Régóta olvasom a fórumot, de most először én is meg szeretnék osztani valamit az életemből. Plz, első poszt, kíméljetek.

 

Kicsit ezért is szeretném, hogy kiírjam magamból. Pár évvel ezelőtt hozzámb@sztak egy nyelvszakos diplomát. Az egyetem volt az első biztonságos hely alkoholproblémás édesapámtól, és mesteren vetettem magamnak még két év biztonságot. A gond: anyagiak miatt koliba kellett költöznöm. A kollégium gondolata nem tartozott a legcsábítóbbak közé. De valami benne igen: a többi srác.

 

Gimiben tudatosult bennem, hogy az utcán kb. minden nyolc nő után két srácot is végignézek. Aztán nagy bambaságomban vagy nekimegyek egy póznának, vagy elfelejtek leszállni a buszról. Akkor azt gondoltam, nincs ezzel semmi gond, ettől még normális vagyok. Ezt erősítették meg a tizenkettedikes cumik és kézimunkák egy-egy házibuliban a gólyalányoktól, majd egy cserbenhagyásos gázolás nem sokkal érettségi előtt. Azaz a csaj is és én is nagyon el akartuk veszteni, megtörtént, majd lefürödtünk és sose láttuk egymást többet. Későbbi barátnőimmel már persze más volt, és azon kívül, hogy egy nárcisztikus f@sz tudtam néha lenni, ami miatt egy idő után elhajtottak mellőlem, ketten egy-egy évre leparkoltak mellettem és életem meghatározó személyei voltak. De valamiért melegpornót is néztem. És minél többet, annál inkább azt éreztem, nem vagyok normális.

 

Nem a tény miatt, hanem, mert nem volt fekete és fehér. Amint egy vetkőzős típusú részeg levette a pólóját és valamiért azt gondolta, hogy rengő melltartóban tolatni David Guettára jó ötlet, én már álltam, mint a cövek. Ellentétben amikor egy kidolgozott férfi testet láttam magam előtt, akkor nem mindig kapcsolt ez be. És pont ez volt a gond: nem mindig. A kérdésem így az lett, hogy mi vagyok akkor. És akkor megpróbáltam még a gondolatát is lenyomni, mközben három mesztelen férfi tusolt mellettem. Írmagját is ki akartam írtani magamból, miközben egy szobatársam pólót cserélt tusolás után. Hírmondóját se hagytam hasonló gondolatoknak, amikor este azt hitte, hogy mindenki alszik és ott verte a sarokban.

 

Ő volt Marci.

 

Álljanak itt csak a tények: fél év alatt onnan, hogy valamiért azon kapom magam, hogy megint rá nézek odáig jutottam, hogyha valami történik, nem utasítanám el. Csak ez a valami sose történt, kiderült, barátnője van három éve. De akkor már esténként magamban rá vertem. De akkorra már amikor egyszer eszembe jutott a vonaton hazafelé, egyszerűen ki kellett mennem a WC-be kiverni, mert nem bírtam magammal. Ne tudjátok meg, mennyire kikészített. És a legviccesebb? Ő az a "jó ember benyomását" keltette. Erős fekete szemöldök alatt meleg barna szemek, de konkrétan szinte ilyen diófabarna barna mindez göndör fekete hajjal körülölelve, ami mindig a füléig ért. Az a valaki volt, aki alapjáraton is mosolyog, és amikor megkérdezi, hogy vagy, komolyan gondolja. Az, aki kiröhög, amikor kinézed alvóhelynek az vízelvezető árkot, de utána már ugrik is, hogy kihúzzon. Aki lekúrja a fejedet, hogy miért sajnáltatod magad egy megbukott vizsga után, de amikor ő is megbukik balf@sznak hívja magát és pótvizsga előtti este ő fizeti az első kört. Focista volt, de nem az agyonkisportolt. A legviccesebbek az ilyen "ez meg most mi" dolgai voltak, amikor, barátnő ide oda, olyan análvicceket tudott mondani, hogy a fal adta a másikat, vagy amikor már nagyon idegesítettem, gyakran mondta, hogy elfenekellek, vagy amikor egy ismerkedős oldalra ő fogalmazta meg a leírásomat az úszós vállaimtól kezdve a zöld szemeimen át odáig, hogy úgy tudok néha nézni valakire, mintha a világ összes szeretetét oda akarnám neki adni. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, de sajnos minél közelebb kerültünk, annál inkább éreztem, hogy elnyomom magamtól, mert nem tudok a feszültséggel mit kezdeni. Aztán eljegyezte a barátnőjét, és összetörtem. Ráadásul duplán, mert kevésbé éreztem férfinak magam. Mi az, hogy ennyire megvisel? Ezt ő is észrevette. Kerülni kezdtem, sokat jártam ki a koliból, beszélgetéseinket hamar lezárni igyekeztem és nem tudtam a szemébe nézni.

