Alföldi Kéktúra
Hantházi-erdők – Mindszent, vasútállomás
2016. április 16.

 

Nagyjából két és fél órásra taksáltam a sátorozó helyemtől Ópusztaszerig hátra lévő utat, és mivel már a tízórás nyitásra szerettem volna ott lenni, már reggel hétkor útnak indultam a barátságos tisztásról, ahol az éjszakát töltöttem. Pár lépéssel kiértem Dóc falu bekötőútjára, erre ráfordulva aztán kiballagtam az országútig. Olyan jól hallottam éjszaka az út forgalmát, hogy azt hittem, közel vagyok hozzá, de most láttam, hogy legalább ezer lépés volt a távolság a sátram és az út között, és köztünk volt még az erdő is. Úgy látszik, bár a szél elállt, de valami nyugati légáramlás megmaradhatott, az hozta el ilyen messzire a hangot!

 

 

Sátor, cókmók összepakolva, nem maradt más, csak a sátor lenyomata a fűben

Dóc falu bekötőútján pont a hátamba kaptam a kelő napot

 

Ráfordultam az országút szélére és magasabb fokozatba kapcsoltam. Forgalmas volt az út, kamionok is sűrűn járták, de nem előlük kellett félrehúzódnom, hanem azok elől a traktorok elől, amik valami, szinte az út teljes szélességét elfoglaló dolgokat húztak maguk után. Nézegettem, mi lehet az, de halvány lövésem sem volt róla! Gyorsan lezavartam az út szélén a mintegy 2,5 km-t, és megpillantottam a padkán a balra letérést mutató útirányjelző táblákat. Az ópusztaszeri nyíl befelé mutatott az úttól balra húzódó erdőbe, én viszont a nyíl vonalában nem láttam semmilyen, a fák közé bevezető utat!

 

Pont úgy jártam, mint az első nap a Petróczi iskola után nem sokkal, itt is alaposan körül kellett néznem, hogy észrevegyem azt a keskeny, füves nyiladékot, ami bevezetett az erdőbe. Valami nagyon halvány nyomok is felfedezhetőek voltak benne, elindultam hát ezen az „úton” a precízen felfestett jelzéseket követve. Már épp azon gondolkodtam, hogy alaposan megszívom, ha ilyen úton kell megtennem a Pusztaszeri-erdőn átvezető majd 3 km-es utam, de az első forduló után a nyomok javulni kezdtek, pár perc múlva pedig egy másik nyiladékból jól járható keréknyomok fordultak alám. Kényelmes menettel értem el rajta a főúthoz visszavezető keskeny aszfaltutat. Ezen pár perc alatt megint az országúthoz értem, egy kicsit visszafelé gyalogolva rajta pedig ráfordultam a történelmi emlékparkhoz vezető aszfaltozott útra. Fél tízre már a főkapunál voltam, még csak készülődtek a nyitáshoz, ezért hátrakerültem a hátsó, gazdasági kapuhoz, ahol aztán benyomta a portás a bélyegzőt a füzetem megfelelő helyére! Ki nem adta volna semmi pénzért a kezéből!

 

 

Ez bizony dzsindzsás szakasz lesz nyár közepére!

Később csak kialakultak a jól járható keréknyomok a Pusztaszeri-erdőben

 

Mire visszaértem a főkapuhoz, népes társaság gyülekezett már ott, több autóbusszal és jó néhány autóval vagy két-háromszáz tizen- és huszonéves fiatal érkezett a kapuhoz. A trikókból hamar kiderült, hogy melyik párt ifjúsági tagozatának tagjai, de itt ne politizáljunk inkább. Kedvesek, szimpatikusak voltak, kérdezgettek, honnan, hová ekkora cókmókkal? A Magyar Zarándokútról már hallottak, a kéktúráról még nem. Csaptam hát neki egy kis reklámot.

 

A fiatalokat külön beengedték még a nyitás előtt, én csak tízkor léphettem be, amikor hivatalosan is kaput nyitottak. A hátimotyót a vadiúj látogatóközpontban a recepciós kis hölgy gondjaira bíztam, aztán sétára indultam. Fél tizenegyre kaptam időpontot a Feszty-körkép megtekintéséhez, addig körbejártam a parkot, megálltam egy percre az Árpád emlékmű előtt is, ahol a fiatalok éppen koszorúzáshoz gyülekeztek. Fél tizenkettő felé indultam tovább az utamon, miután a park büféjében igazán jutányos áron megettem a melegszendvics ebédemet és legurítottam utána egy üveg Sopronit is. Egészen megszerettem az utam végére ezt a márkát, pedig régebben kicsit kesernyésnek találtam!

