2015. okt. 31. szombat

Piros 85 TF

A sikeresnek mondható Bükk Trail után se estem át a ló túlsó oldalára ami az edzésmennyiséget illeti. :) Volt pár 10-es karika, többnyire a Gellért-hegyen, hogy legalább a szint meglegyen. A hegymenést még egy sokkal impozánsabb környezetben is sikerült fejlesztenem, a 2 verseny közti hosszú hétvégét a Magas-Tátrában töltöttük és 2 nap is 1400m+-os mászással örvendeztettük meg magunkat, amit azért akár egy tisztességes edzésnek is lehet nevezni. Főleg a 2. volt az, mikor délután indultunk a Sziléziai háztól a Kis-Viszókára (2428 m), no ott nyomni kellett, mert már mindenki lefelé jött. De mi még időben felértünk, sőt lefelé kis könyörgéssel még egy kör sört is kaptunk az épp bezáró menedékházban. :)

No de lényegre!
Idén minden adott volt (az edzésmunkát leszámítva :) , hogy hozzam a célt: a tavalyi 11:08:33 után idén 11 óra alá vinni az időmet. Profi frissítőcsapat támogatásával vághattam bele a versenybe. :) Mivel nőm nem fut mostanság, de örömmel túrázik, és Vajda Anita meg szívesen csatlakozott hozzá, Dobogókőtől ők ketten igyekeztek átrugdosni a verseny legidőigényesebb szakaszain, a frissítőpontokon. :) Ez, nyugodtan mondhatom, mérsékelten sikerült nekik. Nem adtam olcsón a kényelmes cihelődést.
Az egész azzal kezdődött, hogy túlöltöztem. Ugyan csak 1 réteget vettem felülre, de az hosszúujjú és eléggé termós változat volt, alulra meg 3/4-es nadrágot, ami szintén túlzásnak bizonyult. Már a Kevélyre felfelé éreztem, hogy ez nem jó. Gyors teló, hátha még elérem a csapatomat a Csikóváraljai pont előtt, ugyanis ők a rajt után Dobogókőre vették az irányt. Akkor gyorsan átöltözhettem volna. De ők már fent voltak, így maradt az, hogy majd ha én is felérek, 35 km-nél lesz a ruhacsere.
Belus Tamással mentünk jó darabon együtt, beszélgettünk sokat. Nagyjából egy szinten vagyunk az eredményeink tanúsága szerint, Barcika 50-et, Mátrabércet pár perc eltéréssel hoztuk. Ennek ellenére mondta Tamás Kevélyre menet, hogy neki kicsit erős a tempó. Az is elgondolkodtatott, hogy míg tavaly Olit és Koós Krisztiánt Nagykovácsi után értem utol, most már az első hegyen beértem őket. Upszi! Elfutom éppen?? De jól éreztem magam, nem akartam nagyon visszavenni. csak a lejtőn voltam kicsit óvatosabb, hogy ne verjem szét a lábam, illetve nagyon koncentráltam, hogy gyakorta igyak. A tavalyi versenyek csúnya görcsök között kellett megtennem az utolsó 15 km-t valószínűleg a túl kevés folyadékfogyasztás miatt, most ezt mindenképpen el akartam kerülni.
Lefelé magamra maradtam, de a Csikóváraljai ponton ismét beért Tamás, újra együtt mehettünk. (1:20:26, tulajdonképpen fél perccel gyengébb a tavalyinál.)
A Tölgyikrek felé újabb ismerős csatlakozott hozzánk,  Kiss András, a pécsi csapatból, akivel a Mátrabércen ismerkedtem meg, és írtam s róla a beszámolómban, amit most meg is köszönt, azzal az apró kiegészítéssel, hogy ő nem Tamás, hanem András. :) Pedig meg voltam győződve. :)
Az újabb pontra már 1 perces előnnyel értem fel tavalyi önmagamhoz képest, majd mivel idén nem sikerült benéznem a balra leágazást, rögtön össze is szedtem újabb 6 perc előnyt!! No ez könnyen ment! :)
Dömösig a további szakasz is jól esett, Börcsök Andrisnál 9,5 perc előnnyel dugókáztam (43. hely). Nagyon röviden frissítettem, mert, gondoltam, majd fönt a lányoknál időzök hosszabban.
Felfelé ismét összekadtam Oszaczki Gézával, ez már csak ilyen. Vele mindig megyek minden közös versenyen egy-egy szakaszt. A botjaival gyalogolt egy laza futótempót emelkedőn. :)
Jól mehetett a gyors frissítés és a felfelé, mert a Szakó-nyeregig további 4 percet nyertem, majd Dobogókőig további 5 perccel immár 18 perccel voltam jobb, mint az előző évben. (37. hely.) Meg kell persze említsem, hogy a kilátó előtt kedves ismerősökbe futottam, Csermanek és a csemeték szórták a "Hajrá Zoncsit!" jókedvre derítve a megfáradt futót. :)
Apropó, Csermanek, korábban ezt írtad: "remélem majd gurulunk megint kicsit együtt a Piroson". Szóval mi történt, hogy mégis a szurkolást választottad? Remélem, semmi sérülés!
