Az úgy van, hogy nem szeretem, ha eltakarják azt, amit fényképezni szeretnék. Különösen, ha ezt mindenféle oda nem illő öltözetben, kínai vagy japán csajok V betűt mutatva két kézzel, teszik. Avagy a 15o kg nénike passzos lila nadrágban felmászik Ganésa hátára fényképezkedni. Az persze nagyon király lenne, ha a kolostorokban a folyosókon néha elsuhannának szerzetesek.

Természetesen van, amikor kifejezetten az emberekre koncentrálok és ha nagy szavakat használnék, akkor azt mondanám, hogy szociografikus képeket próbálok(tam) csinálni. Pl. Burma, Kamboban a Tonlé Sap, Luang Prabangban a szerzetesek élete, stb. Ma már nem is viszem magammal a nagygépes cuccot 18 kg. (Wizzair:)  Az ipad mini meg elfér a zsebemben. (Persze van egy kis Nikon is - 21 dkg.)

Ezért 1. Türelmesen megvárom, amíg a lehető legkevesebb ember van, addig pl. olvasok vagy jegyzetelek. 2. Ha csoportosan megyünk be, akkor vagy legelöl megyek, gyorsan fényképezek, vagy leghátul, lemaradva (csak akkor nem hallom a szöveget). 3. Udvariasan megkérem, hogy húzzon onnan a 4. Nincs mit tenni, vannak emberek is :)  Egyébként a külső felvételeken, ha nem is vetted észre nem is zavaró, hogy vannak.

Tehát: Nem akarom mentegetni magam, hogy a képek nem életszerűek, már más is a szememre hányta. Mi saját magunkat is nagy ritkán fényképezzük. Selfizés kizárt, ezt a legvisszataszítóbb találmánynak tartom. 

Most még szerencsém is volt, Tomárban pl. 4 óra alatt összesen 2 házaspárral találkoztam, mindegyikkel váltottunk is pár kedves szót, pl. ha több ember van, ez már ritkán fordul elő. Ez ugyan extrém, de máshol se volt sok turista. Néha egy japán csoport. Ugyanakkor 2o fok feletti hő, aki nem ragaszkodik a tömeghez menjen ilyenkor.