araucana Creative Commons License 2015.11.26 0 0 17595

Sziasztok!

Rég jártan erre utoljára, de megígértem, hogy beszámolok a kúrám eredményéről. Némi emlékeztető: 57 éves pasas vagyok, húszéves korom óta küszködök a psorival, ami 40 évesen az ízületeimet is megtámadta. Nálam - ez meggyőződésem -  mértéktelen tejivás váltotta ki.

Úgy hozta a sors, hogy eddig mindig volt fontosabb dolgom is, mint a betegségemmel törődni, legalábbis ami külcsínt illeti. Eddig is próbálkoztam persze vagy 50 féle kenceficével, sókúrával, miegymással, de a kezdeti meglepetés után a plakkjaim még intenzívebben hámlottak, viszkettek.

Azt tudni kell rólam, hogy nem szeretem a véletlenre bízni a dolgaimat, így most is több fronton támadtam. Fél évig Lenkei közepes prémiumot szedtem, közben KWARC(!) lápával süttettem magamat. Kb fél éve beszereztem a Sulfivit nevű harkányi koncentrátumot. Kádam nincs, csak zuhanytálca, így az 1:1-es higítmányával pamacsoltam a plakkokat reggel és este.

Gyerekek! Ami még soha a büdös életbe nem fordult elő velem, eltűntek a plakkjaim. Pedig voltak ám szép számmal. Testszerte férfitenyér nagyságú klasszikus hámlós, viszketős foltok. Az egész lakás az én bőrömmel volt tele. Nagy felüdülés volt, amikor egy sokszor rám bízott  Golden retriewer nálunk lebzselt, mert akkor a kutyaszőr némileg elfedte a lisztszerű bőrdarabkák garmadáját. Most csupán a lábikrámon van két-két, kb fél centi átmérőjű izé. Minden más eltűnt!

Talán korai az örömöm, de basszus, három flakon anyagról van szó! Meg némi kitartásról.

Szerintem érdemes másnak is kipróbálni!