Z-U-Z Creative Commons License 2016.01.03 0 0 51619

Egy kis éjszakázás:

a naptáramban alapvetően kevés terepfutó és túra esemény van, de a BH(M)TCS mindig egy biztos pont benne. Jól ismerem a környéket, így korábban mentem egyedül is, idén viszont ismét sógorommal (Balikával) nyomtuk, kiegészülve Áronnal. Várható volt az erős hideg, kiegészülve némi széllel, az viszont nem, hogy ez ennyi futót elrettent idén. Előző évekhez képest kevesebben voltunk, főleg a hosszabbik távon. A rajtban gyors ismerkedés és tervezgetés a 3 meglepetéscsúccsal, majd 6:08-as rajtidővel startoltunk a Meszes felé. Az első 2 km-en a bemelegítő kocogás közben én még az elemeimet pakolgattam a Garmin órámban, Balika meg a vadi új csillogó-villogó-divatos suunto órája menüjében tette meg a kezdő lépéseket, így nem volt rendezett az összkép. Meg ment a pakolás, öltözés, vetkőzés. Meszes-hegyre érve rendeztük sorainkat, begyűjtöttük az első pecsétet, meg hárman osztoztunk egy túró rudin. Aztán rohantunk bele a tilosba, kamikaze leszaladás majd kapaszkodás Ilona-lakhoz. Innen elég egyszerűnek tűnik a kör következő szakasza, mert a Nagy-Kopasz felé ismert utakon, egyenesen lehet átszaladni, cserébe fújdogált rendesen a szél, ami még hidegebbé tette az estét. Ez a Nagy-Kopasz után kezdett aggasztó lenni. Annak örültem, hogy egyik koronám se kapta le a csúcson kapott Maoam, viszont annak nem, hogy szélálló membrán hiányában csontig hatolt a hideg. Azt terveztük, Tarnai után, a kőbánya felett befutunk szinten a Kopasz-hegyre. Ez nem sikerült sallangmentesen, ráadásul a csúcskeresés közben kezdtünk teljesen átfagyni. kb 10 perc időveszteséggel megtaláltuk a sátrat a fiúkkal. Miközben ők pecsételtek, mi minden nálunk lévő pótruhát és kesztyűt magunkra húztuk, meg betoltuk a fiúktól kapott müzli szeleteket. Ezt némi szélben és -8 fokban. Utána gyors visszakocogás a zöld háromszögre, próbáltunk felfelé futva hőt visszatermelni. Kellett 15 perc a regenerálódáshoz, Tarnai felett kezdtünk újra rendben lenni. A szembejövők meg vártak volna némi segítséget tőlünk az új csúccsal kapcsolatban, de csak a szerencsétlenkedésünkről tudtunk beszámolni. Az nem volt kérdés, hogy a ráadás Szarvas-dombot is megpróbáljuk becserkészni. Ezt északról, egy térképen is jelzett útvonalról kezdtük, majd a megfelelő szintvonalnál 5 perc keresgélés után rátaláltunk a pontot jelző szánkóra és a bekészített szaloncukrokra. Nálunk a piros volt a sláger. Ezen a napon nem csak a futás dominált, így a szomszédos, Fekete-hegy pontot direktben, keleti irányba, a Szarvas-árkon átmászva támadtuk. A Szarvas-domb alatt felvertük a vaddisznókat a saját bozótosukban, majd a falon felmásztunk. Valószínűleg a zöld kereszt felöl gyorsabbak lettünk volna, de akkor Balika nem büszkélkedhetne a legújabb terepfutós sérülésével, mert az arcára begyűjtött egy jókora vágást. Fekete-hegy után az erős helyismeretnek köszönhetően egy precíz huszárvágással a Hosszú-erdő-hegy lábánál voltunk, ahol gyorsan el is szórtunk 1-2 percet a nem pontos felmenetel miatt. A Budai-hg csúcsai nem okoznak gondot, viszont a vihar dombon fejben lefuttatott kalkuláció eredménye az lett, hogy az elmúlt évek időben és kilométerben is leghosszabb BHMTCS-jén vagyunk. A Kálváriákon vissza a szokásos csúcsokon és útvonalakon jutunk vissza Nagykovácsiba, ezek elég konstans szakaszok (ez most kicsit a szervezőknek is szólt). A Nagy-Szénásról leveretve 0:44-kor voltunk bent a célban. Ez bruttó 6:36-os menetidőt jelentett, 52 km és 2150 m szint társult hozzá. Viszont a nettó menetidőnk 5:45 volt, ami jól mutatja, milyen sokat álltunk, térképészkedtünk, öltöztünk, ettünk, ittunk, pecsételtünk. A szervezők pedig nem viccelnek a plébánián, a szuper túra mellé jár leves, virsli, miegymás, csak a futásra benevező kollégák maradtak el idén.