Lyza

Piros szélű hajnal

Mikor jő a derengő piros szélű hajnal,
s kéjjel nyújtózva az ég pereméhez ér,
mosollyal várja, ha a Nap szeme rátér.
S felébred a mozdulatlan tájban egy- új dal-.

Éj borította ég, földöntúli azúr,
elbűvöl, vonz, s kacéran csábít, mint az örvény.
Mint szerelmes ki ébredő vágyai gödrén,
felragyog s így álmodik mozdulatlanul.

Még foszladozik a homály a világon át,
megrészegülten szemem előtt ott lebeg
emléked, mely egyre szebb, szebb és élesebb.

Szívemben hordom végtelen szerelmem lángját.
Neked is kísértetem, úgy vonz sugarad
s tüzes lelked, ahogy a felragyogó Nap!