Hogy a mai 30-as férfi miért "pánpéterszindrómás" és nem a 30-as nőket keresi (többek között haya címlapra való szépségű szomszédasszonyát).

http://velvet.hu/randi/2016/04/02/ebbol_a_ket_korbol_all_egy_randi_egy_30-as_novel/

„Én egy 30 éves (tehát az első csoportba tartozó) férfi vagyok, a levélíró által kívánatosnak tartott mindenféle holmival rendelkezem (lakás, kocsi, kutya, szupertest, csiribiri-zabszalma), tanultam is sokáig a világszínvonaltalan magyar felsőoktatás legfelkapottabb egyetemén. Úgy alakult, hogy pár hónapja megüresedtem, és újból belevetettem magam a pártalálás bonyodalmaiba. Legnagyobb meglepetésemre minden úgy megy, mint a karikacsapás, ha a 30 körüliekkel (ami nők esetében 32-34, muhaha...) futok össze.

A menetrend mindig a következő:

Először játsszák a jégkirálynőt, bankszámlakivonatot kérnek, kocsit csekkolnak és feltétlenül meggyőződnek róla, hogy minden, amit magamra húztam, jó sokba került. Eddig sima.

A második kör (ami általában az utolsó is) ugyanígy zajlik, csak most ők bizonygatják, hogy mennyi mindent sikerült összeharácsolni, és jó sok papírjuk van róla, hogy okosak. Innen bukó, és kis levezető kör után hazamegyek.

Utána rendszerint jön egy pár üzenet, hogy „akkormilesz” és „nemtetszem?” meg a társai, aztán kis puffogás, de soha egyszer sem kérdezik meg, hogy mi nem ment.

A válasz igen egyszerű: barátnőt keresek, nem egzisztenciát meg maraton közben integráló csodamasinát. Szó nincs arról, hogy bárki fél az ilyen nőktől, egyszerűen nem vágyom arra, amim már van. Egy szenvedélyes és érdekes nőt akarok, nem magamat női testben.

Nagyjából ez vezetett oda, hogy inkább csak huszonévesekkel randizom, ott sikerült Nőket találnom, talán köztük lesz Ő is.