A rómaiaknak még a ógörög volt a műveltség nyelve, a középkori Nyugat-Európának azonban már a latin, és a kor a művelt rétege (természetesen a legtetejét leszámítva) is már eltávolodott annyira az ógörögtől,mint manapság mi a latintól. A középkori magyar kancelláriák, hiteles helyek scriptorai előtt már egyértelműen a latin íráshagyomány lebegett, és a latinnak megvolt az egyszerűbb megoldása az f-re: a ph-t csak görög jövevényszavakban használták. Így az az érthető, hogy a latinban található arányoknak megfelelően alkalmazták a magyar nyelv lejegyzésére is az f-et és ph-t. Vagyis az utóbbi ritka megoldás.

Szerintem nem érdemes ezt a rovásírás kérdésével összekapcsolni. A latin írás nyugatról, a rovásírás keletről jött. Ha igaz, az erdélyi Gyula a bizánci keresztyénséget vette fel, így legalábbis feltételezhetjük, hogy arrafelé a bizánci görög koiné dívott annyira, ahogy az római katolikus keresztyénséggel kapcsolatba került részeken a latin. Természetes tehát, hogy a nyugati törökségtől átvett írásrendszert görög (illetve a keleti birodalmi félben dívó írásrendszerekből származó) kölcsönbetűkkel pótolták ki. Ilyen pótlás az /f/ hang esetén a latin írás esetén nem volt szükséges.

Az tehát, hogy a rovásírás <f>-je kései görög import, nem jelenti azt, hogy maga hang is kései. Egyrészt maga a rovásírás magyar használata is lehet kései. Másrészt – még ha régebbi magyar úzust is feltételezünk – pl. a latin írás középkori története mutatja meg, hogy lehet írni olyan írással, amelyből hiányzanak bizonyos hangoknak megfelelő betűk, és a pótló megoldások sem azonnal születnek meg; elég ha csak az <u> és a <j> betűkre gondolunk.

Ui. Ahogy olvasom, etimológiai irodalom szerint a magyar káliz népnév nem közvetlen átvétel, sokkal inkább a bizánci görög Χαλίσιοι (Khaliszii) közvetítésát látja mögötte. Többek közt ez magyarázná az r helyetti l hangot. És ezen túlmenően a magyar szóalak kései jegyeket mutat, mert a korai ómagyarban még a mai h ejtése azonos volt görög χ-ével (ill. német Ach-lautával), amelyet az is mutat, hogy a korai szláv átvételekben, mint a chъlmъ > magyar holmu > halom nem helyettesítődött k-val, mint később. Így tehát a közvetlen káliz hatás ellen szól az is, hogy nem a saját nevükön nevezték őket az ómagyarok.