Šāhān šāh: a királyok királya és a dolgok rendje

A Szászánida Birodalom élén a Királyok Királya (Šāhān šāh) állt. Jólétéért és egészségéért mindig fohászkodtak és a „Légy halhatatlan!” (anōšag bawēd) kifejezést használták neki válaszul. A szászánida érméken a hatodik századtól a Nap és a Hold a négy világtájjal szerepel, ami arra utal, hogy a király volt a világ közepe, s a Nap meg a Hold körülötte keringett. Lényegében a „négy világtáj királya” volt, ami egy ősi mezopotámiai elgondolás. Az összes többi uralkodó az ő alárendeltjének számított, ezért volt három másik kisebb trónus jelen az udvarban a római, a turk és a kínai uralkodóknak. A félelemmel vegyes tiszteletet keltő udvar- és tróncsarnokot részleteiben írják le a szászánida forrásokban. A király öltözéke színes volt, arcfestéket viselt, szakállát arannyal díszítették, koronája oly súlyos volt, hogy a mennyezetről függesztették alá.(*8)

Ha valakinek alkalma nyílt, hogy a király elé járuljon, a Királyok Királya függöny mögül fogadta őt, rejtve a közrendűek tekintetétől. Az uralkodó és a tömegek közti távolság ideája megtalálható a római és a kínai világban is. Ezek az uralkodók bizonyára tudatában voltak a másikak udvari illemszabályainak és igyekeztek másolni és fölülmúlni egymást. A perzsa király elé járulva az embereknek földre kellett borulniuk (pad rōy obast) amit Prosykenisis néven ismertek a Kelet-római Birodalomban és Kowtow-ként a kínai világban. A király csak a „Függöny Őrével” (xorram-bāš) érintkezett, és őrajta keresztül nyilvánította ki akaratát. Ez a perzsa királyság személyes oldala. Azonban két nagyobb alkalommal fogadást tartott a népnek, Újévkor (Nowruz) és Mihragan alkalmával. Mint de Jong fölvetette ez a két ünnep a különböző osztályokat, vagy legalábbis azok vezetőit, összehozta és egybefűzte a király uralma alatt. Az ajándékok cseréjével, a királyság intézménye és a társadalmi osztályok közti szolidaritást szimbolikusan hangsúlyozták és tartották fönn.(*9) Ugyancsak említésre méltó, hogy a két ünnepség pontosan hat hónapra esett egymástól, ami azt jelenti, hogy ezt a kapcsolatot rendszeres és állandó alapon tarthatták az év folyamán. A korai szászánida királyokat isteninek tekintették, miként maguk említik ezt királyi felirataikban. Bay néven „isteniként” voltak ismertek, amit ugyancsak lehet „felségként” fordítani, leszármazási vonaluk az istenekhez kötődött. Így aztán a király nem volt közönséges emberi lény, tisztelni kellett és a szentség légköre lengte be. Abban az időben, amikor a zoroasztriánus teológia és a birodalmi propaganda tovább fejlődött, a királyok még erősebben hangsúlyozták szent kötelezettségeiket. Miként Órmazd rendet teremtett a káoszban és a világmindenségben a káosszal küzdött, úgy harcolt és küzdött a káosszal a király, hogy visszahozza a rendet a földre. A rend révén biztosíttatik az emberek jóléte, s ez a jólét csak a királyi igazságszolgáltatás révén megvalósítható. Ez a cím igencsak jól társítható az egyik leghíresebb szászánida királlyal, I. Huszrauval, aki a Kr. u. VI. században uralkodott. Ha a király igazságtalan, akkor a társadalom káoszba merülhet. Másrészről, ha a társadalom és annak rendje fejetlenségbe zuhant, a királyra hárult, hogy helyreállítsa a társadalom rendjét. Renden itt a rendezett osztálytagozódás értendő, melyet forrásaink szerint vehemensen védelmeztek.

Touraj Daryaee: Sasanian Persia the Rise and Fall of an Empire, 41-42. o.