Mivel nem jártak előtte sehol, nyilván nem tudhatják mi volt korábban. A nyolcvanas években turistaútra nem lehetett évente menni nyugatra (legalábbis 1988-ig). Családlátogatás vagy egyéb pl. üzleti út miatt lehetett csak gyakrabban mint három évente. Szüleid biztos meg tudják mondani, hogy nekik hogyan sikerült. Az én szüleim 1977-ben voltak először "nyugaton", Olaszországban. Már az sem volt egy egyszerű dolog, maga a kék útlevél sem járt mindekinek, aki gyanús volt, annak nem adtak, és maga az útlevél nem is volt jó semmire, a kilépéshez is engedélyt kellett kérni (asszem a vállalalti párttitkárnak kellett véleményeznie a kiutazást, de mérlegelték azt is, hogy a gyerekeket viszik-e. Minket nem vittek, így nem féltek a hatóságok attól, hogy disszidálni fognak), plusz az olaszoktól belépésre vízumot kellett szerezni. És akkor ott volt még a valuta kérdés. Még a nagymamáknak is volt útlevele, hogy ki lehessen váltani azt az évi 50 dollárt, így néhány év alatt összejöhetett annyi, amivel már el lehetett indulni nyugatra (babkonzervvel, löncshússal, gázmelegítővel és sátorral). Még 1987-ben is nehéz volt olasz vízumot szerezni (én akkor voltam ott először). Ha jól emlékszem csak hétfőn és szerdán lehetett beadni a vízumkérelmet délig. Már előző este 8 körül sorban álltak az emberek a nagykövetség előtt az utcán. Volt aki matracot hozott magával, és ott aludt a sorban. Én este 10 körül elmentem megnézni, hogy hol a követség, hova kell mennem másnap. Már akkor nagyon hosszú sor volt, így elmentem a szállásomra gyorsan, összepakoltam, és visszamentem én is a sorba. Kb. éjfélkor értem oda, és én voltam az utolsó másnap délben, aki még éppen befért, és beadhadta a kérelmét. Az utánnam jövő száz ember jöhetett vissza néhány nap mulva megismételni a mutatványt. Hágy így ment ez.  Csehszlovákok, lengyelek, románok, bolgárok és NDK-ások meg nem mentek sehova, csak egymáshoz (még Jugoszláviába sem). Az NDK-ások hozzánk is háromévente egyszer jöhettek, mert mi már olyan kelet-nyugat voltunk (mint Helsinki :).

Remélem jön majd a házi "határőrünk" és elmeséli ő is az élményeit, tapasztalatait :)