Nem, nem igazán. Érdemes kicsit belegondolni, a Rolex 1905-ös alapítása után húsz évvel, 1926-ban jelent meg az Oyster, akkor jártak 20 ezres sorozatszámok környékén. Összességében 1953-ra érték el a 800-900 ezer eladott órát (tehát a mai éves termelésüket) - vagyis cca. ötven (!!) év alatt. A következő 800-900 ezer már "alig" tíz év alatt összejött, de a tendencia piszkosul egyértelmű - legalábbis számomra.

A Rolex (Wilsdorf) nem annyira "zseniális", mint kitartó és türelmes volt - megalkotott egy irányvonalat, egy designt, lefektetett egy filozófiát, ami igazándiból egy egész emberöltőn keresztül tulajdonképpen nem szólt olyan nagyon nagyot (az ötvenes években még lazán kis középgyártónak minősültek, sőt, még a hatvanasokban sem voltak sehol sem az igazi nagyokhoz képest, az Omega például ezekben az évtizedekben lazán tízszer annyi órát adott el, mint ők) - ebben az időben aligha titulálta volna őket bárki zseniálisnak, sőt, voltak akik gyakorlatilag kiröhögték őket...

Aztán az a filozófia, az a design, amit ők folyamatosan képviseltek - egyszer csak divatba jött, de nagyon. És ők már készen voltak vele, ebben volt tapasztalatuk, sőt tradíciójuk. Ők nem úgy léptek be a minőségi sportóra piacra, hogy most akkor végre nekünk is van ilyen modellünk (a legtöbb svájci gyártóról ez volt elmondható...), hanem jóformán egyedüliként mondhatták azt, hogy "kérem szépen, mi mindig is ezt csináltuk, mi már készen vagyunk, mi itt már ősrégi tradícióval rendelkezünk".

Ez tényleg nem zsenialitás, mert szó nincs arról, hogy a Rolex a 70-es évektől olyan hihetetlenül ráérzett volna arra, mi kell a piacra - hiszen valójában nem változtatott jóformán semmit. Egyébként nem véletlenül volt olyan kevés féle - és sokáig gyártott - szerkezetük sem: a felső kategóriás minőségű és innovatív saját werkhez egyfelől ragaszkodtak, másfelől kis gyártóként nem volt lehetőségük sokféle és gyakran változtatott werket fejleszteni-gyártani...

Nem, a valóság tényleg inkább az, hogy egyszerűen eljött az ő idejük, és nem kevesebb, mint hét évtized hosszú méla lesben állás után (Wilsdorf is elhunyt 1960-ban, még bőven az előtt, hogy a Rolex feltört volna a legnagyobbak egyikévé) "eléjük sétált végre a zsákmány". Elmondható ez bizonyos mértékig a Seiko sikeréről is - ami csak részben köszönhető a kvarcoknak, hiszen még a 70-es években is valami hihetetlen módon pörögtek a sportos acél mechanikusaik is, a Seiko 5 is ezidőtájt vált fogalommá - sokkal inkább szól arról, hogy pont az az irányvonal, az a design (sportos, masszív acéltokos-csatos órák, miközben volt nem egy svájci presztízsgyártó, amelynek csak bőrszíjas modelljei voltak még a hatvanas években is), amit ők képviseltek - egyszer csak divatossá, keresetté, elvárttá vált.

Ennek egyébként szerintem értelemszerűen veszélye is van: ha a divat esetleg drasztikusan irányt vált, akkor nem kizárt, hogy igen hamar hoppon is maradhatnak.