wégé Creative Commons License 2015.10.01 0 0 650718

Hogy látták volna? Te láttad, hogy a Renault ilyen gyenge lesz, vagy bárki más? Semmi ráhatásuk a motorfejlesztésre, ahogy a McLarennek sincs a Hondánál, hiába próbálkoznak vele. Hol látsz ebben önhibás balesetet?

 

A párhuzam arra vonatkozott, hogy a Renault sem volt megsértődve, hogy vb címeket nyer a Red Bullal, miközben megválogatta, hogy kinek ad motort mindezt úgy, hogy fizettek neki érte. Ez bombabiztos befektetés volt, amiből egyrészt kifizették a Renault Sport működését, másrészt nem kis hasznot húztak belőle világszerte - ezért is csinálták így, nem Mateschitz két szép szeméért. Amikor pedig vakvágányra tértek, mert rosszul mérték fel az általuk kierőszakolt hibrid-éra kihívásait, és nem is akartak rá a szükségesnél többet költeni annak tudatában, amit a V8-as érában láttak, akkor meg kikérik maguknak.

 

Te minden reggel ugyanott veszed a kenyeret, még akkor is, ha utoljára két évvel ezelőtt volt ehető? És ha szóvá teszed, akkor a péknek áll feljebb, és ezt jogosnak is érzed? Sőt, még azt is megkapod, hogy bezzeg 4 évig itt zabáltál, akkor persze nem volt vele bajod, akkor most mire ez a nagy hűhő egy kis száraz, aszott cipóra. Hálátlan.

Előzmény: candle (650714)