Fent a ponton már várt a team. Volt 18 perc előnyöm, úgy döntöttem, ennek a fenekére csapok. (Inkább a csajokéra csaptam volna.) Ritka negatív rekord idejű átöltözést mutattam be a kamáslinak, cipőlevételnek köszönhetően. Még azt is megcsináltam, hogy egyik lábamról lehúztam a gatyát, majd visszavettem a kamáslit, cipő anélkül, hogy a másik gatyát felhúztam volna a lábamra. Anita majdnem elsírta magát a röhögéstől. Viszont közben legalább feltöltötték a tartályomat, és így csak 10 percbe került a ponton való áthaladásom. Gáz volt, na. De muszáj volt rövidre cserélnem a ruházatomat. Az sem gyorsította az ügymenetet, hogy a hátizsákomat is övtáskára cseréltem, ezért át kellett tenni minden fontos dolgot egyikből a másikba. De a hátizsák nagyon melegített.
Lefelé aztán kicsit megtört a ritmusom, elszállt a jó érzés. Pilisszántóig ugyan épp beértem Gézát, de nagyjából ekkor láttam utoljára. (15 perc előny) A pont után már az enyhe emelkedő sem esett jól, így inkább kicsit dumáltam Gankival és Pepével. A domboldalon lefelé 1 percembe került, mire észrevettem a derékszögű jobbost, hiába, mentálisan is megzuhantam picit. A Csévi-nyeregnél Juliska és Jocó várták a résztvevőket tűz mellett melegedve. Örültem nekik, pár szót váltottunk, mielőtt továbbkocogtam. (-19 perc) Még volt vagy 7-8 kilométer a Kopár csárdáig, ahol újra várnak a lányok a cvikipuszi helyett a gyógyleveskével. Nagyon nem esett jól a futás, daráltam a kilométereket, igyekeztem erőt meríteni a fenyőerdő látványából, és a várható remek frissítés gondolatából. Anita szerint elég ramatyul néztem ki, mikor odaértem, de a lányok lelket és levest öntöttek belém, izót pedig a kulacsomba. (-19 perc, 38. hely).
Láttam Csernus Brigit kimenni a pontról, gondoltam jó lesz vele tartani legalább egy darabon lesz társam. Be is értem a Kakukk-hegyre felmenetben, és onnan nagyjából együtt is maradtunk Nagykovácsiig. A Hosszú-ároknál rendkívül ínycsiklandozó sütemények szerepeltek a kínálatban, de sajnos semmit nem bírtam belőle fogyasztani, nem voltam igazán fitt. A Nagy-Szénásra azért igyekeztem amit lehet megfutni, sikerült lépést tartanom Brigivel, 22 percre feltornázva az előnyt. Ennek ellenére a helyezésemen rontottam (40.), mert egy trió egy lánnyal sokkal frissebben mászta meg a hegyet, mint mi.
A Nagykovácsi ponton újra felsőt cseréltem és visszavettem a hátizsákot az övtáska helyett. Egyrészt már fáztam is a pont előtt, másrészt az övtáska szorította kissé a hasamat, nem esett jól, ahogy nyomott. Magamhoz vettem még egy karmelegítőt is, hogy az majd biztosan kelleni fog. (Hát nem kellett. :) A lányok pompásan összeraktak ismét, aztán kirugdostak a hidegbe. Brigi persze 2 perccel korábban elhúzott már. :) (42. hely! :-/ -23 perc)
Még mindig fényes nappal volt, tavaly után ismét lámpa nélkül indulhattam el az utolsó 20 kilométerre. Legutóbb itt erőre kaptam, és elég jó utolsó negyedet produkáltam volna, ha a lábgörcsök nem támadnak le. Most viszont 23 perccel tovább futhattam világosban. A falut elhagyva beértem Örsi Annát, dumáltunk pár percet, majd utamra engedett. Elkezdtem befogni embereket, beértem Brigit is, vele futottam tovább. Csak a Julianna-major környékén kellett elővenni a fejlámpát. (-31 perc, 39. hely) Az evés nem nagyon ment az asztalokról, de a géleket igyekeztem rendszeresen magamba préselni és kortyolgattam az izót szorgalmasan.