 

 

A vadiúj ópusztaszeri látogatóközpont

Koszorúzás a milenniumi Árpád emlékműnél

Az emlékmű a monostor romjaitól nézve

A Rotundában kapott helyet a Feszty-körkép is

 

A Tisza gátjáig vezető szinte nyílegyenes, vagy 6 km-es út első kilométere betonlapokkal lett burkolva, a többi a már megszokott, széles, poros földút volt. Egy pár száz lépés hosszú szakaszát még a februári csapadékos időben feltúrhatta néhány nagykerekű mezőgazdasági jármű, mostanra már kőkeménnyé szikkadtak benne a néha fél méter mély nyomvályúk. Megálltam pár perc pihenőre a komphoz félúton lévő Levelény mezőgazdasági telephelye mellett, egy csatorna hídjánál, de aztán indultam tovább. Éreztem, hogy egyre melegebb lesz aznap is, jó lenne minél gyorsabban elérni a Tiszát! Végül fél kettő előtt pár perccel kaptattam fel a magas, füves oldalú árvízvédelmi gátra. Ennek a koronáján futó betonozott keréknyomokon baktattam még vagy másfél kilométert a komphoz levezető keskeny aszfaltútig, közben az egyre hevesebben feltámadó nyugati szél néha majdnem lefújt odafentről.

 

 

Nagykerekű járművek által szántott és kővé szikkadt nyomvályúk

Levelénynél kereszteztem egy békalencsés csatornát

Az utolsó kiskunsági széles, poros úton

A Tisza gátján

 

A komp éppen a túlsó parton vesztegelt, de jól sejtettem, hogy kettőkor indulni fog! Gyorsan átért erre a partra, felszálltam rá, kipengettem a komposnak a 100 Ft viteldíjat, és egyetlen utasként átvittek a mindszenti oldalra. Út közben a pecsételés mellett (a pecsét a komposoknál van!) még fényképezésre is maradt idő. Nagyon vártam már a halászcsárdát, hogy eszek majd ott egy igazi halászlevet, de zárva találtam. Megálltam pár percre csárda mellett a magasparton, készítettem onnan is pár felvételt, aztán elindultam befelé Mindszentre.

 

 

Megérkeztem a kompkikötőhöz

Pár perc múlva a komp is megérkezett

A Tisza ellenfényben (dél felé fényképezve)

Tiszai látkép észak felé. A korlátnál a málhám ejtőzik

A komp a magaspartról fényképezve

 

A menetrend szerint 14:49-kor indult egy vonat az állomástól, odáig kb. 2,5 km-re taksáltam a távot a térképemen. Ha nagyon kilépnék, még épp odaérnék, de rohanjon az, akinek két édesanyja van! Ráérek. Meg aztán még ebédelni is kéne valamit. Nézelődve értem el a központot, és betértem a már AttHunter által is dicsért Gyümi vendéglőbe egy ebédre. Nem bántam meg: jó a konyhája, kedves a kiszolgálás, és még egy zónaadaggal is jóllaktam! Csak négy után indultam tovább a vendéglőből, nézelődve, fényképezve vágtam át a falun, és értem el a vasútállomást. Megvettem a jegyem egészen Budapestig, aztán kényelmesen kiültem a peronra megvárni a vonatomat.

 

 

A Gyümi vendéglő belülről

A mindszenti városháza

Ennél a áblánál mondtam búcsút az AK-nak a mindszeni vasútállomás előtt

 

Jött is a kis Studenka pár perc múlva, de csak két megállót menve vele gyorsan váltottam a Hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál egy Usgyi csuklós dízelre, ami aztán berepült velem az intercity indulása előtt öt perccel a szegedi állomásra. Itt is éppen csak arra volt időm, hogy átszaladjak a többi utassal együtt a másik peronra, mire elcihelődtem a helyemen, már indult is a vonat. Csak most jöttem rá, hogy nem pecsételtem a mindszenti állomáson! Nem baj, megyek még vissza oda, remélem már a jövő hónapban!

 

Aznapi túrám trekkje:

- trekk -