Törölt nick Creative Commons License 2015.10.08 0 0 423754

Utánanéztem, hidd el, és nem akarok összevitatkozni, főleg nem ilyen OFF témában, de maradjunk annyiban, hogy egyik oldalról a marketing gépezet egy olyan hamis képet közvetít a témáról, hogy mindjárt itt van, és milyen jól működik, aki pedig a fejlesztésével foglalkozik, már megőszült, és 2x kihullott az összes hajszála, mert minden egyes megoldott probléma után 2 új áll elő, és fogalma sincs, hogy miként fog összeállni a dolog a menedzsment által beharangozott 2020-as "Nagy Premierre"... 

Egy példa: az egyik nagy, a fejlesztésekben elöljáró gyártó (nem a google) rendszere rendszeresen nem tudja értelmezni azt, ha járdán egy nagyobb oszlop vagy hirdetőtábla mögül előbukkan egy a jármű haladási irányával ellentétesen, és enyhén az út irányába mozgó gyalogos. Egyszer vészfékez, mert azt hiszi, hogy az addig FIX tárgynak hitt valami megindult felé, egyszer meg nem is érzékeli, és simán továbbhalad. Amikor az ezzel foglalkozó volt osztáltársam mesélte a sztorit, én sem értettem, de felhomályosított, hogy 4 éve az ilyenek kiküszöbölésével foglalkoznak, és hogy minél több dologra próbálják megtanítani a szoftvert, annál több hibát, anomáliát generál. 

Előzmény: Ashi Valkoinen (423724)