 

- Hallod, baj van? - ha lehet ezt a kérdést finoman feltenni, ő úgy tette fel, de közbe tenyerét erősen a falhoz vágta és karjával elállta az utamat. Még akkor se néztem rá, csak mondtam, hogy hagyjon békén a pics@'ba, sok a dolgom. Félrelöktem a kezét, és elkezdtem kinyitni a szobaajtót, de a következő mondatára megállt a kulcs a zárban nekem meg a szívem egy pillanatra.

- Attól nem lesz jobb, ha kerülsz.

- Mi van? - Elkerekedett szemekkel néztem rá.

- Figyu - odalépett mellém - azt hiszed én nem veszem észre, mit csinálsz?- nagyot nyeltem, de már a szemébe néztem. Elvette tőlem a kulcsot, kinyitotta az ajtót, majd előreengedett. Én némán leültem az asztalhoz, ő bezárta az ajtót, majd leült mellém. Nem tudtam beszélni. Egy másik szobatársunk fizikás, ő tökéletesen el tudta volna magyarázni, hogy két ellentétes irányú erő hat rám, és ezek kioltják egymást egy kibírhatatlan állapotot fokozva percről percre. Valahol el akartam neki mondani mindent, valahol pedig tudtam, hogy ezzel mit adok fel. Van az az érzés, amikor megnyugszol, hogy bármire is gondolsz, az megmarad a te határaidon belül. Sose senki nem tudja azt onnan kiolvasni. Addig játszol azzal a gondolattal, ameddig akarsz, csak a tiéd, biztonságba van és te is. De amint kimondod, már valahol nem a tiéd abban az értelemben, hogy nincs fölötte hatalmad. Már egy másik ember fejében is benne van, és ott is marad. Bizalom ide vagy oda.

 

Aztán meghoztam egy döntést.

 

- Nézd, ne kenterfalazzunk. Legszívesebben leitatnám magunkat, hogy erről beszéljünk, de tök mindegy. Nem tudok magammal, mit kezdeni, érted? Hetero vagyok, de bejössz.

 

Csend. Becsuktam a szemem egy pillanatra, hogy kész, kint van. Kijött.

Még mindig csend. Látom rajta a csodálkozást, és kezdem azt gondolni, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el.

És még mindig csend. Nem tud mit mondani, bennem viszont már addigra minden átfordult, és csak farkasszemet néztem vele. Ő leengedte a vállait, én kissé felé dőltem. És még mindig nem mondott semmit. Végül én törtem meg a csendet.

 

- Ezért kerültelek. Mert részint magammal se tudok mit kezdeni, részint pedig veled se, mert tudom, hogy Adrival konkrétan már el is jegyeztétek egymást.

 

Majd végre megszólalt.

 

- Azt hittem depis vagy vagy valami, de ez, ezt nem gondoltam volna.

 

De addigra már bennem átszakadt minden gát, és mintha valaki megfújta volna a fejemben a harsonát, hogy egyszer élünk, most már átszakadt minden gát, előre, utánunk a vízözön.

 

- Valamelyikünknek ki kellett mondani – mondtam, amire ő riadtan felnézett, a szemei is elkerekedtek.

- De most komolyan. Figyu – magamon is meglepődtem, de a hónapok óta elfojtott dolgoknak már ha akartam volna se tudtam volna megálljt parancsolni – Amikor az egyikünk öltözik a szoba végébe, a másik _valamiért_ lopja, lopva odanéz. Amikor egy szál boxerben kockul mindenki a szobában, úgy ülünk, hogy néha ráláthassunk a másikra, és ha valaki beszól azt mondhassuk, hogy elbambultunk mert befagyott megint ez a szar gép, mert ciki azt mondani, hogy azt se tudjuk mióta, de csak a másikunk „csomagját” nézzük. És akkor nem is szólva arról, hogy nemhogy nem para együtt tusolni menni, de f@sszőrigazítástól kezdve minden hülyeségről beszélünk, és érdekes módon, utána felváltva kell _valamiért_ kimennünk vécére. Te is ugyanúgy kivered utána.

 

Folyamatosan csak bámult rám, ahogy beszéltem, de az utolsó szavakra becsukta a szemét és olyan arcot vágott, mintha hasbaütötték volna. Szó szerint betaláltak a szavaim

 

Nem emlékszek már, hogy ez után nagyon mi történt. Az rémlik, hogy percekig csöndbe volt, belőlem meg időközönként ki-kitört egy story, mint valami gejzírből. A következő, amire viszont szó szerint emlékszem, hogy ezt mondja:

 

- De figyu, ez így rendbe van?

 

De nem tudtam neki mit mondani. Nekem legalább olyan terhes volt ez a téma, mint neki, de azon a ponton most szerintem nem annak volt az ideje, hogy szexuálpszichológiai értekezésbe kezdjünk a nemi identitás bináris felfogásának és a teljesen hetero, teljesen homo kontinuumon elhelyezhető identitásfelfogás közötti ellentétről. Ez az a pont volt, amikor előrehajoltam és megcsókoltam.

