Köszönöm a visszajelzéseket! Megpróbálom folytatni, igazából azok után két nagyobb esemény volt, amit megpróbálok most egy falatban összedolgozni. Akkor nagyon ki voltam.

 

A következő beszélgetésünk a Gellért-hegyen volt. Alattunk vörös autólámpák kanyarodnak a Szent Gellért térre és át a kivilágított Szabadság-hídon; meleg nyári este, rövidnadrág, sör és csönd. Marci Adritól jött.

 

Sírt, elvonult a fürdőszobába és percekig vissza se jött. Majd annyit szólt neki, hogy akassza le és vigye el azt az estélyit, amit karácsonyra kapott tőle, és egy hétig ne jöjjön hozzá, utána jöjjön vissza. Marci könnyezve engedelmeskedett. Egy hétre rá Adri ajtót is nyitott és nekiálltak főzni. Megkérte Marcit, hogy meséljen közbe, hogy jutottak oda, hogy azt mondja most neki, hogy érez irántam valamit. Marci elmondta neki, hogy nem értette ő se, mert ugyan kilenc nő után egy pasi után is fordult az utcán, de eddig nem érzett ilyen vonzalmat valaki iránt, főleg úgy nem, ha közben őt is szereti. Adri leült mellé a konyhapulthoz és megkérdezte tőle, hogy még mindig akarja-e. Igen. Majd, hogy még mindig szereti-e. Igen. Majd, hogy akar-e engem. Igen. Aztán, hogy szeret-e engem. Arra azt mondta, hogy nem tudja. Marci azt mondta, hogy megnevezni se tudja mit érez, mert a szavai egy férfira nem terjedhetnek ki, ilyen érzésekre nem terjedhetnek ki, másokat meg nem ismer. Erre rátette a kezét az arcára és azt mondta, „akkor adok neked”. Visszament megkavarni a mártást. És afölött mondta el, hogy akkor ő lesz „Simone”, Marci pedig „Jean-Paul”. De ehhez az kell, hogy eldöntse, engem is szeret-e. Mert ha nem, akkor csak egy jöttment gondolat, vágy, „paráznaság” vagyok, aminek ő is ugyanúgy ellen áll nap mint nap, s annak nincs helye a kapcsolatukban. De ha rájön, hogy férfit is lehet szeretni, sőt ugyanúgy, mint őt, akkor ennek nem fog az útjába állni, csak mert a társadalom az életre szóló heteroszexuális monogámia programját adja mindenkinek. Mert az egyik legnagyobb értéknek tartotta a kapcsolatukat, benne azt az érzelmi és intellektuális kötődést, de egyben szabadságot is, mellyel teljesen oda lehettek egymásért. Amikor elzárta a gázt és belekeverte a tésztát a szószba, Marci nem tudta pontosan idézni, de már csak valami annyit tett hozzá, hogy „Jean-Paul, beszéljünk meg egymással mindent. Azt szeretném, ha teljesen odáig lehetnék érted, ahogy te is, még ha nem is kizárólagosan”.

 

Félig volt már a sör. Ültünk a főben, hátul kitámasztva magunkat, és az előttünk levő fáknak mondta el, amik mögött el-elmentek a hajók ott valahol lent.

 

- És, hogy érzel? –végül emlékszem, csak ezt kérdeztem. Engem teljesen megrázott ez a történet. Tudtam, hogy fájdalom nélkül egyikünk se tud kilépni a status quóból, de Adri nyíltsága és őszintesége megragadott – és elszégyeltem, magam, ezért hozzá tettem – Én most egy szar alaknak érzem magam.

 

Marci felém fordult.

 

- Figyelj rám. De nagyon. Nem tudok mit csinálni. Ez attól a pillanattól kezdve ott volt, hogy beköltöztél abba a kib@szott szobába. Csak hát én is hülye voltam, meg hát nyilván azt se tudtam, hogy mi a jó életet kezdjek ezzel. De… szerintem nem mentem volna bele, hogy akkor most menjünk neki ennek a témának, ha... – én úgy kaptam fel a fejem, mintha áram ütött volna belém – ha nem szeretnélek.

 

És láttam. És tényleg láttam rajta.

