Törölt nick Creative Commons License 2016.01.21 0 1 1229

No, itt van a második történet:

 

A második történet is őhozzá kötődik. Mivel már attól is begerjedtem, ha erre az estére gondoltam, alig vártam, hogy valamilyen ürüggyel felmenjek hozzá. Néhány héttel később sikerült is. Mikor felértem, azt láttam, hogy egy széken áll a konyhában és rendezgeti az egyik szekrényt. Szoknya volt rajta és lila színű harisnya. Említettem föntebb, hogy elképesztően formásak a lábai. Lábujjhegyen állt, hogy felérje a felső polcot. Udvariasságból megkérdeztem, segítsek-e. Mondta, hogy nem, mert csak át akarja rendezni a cuccokat a szekrényben. Ez az!!! Rögtön oda is álltam mögé és elkezdtem simogatni a lábait. A vádliját, combját, sőt benyúltam a szoknya alá és markolásztam a harisnyás fenekét. Óvatosan elkezdtem lehúzni a sliccem és kigombolni a nadrágom. Nem akartam, hogy észrevegye, mert féltem, hogy a múltkori „önzőzésem” miatt vissza fogja utasítani, hogy ugyanazt eljátsszam vele.  Simogattam a lábfejét, a sarkát, a talpát, közben a combját nyaltam. Ő úgy pakolászott tovább, mintha észre sem vett volna semmit. A szék olyan magas volt, hogy kb. a vádlija közepénél tudtam a lába közé rakni a farkam. Megfogtam a vádlijánál, és elkezdtem összenyomni a lábait a farkam körül. Gerjedtem, de a lábfejét és a talpát akartam. Óvatosan elkezdtem felemelni a bal lábát, közben fogtam elölről a jobb combját, hogy ne veszítse el az egyensúlyát. Felemeltem a bal lábát és ráfektettem a farkamat. Elkezdtem a lábujjait húzni fölfelé, ebből rájött, azt akarom, hogy spicceljen. Majdnem a sarkánál dugtam, mert azt akartam, hogy a heréimet és a combomat is hozzá tudjam érinteni a lábfejéhez. Lábujjhegyre kellett állnom, hogy behajlított térddel elég közel tudjak állni. Nagyon zsibbadtam és remegtem az izgalomtól. Megint iszonyatosan nagyot élveztem – megint zsebkendőbe. Most nem volt olyan sok időm, le kellett lépnem, mielőtt újra begerjedtem volna. Sajnos vele több ilyen kalandban nem volt részem.

 

Hamarosan jelentkezem a harmadikkal! Remélem, nem voltak unalmasak az eddigiek. :)