[fidelio] mindegy Creative Commons License 2016.04.18 0 0 200

A hivatkozott Siroe-előadás kapcsán László Ferenc írt a Magyar Narancsba tavaly ilyentájt, idézek belőle:

 

"Az este másik húzóneve a még mindig csupán 25 éves Julia Lezsnyeva, aki a szerelmetes természetű Laodice szerepében természeti jelenség gyanánt mutatta fel szinte mindenre képes szopránhangját, koloratúrázásának és színpadi temperamentumának fékezhetetlen, ifjonti lendületét. „Di tuo amor mio cor è indegno” kezdetű áriájának már-már végtelen koloratúrás futamai pedig sokkalta lenyűgözőbbnek bizonyultak annál, semhogy fennakadjunk azokon az apróbb intonációs bizonytalanságokon, amelyeket amúgy is egy pillanat alatt elsöpört előlünk az énekesnő emberi-művészi sodrása."

 

 

A legutóbbi Lezsnyevás előadásról valószínűleg Csengery Kristóf írt a revizorba, mivel ő jegyzi a Magyar Narancs ápr. 14-i kritikáját is az idei április 9-i előadásról. 

 

Hasonlíthatatlan (címmel)

Julia Lezsnyeva és a La Voce Strumentale

.

   Az igen fiatalon világhírűvé vált orosz koloratúrszoprán, a szahalini születésű Julia Lezsnyeva (1989) először a 2013-as Budapesti Tavaszi Fesztiválon lépett magyar közönség elé, a Müpa pódiumán, Händel Il trionfo del Tempo e del Disinganno (Az Idő és a Kijózanodás diadala) című oratóriumának előadásán, neves vokális partnerekkel, az Il Giardino Armonico kíséretével, Giovanni Antonini vezényletével.

2015-ben Hasse operájában (Siroe) láthattuk-hallhattuk viszont, továbbra is igen rangos szakmai környezetben: többek közt Max Emanuel Cencic partnereként. Most újból visszatér: a Zeneakadémia pódiumán adott Telemann-Handel-Vivaldi-Corelli estet, a La Voce Strumentale és az együttest vezető hegedűvirtuóz, Dmitrij Sinkovsky tásaságában, Händel Itáliában címmel.

   Vagy talán nem is korrekt így fogalmazni? Lehet, de valójában a (La) Voce Strumentale koncertje volt ez, és Lezsnyeva csak vendégeskedett? Nem árt, ha egy pillanatra megállunk ennél a kérdésnél, hiszen az effajta koncertek egyedüli hőse az íratlan törvények szerint az énekes, a hangszeres produkciók a vokális sztár "pihenőszámai", ezúttal azonban különleges helyzet alakult ki: Lezsnyeva kivételes művészetének csodája ámulatra késztette a közönséget, ám az is percek alatt nyilvánvaló lett, hogy amit Sinkovsky bravúros hegedűjátéka és a barokk együttes nyújt, teljesen egyenrangú a máris mindenfelé "Bartoli utódaként" emlegetett énekesnő kvalistásaival. Sőt a koncerten az első süvőltő bravózás nem is Lezsnyeva énekét követően, hanem a második rész elején, Vivaldi d-moll hegedűversenye után hangzott fel - és Sinkovskynak szólt.

   De hát nem versenyzett itt senki senkivel, nem volt érdekes, hogy kié a primátus, inkább annak lehettünk tanúi, hogy páratlan képességű és tudású művészek teljes harmóniában szövetkeznek a szépség, a közlékenység, a találékonyság szolgálatában. Két hegedűverseny (Telemann, Vivaldi), egy mandolinverseny (Vivaldi), egy concerto grosso( Corelli) hangzott el, valamint áriák (Händel Rodrigo című operája és a már említett oratóriuma részletei, valamint egy ária Vivaldi Herkules Thermodonnál című operájából), és hogy a Lezsnyeva számára hasonlóképpen kedves egyházi zene se maradjon ki, az első rézs végén Händel Salve Regináját is hallhattuk. Az énekesnő vokális adottságai is különlegesek, ám szopránjának színénél, erejénél és mozgékonyságánál is fontosabb, amit e hanggal véghezvisz: a rendkívüli technikai tudás, a virtuózitás (akárcsak Bartolinál vagy a pár éve Sinkovsky társaságában itt járt Joyce DiDonatónál) nála is átlényegül érzelemmé és indulattá; a koloratúrák megtelnek tűzzel és szenvedéllyel. Lezsnyeva mindig színpaddá varázsolja a pódiumot: előadásában az egyházi zene és az oratórium is dráma, éneklés közben teljességgel átadja magát a Műnek - azonosul, átlényegül és átszellemül. Ezért aztán a Salve Regina hangjaival szinte a magasba emelkedett. Egyedülálló vokális és technikai képességek, előadói kvalitások, tisztaság és művészi alázat - Lezsnyeva hasonlíthatatlan. Valóban az, mert Bartoli produkcióiban mindig ott a dívai öntudat, az énekesekre oly gyakran jellemző önünneplés mozzanata is: ez az interpretációs autoerotizmus Lezsnyevától teljesen idegen. Ártatlan megrendüléssel tekint az örök tartalmakra.

   Sinkovsky szuggesztív, spontán, fölényesen mindentudó és felszabadultan közlékeny hegedűs, "mellékesen" pedig - a teremben ez sokakat meglepetésként ért - hajlékony orgánumú és elhivatott kontratenor is, aki a Vivaldi-áriában elegánsan ekhózott Lezsnyevának, a ráadások sorában pedig egy megrendítően hús-vér szerelmi duettet is elénekeltek, tombolásig fokozva a sikert. Az orosz és a nyugati muzsikusokból öt éve verbuvált zenekar máris Európa egyik legjobbja, tömör és áttetsző hangzással, robusztus basszussal, gazdag kifejezőerővel. A Zeneakadémia falai olyasmit hallottak, amit csak nagyon ritkán. Állva ünnepeltünk.

.

.

.

xxxxx

.

.

Az idézett kritika egyértelmű, de persze a címmel ellentétben végül mégis összehasonlítja Lezsnyevát mással, persze előnyére, vagyis valóban egyedülálló ez az énekes.

.

Az más kérdés, hogy a korábban említett Új Zenei Újságban Kovács Sándor és társa (Péteri Lóránt) megint úgy beszélt egy koncertről, hogy szavaikon túl egyetlen eredeti hangot nem tudtak idézni abból, ami a mai technika mellett megengedhetetlen! A beszélgetésük során kiemelten kezelt ráadásbeli virágcsokros produkciót valaki azért illegálisan felvette a karzatról, így ezt legalább hallhatja, sőt láthatja is az ott nem lévő érdeklődő is.

Furcsa volna az ÚZÚ már sokszor kifogásolt gyakorlata pl. a teniszben vagy a fociban, ha a tv-s beszámolóban nem az adott eseményről, hanem egy korábbiról vágnának be jelenete(ke)t, illusztrálva, micsoda nagyszerű dolgokat tud X. Y. vagy más. Szerintem olyan szerződést kellene kötniük, hogy a profi technikával felvett részleteket a teljes felvétel tulajdonosával egyeztetik és az elengedhetetlenül szükséges illusztrációhoz felhasználják, netán elmkérnem részleteket, hiszen azok a teljes anyagok is hasonló, tájékoztatási céllal készülnek. Papíralapú kritikában persze maradnak a szavak, és a fent idézettek is azt igazolják, hogy egy-egy ilyen produkció lényegét visszaadhatja az értő szakíró.