Köszönöm a válaszokat! 

Sajnos arra nincsen lehetőség,hogy megtudjam latinul a pontos diagnózist, hiszen ő is elzárkózott attól,hogy beszéljen erről. Többször próbáltam megkérdezni, személyesen is,írásban is nagyon tapintatosan. Amikor kérdeztem a testvérét,nem mondta el,hiszen ő sem tudja (mert nem akarja tudni), most pedig úgy érzem,hogy nem erőltethetem, főleg úgy,hogy nem beszélünk már a volt barátommal rendszeresen(Valentin napon írt utoljára).
Három hónap telt el, mióta szakított velem, de nincs nap,hogy ne gondoljak rá,vagy arra,hogy lehet ilyenkor "helyesen" viselkedni. Valóban, nekem tovább kell lépnem, amivel próbálkozom,hiszen nem tehetek mást,"felszabadított" De fáj, iszonyatosan. Igaz az,hogy az én fájdalmam semmi ahhoz képest,amin ő megy keresztül, viszont úgy látom, sokan vannak ebben a fórumban hozzátartozók, édesanyák, szülők,házastársak,akik értik,hogy miről beszélek. Talán így nincs jogosultságom nyilatkozni,hiszen az exbarátnője vagyok gyerek,házasság nélkül. De attól még ugyanúgy fájt,és ugyanúgy mellette akartam lenni, ugyanúgy elviselhetetlennek éreztem a tehetetlenséget. 
Nem gondolom,hogy jól kezeltem a szituációt, mert fogalmam sem volt,hogy mennyire lenne igénye az én támogatásomra, hiszen lehet, egyáltalán nem,viszont ha lenne,akkor meg lelkiismeret furdalásom volt,hogy nem vagyok ott a számára. Ez a dilemmám,bár hiszem, idővel minden kiderül. 

Mindenkinek kitartást kívánok!