Peti1224 Creative Commons License 2016.03.15 0 0 84429

Elnézést, hogy nem válaszolok egyenként, de így kevesebb helyet fogalalok el a fórumból. Igyekszem minden kérdésre válaszolni.

 

Tehát ez egy Szabolcsi kis településen lenne.

A gázfogyasztásom nem egy egetverő tétel, mert csak 1000-1200m3-ről van szó évente.

Helyette egyre jobban gondolkodom, a ház szigetelésén, mert jelenleg nincs szigetelve, és azután elektromos, azon belül is húszivattyús fűtésen.

Persze nem most azonnal, 1-2 éven belül tervezem kialakítani. ekkor a gáz mehetne is a házból.

 

A mika parapetes kazánokat néztem, tetszik is, ebben gondolkodtam eddig, de ha nagyon sokba kerül az órát áthelyezni(újratervezés+ilyen/olyan sarcok), akkor már nem éri meg, mert annyiból már a hőszivattyú is megvan.

500-600k-ből már tudok venni egy 6-8kW-os hőszivattyút.

 

A gázzal az a baj, hogy az óra olyan helyen van, ahol nem maradhat, tehát mindenképp át kell rakatnom majd.

A konvektoros fűtést viszont kellőképpen megutáltam, így azoknak is mennie kell. Talán még egy évet kibírok vele, de utána lépnem kell, és addigra összejönne erre az összeg is.

 

Padló és falfűtés lenne majd és ehhez jönne a fenti megodás.