Az „illa berek …” szólás illa szavát az etimológiai irodalom először 1558-ból adatolja az „illára veszi a dolgot” kifejezésben. Ugyanez a kifejezés egy évvel később „illóra vesz” formában is előfordul: ez utóbbiból is látszik, hogy valójában az illik ’elszökik’ ige folyamatos igenevéről van szó, vö. a szólás mai változatát egy rokon értelmű igenévvel: „menekülőre fogja a dolgot”.

Vagyis az „illa berek …” annyit tesz, mint ’ a berek (nádas, bozótos) [felé] szökő, menekülő’

Ez az illik ige – amely nem azonos az illik ’megfelelő’ igével – ilyen fromában mára kiavult, csak a származékaiban él, mint illóolaj, (el)illan. Az alapigéről úgy vélik, hogy az iramodik, iramlik igében megőrzött ir ’fut, menekül’ ige -l gyakorító képzős származéka, vagyis az eredeti formája *irlik, amelyből rl > ll hasonulással jött létre az illik.