 

És azt is, hogy miért nem tudta megnevezni. Láttam már sokszor Adrira nézni, mielőtt elvonultak egy házibuliban, és láttam a szemében, hogy azt akarja, hogy megszerethesse, ott és akkor, hogy megsimogassa, hogy megfogja, hogy belényaljon, hogy belehatoljon, és örömet okozzon neki. És amikor visszajöttek, láttam az arcán, hogy nem csak maga miatt, hanem azért is boldog volt, mert tudott valamit adni valakinek, akit szeret. De most, hogy a fűben rám nézett, és láttam, hogy a meleg ellenére, a keze kicsit reszket, máshogy nézett rám. Teljesen. Egy kis, finom mosoly, olyan szemekkel, amik a sajnálatot és a vágyakozást egyszerre fejezték ki; válla kicsit felhúzva, feje kicsit előrehajolva, onnan nézett rám. Azt láttam a szemében, hogy azt akarja, hogy valaki megszeresse. Hogy valaki őt megsimogassa, hogy őt megfogják, hogy őt kóstolják meg. És. Hogy ő fogadja most, hogy örömet okoznak neki.

 

Ugyanaz az ember volt, sőt a falak nélkül, amiktől eddig szenvedtünk, de úgy éreztem, nem tudok mit csinálni, mert én se tudom, hogy kell átmenni oda, ahol korábban falak voltak. De aztán ahogy leakadtam a szeméről és végignéztem rajta, először csak az ugrott be, ahogy futás előtt pólót cserél a szobában, majd a meztelen felsőteste ugrott be a tusolóból, végül pedig, ahogy annyiszor elképzeltem, hogy a karjaimban van és én is meztelen vagyok.

 

És akkor már úgy voltam, hogy nem tudunk rosszul csinálni semmit, és odaültem egészen mellé, hogy összeért a combunk.

 

- Én is szeretlek.

 

Megcsókoltam.

 

Tényleg csak egy finom kis érintés, mintha bármilyen más bőrfelület találkozna. Egymásra néztünk. Akart. Utána már, nem tudom, máshogy mondani, meg is akartam csókolni, nemcsak megpróbálni. Megint egymásra néztünk, és egy halk sóhajt hallatott, amikor szétválva ismét meglátta a szemeimet. Utána úgy akartam megcsókolni, mint még soha senki. És akkorra kissé leengedte a vállát, és visszacsókolt. Kész volt minden.

 

Megint szétváltunk. Láttam rajta, hogy átsuhan valami, majd, hogy lassan felemeli a kezeit. Tudtam, mit akar, de végig akartam nézni, ahogy megfogalmazódott benne, hogy meg akarja fogni az arcom, de nem tudja, hogy vagy hogy jó ötlet-e. Félúton elkaptam a kezeit, és az arcomra tettem. Majd becsuktam a szemem és már szenvedélyesen csókoltam.

Bumm.

 

És már csókolóztunk. Én is felemeltem a kezem és simogattam a borostáját, ő pedig a tarkómon nyugtatta a kezeit, majd a mellkasomnak támasztotta és azt simogatta. Majd én ragadtam meg hátulról a göndör fekete haját és belemarkoltam, amikor beleharaptam a szájába. Egy pillanatra szétvált és felszisszent, majd újra felkínálta a csókot, én pedig lecsaptam rá. Aztán megint szétváltunk. Átfutott rajtam, hogy amit épp csináltam, az valami olcsó pornófilmes izé, és hogy, tudom, hogy és mit kellene csinálni.

 

De úgy voltam vele, hogy nem érdekel.

 

Ha megvan az az érzés, amikor csókolózol, erősen, szenvedélyesen, de egy idő után érzed a másikon, hogy e mögött a magabiztosság mögött van valami gyengeség elfedve, akkor tudod, mire gondolok. Ezért csak azt mondtam neki:

 

- Marci, minden rendben van.

 

Elkerekedett a szeme.

 

- Nem kell semmit csinálnod, amit nem akarsz. – félrenézett és láttam, belepirul – Mi az?

 

Még most is új, de felajzó volt, ahogy gyengén, önátadóan nézett rám: - Te mit akarsz?

 

Én csak két szót vágtam oda, mint aki álmából felkeltve is ezt mondaná:

 

- Hogy leszopj.

