Németi Csaba Levente

Fekszek a fűben

Akácillat táncol a levegőben
s hegedül a hold
Csillag ragyogásban ringatóznak a felhők
Gondolkozok az életen, sorsomon
Látni szeretném, látni

Ámor csillagának halálát.
Kínoz, megaláz,

az érzelmi és biológiai játszadozás
a birtoklási vágy.
Szemed zöld tüze lángol, zuhatagként
hullik rám forró kacagása.
Élünk, égető hazugságban
Beszélsz igaztalanul, mégis minden szavad
becéz.
Tagadod a tagadhatatlant, félsz!
Új zenét játszik az éj muzsikusa.
Az égbolt énekét tulipánok szírmai zárják
koporsóba.
Nem szól hozzám lelked simogatása.
Csendben van tested kívánása.
A fájdalom, harmatként szóródik szét.
A valótlanság valósága visz feléd.
Gyöngyháznyelü kés fényét meríted belém.
Csordogál belőlem, a fekete vér!
Komoran ballag, a Kaszás csillagkép.
A Göncölszekér rúdja Nyugatra néz.
A hajnal fojtogatásában, haldoklik a sötétség.
Fekszek a fűben!