2. rész

 

Idén másodszor jutottam el Cetinjébe, sőt rögtön dupláztam is: mikrobiológiai okokból két ütemben jártam a történelmi-kulturális, királyi fővárosban. A nagy parkoló, ahol a turistabuszok is megállnak, és a csoportok egyúttal befizetik a nemzeti park területére a belépőt, kulturált, fizetős mosdót is nyújt. A belvárosról ez nem mondható el, útikönyv szerint a turistairodában el lehet kérni a kulcsot egy toaletthez, ez csak munkaidőben járható út. Betértem egy kávézóba, sztyeppei típusú WC fogadott, Oroszország anyácska tényleg közel van.

 

Legutóbb nem jutott időm a volt osztrák-magyar nagykövetség épületére. Szándékosan nem néztem meg előre képeket róla, hogy meglepetés legyen élőben látni. Utólag kiderült, ha magyarul beírom a keresőbe, csupán 1-2 releváns fotó jelenik meg róla. Szerbül már több találat van.

 

 

A követség kívül esik a város turistaközpontján, de nyilván nincsenek nagy távolságok. Sokkal több a cirill, sőt csak cirill felirat, ez némiképp megnehezíti a tájékozódást. Ez is finoman utal arra, hogy a montenegrói kultúra bölcsőjében járunk. Nekem itt tűntek a legnagyobb termetűnek az emberek. Az ország többi részén, főleg a tengerparton vegyesebbnek tűnik a népesség. A montenegróiak tartják a legmagasabbnak magukat a világon (a hollandoknak elfelejtettek szólni erről).

 

A követség körüli park ma is betölti szerepét, nyilván már nem olyan gondosan rendben tartott. Az épület hátulját, oldalát graffitik díszítik. Egy intézmény működik benne, turisták előtt nem nyitott. A teniszpálya nincs meg már, és az eredeti, szebb kerítés sem. Az épület impozáns, templommal egybeépített, az őrök kőbódéja is megvan, sőt az eredetinek tűnő, címeres tábla is a homlokzaton. Nagy becsben tartják a volt angol, francia, orosz, stb. követségi épületeket a városban. Nekik ez a nemzetközi elismerést jelentette, büszkék, hogy fontos országok számon tartották őket. A nagy- és középhatalmak viszont csak a térségbeli befolyásuk kiterjesztését látták Crna Gorában mint sakkfigurában. Erre rímel a mostani NATO-tagság is. Az Osztrák-Magyar Monarchia sem bírt magával, az impozáns követségi épület is mintha előrevetítette volna az elkerülhetetlent: az I. világháborúban bevonultunk az akkori Montenegróba. (A mai állam területén lévő Herceg Novi, Budva, Sutomore már korábbról az osztrák korona alá tartozott.) Videó a követség épületéről.

 

Érdekes párhuzam: Cetinjében ma egymástól néhány lépésre van Erste Bank és CKB (OTP leány) bankfiók… Montenegró 2006-os függetlensége után Ausztria és Mo. egy épületben működtette nagykövetségeit Podgoricában a régi idők emlékére. Ma már különböző címen találhatóak. Hiába, lakva ismeri meg az ember a másikat. :) [A topik olvasói között akadhat olyan, akinek bővebb információja van a történetről.]

 

Aki szeretne többet olvasni az ország történelméről „nem középiskolás fokon”, itt megteheti.

 

A topikban is lehet idetévedő hangokat hallani, vajon milyen pluszt ad az ország meglátogatása mondjuk Horvátországhoz képest. Na, a fanyalgóknak Cetinje (és tágabb környéke) az egyik hely, amit melegen ajánlhatunk. Itt valami egyedit fognak találni. Próbálják is visszahozni a régi főváros fényét, ideköltöztették pl. a Kulturális Minisztériumot Podgoricából. Az ország történelmére nyitottak egy teljes napot eltölthetnek unatkozás nélkül Cetinjében. A múzeumokba van kedvezményes gyűjtőjegy. De ha csak egyre van idő, legyen a Njegos Múzeum, avagy Biljarda. Montenegró „mesterének”, Petar Petrović Njegoš, püspök-államfőnek, egyben nagy költőnek A Hegyek koszorúja c. verses drámája magyarul is látható.

 

 

Fontos a Vlaska templom, a buszállomás közelében található. Akkor emelték a XV. században, amikor még városnak nyoma nem volt, csak nyári legelőnek használták a területet. A törökök terjeszkedése alapvető szerepet játszott a főváros ideköltözésében Rijeka Crnojevicából.

 

 

A cetinjei kolostort nem szabad kihagyni. Már az udvaron is tilos fényképezni, belül pedig fedetlen vállal, térden felül végződő nadrágban bemenni, ezt szigorúan veszik, kölcsön kendőket adnak. A szemünk láttára zavart ki egy szerzetes az udvarról egy turistát, aki nem tartotta be a fényképezési tilalmat. Bent őriznek két állítólagos ereklyét: Keresztelő Szent János kezét és Krisztus keresztjének egy darabját. Filmrajongóknak: a térség mozgalmas történelme során a kolostor műkincseinek kálváriája ihlette a Máltai sólyom c. filmet. Érdemes rövid gyalogtúrával felmászni az Orlov Krs-re (Sas-szirt), ahol Danilo püspök, a Njegos dinasztiaalapító síremléke található. Innen pazar a kilátás Cetinjére.

 

 

 

 

 

Infók Cetinje látnivalóiról: 

 

http://www.cetinje-mojgrad.org/?p=170

 

http://cetinje.travel/en/

 

Visszafelé Budvába látható az útról a Kosmac erőd (a városból nem).

 

 

 

Nagyon szép gyalogtúrát lehet tenni oda fel, nem forró nyári napokon persze. Mondjuk egy enyhe tél, mint ami az eddigi volt, ideális a túrázásra. Ezen kívül a két másik legismertebb monarchiabeli erőd a Mamula szigeti és a Perast feletti Szent András erőd.

 

Van egy brit (vagy amerikai?) fickó, aki nagy rajongója az Osztrák-Magyar Monarchia megmaradt erődítményeinek. Könyvet is írt róluk, ami a neten és egyes montenegrói könyvesboltokban kapható. Fotói itt láthatóak, a Facebook oldala itt. Ezek többé-kevésbé lepusztult állapotban vannak, de a kilátás miatt jó párat érdemes felkeresni.  

 

 

Hazafelé Belgrádon keresztül vezetett az út. Korábban megfogadtam, a buszpályaudvar pokoli WC-jébe be nem teszem többé a lábamat. A vasútállomásé is csak egy fokkal volt jobb, ennél gusztustalanabb volt viszont, hogy a piszoár előtt egy férfi magához nyúlva, vágyakozó pillantással nézett a belépőkre. Hiába, a pályaudvar itt is az emberi zacc gyűjtőhelye. Amikor egyszerű vidéki fiúként a Keletibe érek, hasonló benyomásom van.

 

A vonatra a Restoran Peron "A" nevű műintézményben vártam. Az ÁNTSZ ellenőrei már a küszöböt átlépve bezáratnák. Itt húsételt nem mertem rendelni, a sopszka saláta jó volt, bőséges és jó minőségű sajttal. A kapucsínó értelmezhetetlen volt. Étlap arabul is volt, Google fordító közreműködésével. A biznisz az biznisz. Volt ingyenes wifi és internet sarok is, ahol közel-keleti menekült fiatalok latolgatták, merre lépjék át a magyar határt. Ez még a zár előtt volt. A vonatból már láttam a kerítést, de az átjárás még szabad volt.