 

Utólag visszatekintve, ahogy ezen túl voltunk, minden olyan természetesen ment. Senki nem mondott semmit. És nem is kérdőjelezett meg semmit. Ezt a természetességet onnan is éreztem, hogy csak akkor gondoltam arra, hogy mi is zajlik most éppen, amikor már percek óta fel és le járt a feje a farkamon. Nem éreztem semmi mennybéli más élményt, mint amikor más elégített ki orálisan, de semmi szégyent sem, hogy épp egy srác foglalkozik velem. És abban a pillanatban, amikor lekezdtem volna ezen aggódni – hogy nem hozott ez semmilyen extra élményt, és akkor most mi is van, hogy csak akartam őt, és ennyi az egész vagy mi van –szóval, amikor elkezdtem volna ezen aggódni, akkor úgy néztem rá valahogy, mintha először látnám. És akkor valami nagyon meleg és meghitt érzés töltött el. Bele is pirultam. Odáig csak abba merültem bele, hogy milyen jó érzés, és mennyire jól csinálja, de nem tudatosult bennem, hogy ki is az, aki ezt adja nekem. És akkor mintha betört volna egy gát. Láttam magam előtt, ahogy zuhanyzunk a koliban, és megvolt az érzés, hogy mintha elkapta volna a legutolsó pillantásomat, amit lopva felé vetettem, amikor a farkát mosta éppen. Előttem volt fehér repedezett sötét plafon, aminek a képébe halk nyögések úsztak. Direkt fennmaradtam titokban, mert tudtam, hogy akkor veri ki, amikor már nyugodt, lassú szuszogásra kapcsol mindenki. Ahogy közeledett a csúcsra nem is vette már észre, hogy az egyenletesre tettetett légzésem már nem is olyan egyenletes, hanem konkrétan beleélvezek a takaróba, mert ahogy őt hallgatom csak arra gondolok, hogy négykézlábra fektetem az ágyán és a makkom eltűnik benne. Csapzott, fekete göndör haj, férfiasan szőrös mellkas, amin meglátszottak az évek fociedzései. A csípőjére fogok, és csípőből indítva lökök rajta, ameddig egy olyan tempót nem tudok venni, ami legalább olyan egyenletes, mint az apró sóhajai.

 

Elöntött minden. Hogy én nem azt akartam, hanem őt. És hasonló természetességgel, két kezemmel megsimítottam a tarkóját. Én még olyan bongyor fürtöket nem éreztem, eljátszottam köztük. Az egyetlen alkalom, amikor végigfutott bennük a kezem, akkor volt, amikor egy kupát nyertek, és gratulálva megdörzsöltem a fejét. Azután is álltam. És most is.

És nem állt le. Érdekes, nem gépnek éreztem, aki kötelességet teljesít, hanem, aki abszolút a pillanatban van, és annyira elveszett benne, hogy arra sincs ideje, hogy arra gondoljon, mi lesz a következő mozdulat. És nem is kellett. Kezével visszahúzta a makkomat, és a fitymámat izgatta, amíg nem túl erősen, de határozottan a golyóimat markolászta. Majd végignyalta a farkam, és kezével húzott aprókat rajtam, szájával a heréimet nyalta. Akkor vesztem el, amikor az egyiket bekapta, és gyorsabban kezdett verni. A másik kezével aztán lassan végigsimította a pólón keresztül a mellkasomat. Ezt olyan finoman és keresgélően tette, hogy el se tudtam képzelni, hogy ugyanaz az ember tette ezt a mozdulatot, mint, aki az előzőt csinálta. De tovább pörgetett ez a kettősség, ami elveszett a természetességben. Nem azzal foglalkoztunk, hogy hogy vegyült a kereső, keresgélő mozdulat és mindaz, amivel az ember a legvadabb fantáziáiban játszott, hanem csak élvezte ennek a kettősségét.

 

Annyira, hogy én percek után vettem észre, hogy csukva volt a szemem. Kinyitottam, és láttam, hogy engem néz, és egy kis mosollyal veri tovább a farkamat, ami már lassan nem bírt több kényeztetést. Ahogy rám nézett, én hozzá hajoltam, és megcsókoltam. Visszacsókolt, de egy pillanatra se hagyta abba azt, amit eddig végzett. Csak két húzás között egyszer rámarkolt a golyóimra. Én a csókba sóhajtottam, ő pedig finoman felnevetett, mint, aki elért valami ördögi célt.

 

Én is elértem a célhoz.

 

Az a kép ugrott be, ahogy meztelenül fekszünk egymás mellett, és én a hátét simogatom. Ő hozzám húzódik, két keze a mellkasomon, amúgy mindenünk összeér. Farkunk egymáséhoz ér. Combjaink összefonva. Homlokunkat összeérintjük, majd oldalra fordítom a fejem, hogy megcsókoljam. És amikor ez a kép ugrott be a csók után, akkor el is mentem.

 

Vállára bukott a fejem, és lihegtem.

 

Ő nem eresztett el.

 

Másik kezével combjaimat simogatta.

 

Fejét a vállán nyugvó fejemhez döntötte.

 

És biztos várt, hogy hogyan és merre tovább.