodtam, ugyanis általában 5-10 éves középkategóriás modellek voltak, egyetlen sokmilliós bömös vagy merdzsó sem tűnt fel közöttük.
A mocsári ciprusok a Holt-Körösben állnak
A Millenniumi emlékmű és a Bolza kastély
A Bolza kastély hátsó frontja
A Mittrovszky kastély
Behúzódtam a sátorba, fél tíz felé látott hozzá a műsorhoz a zenekar, de hála istennek nem a maxiigénytelen mulatós számokat játszották, ráadásul tíz után a hangerőből is jócskán visszavettek, mindenesetre a fülembe dugtam a fejhallgatót és most a változatosság kedvéért Vangelis Spiral-jára aludtam el.
Szokás szerint közzéteszem a napi menet trekkjét most is:
- Trekk -
