[fidelio] mindegy Creative Commons License 2015.10.12 0 0 177

Hangulatos hangversenyet hallhattunk tegnap Sárbogárdon a Zene Világnapja tiszteletére, és mivel  a tavalyi is emlékezetes maradt, először beemelem - kiemelésekkel - a még egy évvel korábbi - általam sajnos nem hallott - esemény beszámolóját a MÁV Szimfonikus Zenekar sajtóarchívumából. A beszámolóból kiderül, hogy akkor is megemlékeztek természetesen Huszics Vendelről, a közel négy éve elhunyt - később róla elnevezett kórus - alapítójáról, vezetőjéről, és ez tegnap is téma volt.

 

 

2013.10.11

Variációk egy kisváros csodáira

     "Ha egy nagyvárosi koncertteremben történnek csodák, az jó. Amikor adott a kellemes akusztika, a műélvezetet segíti a környezet, már csak az előadókon és a befogadó közönségen múlik, mi születik.
No, és milyen, ha egy kisvárosban jön létre csoda? Regénybe illő. Mindenek előtt két kulcsfiguráról kell szólnom, Huszics Vendel karnagy emléke előtt tisztelegve: a tüneményes Huszics házaspárról, Zsike néniről és Vendel bácsiról, akik életüket tették fel arra, hogy egy szürke városkába színt és gazdagságot vigyenek – több generációban vetették el a zene szeretetének magját. Az sem lehet véletlen, hogy gyökereikből csodafa nőtt. Október 6-án az ő unokájukat, Várdai Istvánt ünnepelhette főszereplőként a sárbogárdi közönség. A világot bejárt, számos hazai és rangos nemzetközi díjjal jutalmazott fiatal csellóművész nem először lépett itt színpadra, ezúttal zenekari kísérettel. A MÁV Szimfonikus Zenekart Baráti Kristóf hegedűművész vezényelte.
Egy zsúfolásig megtelt, száraz hangzású művelődési házban nem egyszerű feladat muzsikálni, a zenei elgondolások megvalósítása itt jóval nehezebb, a függönyök, a falak közömbös érzéketlenséggel nyelik el a hangokat. Aznap este a varázslat azonban fittyet hányt a fizika törvényeinek.
A koncert első felében a helyi Huszics Vendel Kórus Schubert G-dúr miséjének három tételét (szóló: Lakatos Diána – szoprán, Dobos Gábor – basszus), a sárbogárdi származású Leszkovszki Albin Szülőföldemen c. Petőfi Sándor-versből komponált művét (ősbemutató) és a Händel-Halleluját énekelte a zenekarral, szépen intonált, stílusos előadásban. A kórust Huszics Vendelné készítette fel.

A szünet után Csajkovszkij Rokokó variációit Várdai István tolmácsolta (Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára, Op. 33). Az életre kelt cselló páratlanul érzékeny muzikalitással mesélt Csajkovszkij szellemi üzenetéről. Az őszinte és letisztult zenei elképzelés, a bravúros technika, a kifinomult arányérzék, a formák világos tagolása, a tiszta artikuláció, a karakterek és a humor gazdagsága mind egy helyen, egy emberben összpontosulva olyan muzsikus egyéniséget tárt elénk, amilyen – túlzások nélkül – kevés van az egész világon. És ha mindez még nem lett volna elég, ha még nem repültünk volna elég magasra, a d-moll, Andante variációban valami olyan érzelmi felfokozást élhettünk át, amit szavakkal meg sem próbálhatok leírni. A zárótétel elképesztő virtuozitásában feloldódott feszültséget kirobbanó taps követte. A ráadással, egy Bach szvit-tétellel (G-dúr szvit I.tétel, BWV 1007) Várdai István a nagypapájára, Huszics Vendelre emlékezett. Közvetlen egyszerűséggel szólt a közönséghez: “Hallgassunk egy kis Bachot!” És a publikum hallgatott. Bachot.
Mozart K. 550-es g-moll szimfóniája kerekítette le az estét. A kellemes és ízléses előadást, bevallom, én még a Csajkovszkij érzelmi hatása alatt hallgattam; ezzel együtt a jól ismert dallamok természetes otthonosságot hoztak. Megfordult a fejemben, milyen jó lenne Baráti Kristófot hegedülni is hallani, de nem is vehettem komolyan ezt az átsuhanó gondolatot egy végigvezényelt koncert után. Aztán, a jól megérdemelt vastapsot követően egy jó tündér teljesítette a kívánságom. A Händel-Halvorsen Passacaglia Baráti Kristóf és Várdai István előadásában tomboló sikert aratott. A kórus Huszics Vendelre Mozart: Ave verum corpusával emlékezett, ezzel zárult az est."

 

 

Hát igen! Ezt éreztem tegnap is, és a többször említett nagypapa szelleme most is érezhető volt, s hogy képünk legyen róla és munkásságáról...

 

A keret nem sokat változott: a kisváros szürkeségét fokozta a folyamatos shower, a finom őszi esőpermet, tavaly és most is hasonló volt a hangzás, főleg a mise fontos elemét, a kórust nyelte el kissé az említett akusztika, de a hangulat, a termet megtöltő kiöltözött és lelkes közönség változatlan volt csecsemőtől egészen idősekig. Gratulálok én is a szervezőknek!

 

A két évvel ezelőtti kívánság tavaly után ismét teljesült: milyen jó volt Baráti Kristófot is hegedülni hallani, aki a záró műsorszámban Saint-Saëns: Bevezetés és rondo capricciosójának szólistája volt, persze szintén a MÁV Zenekarral és a dirigáló jóbaráttal, Várdai Istvánnal. Előtte Joseph Haydn B-dúr (Harmónia) miséje hangzott el a közel 50 tagú kórussal, és négy kitűnő szólistával: Zemlényi Eszter szoprán, Balogh Eszter alt, Csapó József tenor és Lisztes László basszus), ahol szintén Várdai vezényelt, majd ő volt a főszereplő az I. Saint-Saëns-csellóversenyben; itt Baráti volt a karmester.

A ráadás most is a hangulatos, fergeteges Halvorsen-átirat volt, aminek Handel-írta eredetijét azért linkelem  be, hogy hallható legyen a barokk csoda, akkor csembalóra írva.

 

A zenei élményről csak hasonlókat tudnék írni: minden résztvevő tudása legjavával és mérhetetlen alázattal muzsikált, a két világsztár minden allűrtől mentesen varázsolt el megint bennünket, záró ölelésük a mély zenei barátság szimbóluma volt, érdemes volt miattuk megint elutazni Sárbogárdra, ez az élmény is megmarad. Szívesen, jövőre is!