Brigitől is elváltam, igyekeztem tempósan gyalogolni a Fekete-fej emelkedőjét, majd megnyomni lefelé. Aztán Hárs-hegyi meredek, fent gyors csekkolás. (-30 perc, 37.hely). Valahol ez után egyszer csak ismerős alakot látok pisilni az út szélén. Kicsit olyan megtört formájúnak véltem látni még így a sötétben is, aztán felfedeztem a figurában Balazitot. Rá is kérdeztem, hogy "Te vagy az, Balázs?", de egy igenen túl nagyobb bőbeszédűséget nem mutatott. :-) Mivel neki addigra már rég a célban kellett volna lennie, sejtettem, hogy nincs éppen nagy hangulatban. :)
Szépjuhásznénál várt Szépboncsérné és megkínált egy doboz sörrel. Hát hiába, az én drágám!!! :) Csak pár kortyot ittam, mert nem akartam túlzásba esni, amúgy sem vett volna be akkor a gyomrom többet. Viszont a már sokszor bebizonyosodott tapasztalat ismét igazolta magát. Mire felértem az Erzsébet kilátóhoz (-32 perc, 36. hely) az addig állandó enyhe erőtlenségemet, a mellkasi fáradtságomat mintha elfújták volna. A sör (alkohol) nagyon jó görcsoldó, az enyémet mindig kiválóan gyógyítja. :)
Még lent Anita mondta, hogy 12 km a célig. Ekkor már eszembe jutott a 10:30 megcélzása, de a gyors (oxigénhiányos) fejszámolás eredménye az volt, hogy esélytelen. De aztán annyira jól ment Makkosmária felé, hogy úgy éreztem, ismét célba lehet venni ezt az időt.
Hogy tiszta legyen, miért dicsérgetem a pár korty sör hatását: mielőtt megittam, kontrolláltan tudtam futni az emelkedőket is egy tűrhető tempóban. Mikor viszont a sör jótékonyan ellazított, az emelkedőket is újra tempósan tudtam megfutni. Úgy éreztem, ismét van bennem erő, és nem kell vigyáznom, hogy mindjárt széthajtom magam. Lett erő, lett nyomaték.
Makkosmáriánál 34.-ként haladtam át pont 34 perc előnnyel. Ekkor persze már nem számolgattam, meg halvány dunsztom nem volt, hogy hány perc van hátra, így aztán mentem felfelé is, ami a csövön kifért. Volt sajnos 1-2 bizonytalankodás ahol hiányzott pár szalag, de rövidesen jött szembe SZimandl Anita és Speró, hogy javítsanak az útjelölésen.
Fantasztikus színfolt volt Ervin már nem először megalkotott műve, az éjszakai, erdei mécsesekből épített felszállópálya. Ha jól sejtem, az Oli család segített neki(k) az installáció megalkotásában. Sajnos csak a végén kapcsoltam le a fejlámpámat, de nagy élmény volt, nagyon köszönöm nekik!!
A lefelé most is elég bokatörő volt, de mentem, ahogy épségem kockáztatása nélkül tudtam. Kint az aszfalton már egyértelmű volt, hogy a 10:30 álom maradt. Nem köptem már ki a tüdőmet, de azért nem totyogtam. A városi rész nem túl izgi, vártam a célt, ami aztán végre eljött. Mikor bekanyarodtam, utánam szóltak, hogy dugjak ott is. Akkor láttam, hogy van dugóka a kapura kikötözve. Kicsit felidegesített, mondom az ott őrködőknek, hogy biz' kicsit hamarabb is szólhattak volna. Mire ők nevetve, hogy ők nem ám pontőrök, hanem csak várnak ott valakit. Hopp, kicsit elsüllyedtem szégyenemben, és nagyon mélységesen bocsánatot kértem, aztán együtt röhögtünk a dolgon.
A suliban felszaladtam a lépcsőn, beléptem a tornaterembe, és láttam, hogy jobb, ha nem sietem el a célba érést, hagytam időt a társulatnak, hogy felocsúdjanak, futó jött. Kicsit még teátrálisan hergeltem is a csapatot, így aztán megkaptam a megérdemelt ovációmat. :)
10:33:04 - 32. hely. 35 percnyi és 16 helyezésnyi javítás. És ügyesen rögtön kijelöltem a jövő évi célt is. Ha úgy megy majd, mint idén, és a megcélzott 10:30-at ennyivel túlteljesítem, akkor ... ;-)
Célba érés után persze kicsit bandáztam, megittam 2 korsó varázsitalt, ettem 1 pár finom roppanós virslit, majd a lányok rugdosásának engedve (nyilván elegük volt már a rám várakozásból egész nap) beszálltam a kocsiba, hogy még haza is vigyenek.
Nagyon köszi nekik!

Ez minden, amit el tudok mondani a Piros 85-ről. :-)