maztro Creative Commons License 2016.04.10 0 2 49781

Nyilatkozattételként:

 

A 3-as villamosvonal azóta felújított-átvariált lététől függetlenül a korábbi években még láthatott verziót továbbra is be kívánom fejezni, bár nem tudom garantálni, hogy az egyezést megszólalásig le tudom utánaozni annak fényében, hogy ma már nem tudom akárhogyan ellenőrizni. Videó és fényképfájlok garmadája van ugyan segítségemre ebben, de azok mégis teljesen tökéletlenek lehetnek bizonyos információknak a meglelésében.

 

Amennyiben a régi változat elkészülne, mindenképpen továbbfejleszteném belőle az újra, hogy mindkettőn lehessen játszani.

 

Jelenleg a legnagyobb kihívásnak a sínkörnyezet kialakítása bizonyul, ugyanis azthiszem a világon elsőként, nagyon nagy figyelmet akarok szentelni a pálya azon részének, amihez valóban a legközelebb vagyunk vezetőkként: a síneknek. Ennek bonyolultságát tekintve valószínűnek tartom, hogy a teljes villamosvonal legutolsó fázisaként kéne erre koncentrálnom, és előtte minden mást elkészíteni, mert az könnyebb és látványosabb is, de a sínek nélkül befejezetlen lenne az egész. Jelenleg öt méteres egyenesekből áll minden, ezen kéne majd hatalmas erőbedobással változtatni, addig viszont maradna így.

 

Továbbra is az a szemlélet dolgozik bennem, hogy a vonalat szakaszonként adnám ki, hogy ne kelljen az egész elkészülésére annyi évet várni, főként, hogy az elmúlt években arra kellett várnotok, hogy egyáltalán elkezdjem a munkát, nem hogy befejezzem.

 

Ezekben a hónapokban sincs kilátásban a folytatása, mivel a kenyerem megkeresése mellett ezer más dolog rág, ennél messze fontosabbak is, de a vágy a befejezésére hiánytalanul fűt.

 

Legelsőként ott folytatnám, hogy a Bosnyák tértől elvezetni az egészet a Mexikói útig, és ha az megvan, akkor letükörzni a kód nyelvén az egészet, azaz elkészíteni az ötméteres egyenesekből kavirnnyázó Mexikói-Gubacsi irányt is, csupaszan, mielőtt ráépülne a környezet, illetve annak közben kiadássra kerülne a vonal szakaszonként.

 

Egyet ígérhetek. Mostanában meg fogok fordulni párszor Zuglóban, hogy helyszíneljek - még ha nem is teljesen a régi állapotok várnak, amelyekre most kíváncsi lennék.

Előzmény: maztro (49780)