 

Megijedt, de nem hajoltam vissza. Ajkaink már miliméterre voltak egymástól és csak mosolyogtam rá. Mint amikor először kóstolsz valamit, és készen vagy arra, hogy bármelyik pillanatban kiköpd, a szemei úgy néztek rám, de ajkai résnyire nyíltak, arcát pedig elöntötte a pír. A szeme hazudott, mert élvezte.

 

- Ez így rendben van? – emlékszem, így visszhangoztam a kérdését, de ő is tudta, hogy itt már mást jelent. Valahol úgy éreztem magam, mintha valaki egy sereggel vonulna egy város alá, de a kapuk előtt megkérdezné, hogy beveheti-e.

Aprót bólintott, majd szemét lehunyva megszüntette az ajkaink közötti űrt. Úgy kezdtünk csókolózni, mintha kistinik lennénk újra. Ő ekkorra már annyira vörös volt, hogy szinte tüzeltek az ajkai. De remegtek is. Akkor eltávolodtam tőle, felálltam és átmentem az asztal túloldalára. Leültem mellé, felé fordultam és két kezemet az orcáira téve közel hajoltam hozzá.

 

- Te félsz. – csak ennyit akartam akkor mondani.

 

Ő összeérintette a homlokunkat és lehunyta a szemeit. Én egyik kezemmel a tarkóját kezdtem simogatni, ahogy hallgattam.

 

- Minden igaz, amit mondtál. – még a homlokán keresztül is éreztem, hogy reszket – Figyelj, nagyon bejössz!— idegesen nevetésbe hajlott ez a mondata, de éreztem, hogy ő is valami olyat mondott ki, ami után természetes, ha akár percekig nem szól egy szót se. De én kivártam, és közbe azt éreztem, hogy diadalt dobog a szívem, és hogy már soha többé nem megy le a Nap. Aztán végül megszólalt.

 

- De nem tudok mit csinálni. Adrival vagyok és szeretem őt.

 

Tudtam, hogy ezt fogja mondani, és ha akkor őszinte és higgadt tudtam volna lenni, meg is értettem volna.

 

- Nem tudok mit mondani neked. Tényleg, bocsi.

- Tudom, semmi gond.

- De örökre megbánnám, ha elvenném, mielőtt… - nem volt még csak szava sem, hogy valahogy megnevezze, de test mégiscsak kifejezte helyette. A testkontaktust meg nem törve két tenyerét a mellkasomra tette. Engem minden korábbi fantáziám ellenére is megrengetett, amit mondott.

 

Csak azt láttam, hogy beletúrok fekete göndör hajába, és megharapom a száját. Arcát csókolom, majd füle tövét, és én is rácsapok meztelen felsőtestére. Ő félrelök, fölém kerekedik az ágyon, és lovaglóüllésbe összeérinti a farkainkat. Másik kezével pedig a golyóinkat morzsolja. Nem zavar, hogy bármit megtesz, ami eszébe jut, mert mindketten úgy szeretjük egymást, mintha ez lenne az utolsó szeretkezés, amikor mindent kipróbálhatunk, amikor mindent szabad. Ezért nem zavar, amikor a farkára köp és együtt kezdi verni mindkettőnkét. De mintha az első nagyobb sóhajomra nem tudna mit csinálni magával, és hirtelen rám borul és olyan indulattal kezd szopni, hogy én a hévtől erőset csapok a seggére, majd megint két kezem közé kapom az arcát és csókolni kezdem, meg-megtörve a szorítást, hogy közben, ahogy ő is, mindenhol végigsimítsam, mintha díjat kapna az, aki legrövidebb idő alatt a legtöbb testrészét végigszereti. És már nehezen bírok magammal, és ebben a bírkózásban újra és újra a seggét akarom elkapni, hogy egy-egy ujjammal izgassam az ánuszát. De ő félreüti a kezem és tovább folytatja a csókot vagy pedig újra a farkamra bukik. Még azt is látni, sőt érezni vélem, ahogy a szexi borostáját néha hozzádörzsöli a heréimhez, miközben folyamatosan ver. Én meg nem is ismerek magamra, de újra és újra el akarom kapni a száját, mintha mindig először csókolnám miközben a seggét markolom.

 

Én egyszerűen már csak ezt láttam magam előtt, és csak az zökkentett ki, amikor felemelte a fejét. Mire felnéztem rá, már kereste a tekintetemet. Megcsókolt. Most is forrott, de éreztem, hogy mondani, akat valamit. Utána felállt, és egy nagyot sóhajtott.

 

- Fel kell hívnom Adrit.

 

///

 

Na, most egyenlőre csak eddig szedtem össze. Igyekeztem valahogy úgy visszaadni nektek, ahogy azt akkor megéltem. De nem tudom, hogy át tudom-e adni nektek is, vagy érdemes-e folytatni, hogy mi történt aznap délután meg a következő nap.