Csacsa1973 Creative Commons License 2016.03.31 0 0 51802

Hogy ismerjük e egymást nem tudom, FB-n Csanádi Béla (Hajdúszoboszló) néven meg tudod nézni az orcámat. Széles Zolit ismerem, együtt voltunk a VTM-en az ő autójával. Jött velünk a Lázár Laci+ felesége is. Az utóbbi években Laci is elég sok ultrát teljesített, mindemellett munkatársam is. Anno ő vitt bele a futásba, illetve tanácsokkal is segített. Takács tesók közül a Gyurival ismerjük egymást. Itt helyben pár közös futáson illetve versenyen már részt vettünk együtt. Juhász Peti pedig szegről végről távoli rokonság, mert a nagymamám és az ő édesanyja testvérek voltak. 

Az utóbbi években sokan kezdtek-kezdtünk futni itt Szoboszlón, van akik aszfalton, és néhányan -ha tehetjük-elkanyarodtunk a terepfutás irányába. Kicsit itt nehéz, mert nem nagyon lehet szintre edzeni. A Hszob - Nagyhegyes közötti bringaúton szoktam legtöbbet futni, vagy mellette a fasoron túl a földúton. (Ha szoktál erre felé járni, akkor talán ismerős)

Szerencsém van, mert a földgáztelepen dolgozom, és pont 10 km a melóhely lakás távolság. Ezt vagy bringával szoktam letudni, vagy futva. Így az edzés kevesebb plusz időt vesz igénybe.

 

Előzmény: zoncsi (51799)