Csak egy gyors bejelentkezés a tegnapi nemNike-ról.

Egy ideje unom ezeket a versenyeket, a hosszú rakparti szakaszokat, kivált Újpest felé, ami a halálom. És bizony ha nem a 30. jött volna, nem is itt indulok. De itt indultam, és jól tettem.

A mostani útvonal vezetés tetszik, már tavaly is jobb volt, de valahogy nem hagyott bennem mély nyomot, vagy a korábbiak hagytak még mélyebbet, így nem jutott rá figyelem. Szóval tetszett, hogy feldarabolták a szakaszokat, a nem szeretem pesti rakparti rész egyik felét lefelé futjuk, a másik pedig olyan rövid, hogy már nem is mumus. Most pedig végképp nem volt az, mert ott tudtam gyorsítani. De sorjában: Momentán, nem értem, hogy a sorja miért is olyan központi kérdés, hogy mindig sorjában kell venni a történéseket, de ez most off.

Felkészülés nagyjából összejött, két hete Budaörsön a hőségben futottam egy nagyon durvát, ami után majdnem fel kellett mosni az aszfaltról, de behoztam 1:44-re. Fogyni, na az nem jött össze, +3 kg, ennyivel indultam. Utolsó héten az eső keresztbe tett egy kicsit, de talán nem is baj, hogy csak szombaton futottam némi regenerálót és pár repülőt, így pihentebben tudtam indulni. 

Indulás előtt percekkel kaptam egy tragikus hírt, haza is akartam indulni, de végül rábeszéltek, hogy fussak, mást úgysem tudok tenni, így aztán megkerestem Snecit, akivel odafele találkoztunk már, és ráakaszkodtam, hogy ne legyek egyedül a gondolataimmal és a tervezett futásommal. A terv ugyanis az volt, hogy 4:50-esekkel kezdek, aztán fokozatosan, 4 km-enként gyorsítok, a végére valahogy behúzom 1:40 alá. Sneci viszont nem arról híres, hogy 1:40-es tempóban futja a nemNike-t, tehát annyit tudtam neki mondani, hogy megyek vele, ameddig bírom, aztán meglátom. 

Ennek megfelelően 4:30-akkal kezdtünk, apulzusom mégis csak el tudta érni a félmaratoni átlagszintet már az első kilométeren, de szerencsére ott is maradt, így mentem Snecivel tovább. Eltelt 4 km, kicsit lassultunk, 4:35, aztán újabb 4 km, és kicsit tovább lassultunk. Mondtam is, hogy miattam ne lassítson, menjen inkább. 10-nél gyanús lett (46:39), hogy nem velem van a baj, és sajnos igazam volt, sérülés lassította Snecit a szintemre, majd tovább, így 10-12 között két 5:0x-es km következett. Utána pedig a mumus szakasz. Ekkor elbúcsúztunk, én pedig megnéztem, vissza tudok-e gyorsítani a tempós első fél után. Sikerült, és villámgyorsan 4:40 alatt találtam magam. Megláttam egy standot a távolban, benyomtam a gélem, és vártam, a vizet, de a stand mégsem az volt, így 1,5 km-t boldogított a powerbar íze a torkomon. Végül is, meg lehetett szokni. 

Fordító a pesti rakparton, visszafelé odaköszöntem Snecinek, de ő nagyon maga elé meredt, koncentrált, látszott a mozgásán, hogy nincs jól. Le a kalappal, hogy így is teljesítette. (mondjuk, ha jól lett volna, ilyenkor már nem is láttam volna a hátát sem, nem hogy a mozgását...)

16-nál éreztem, hogy fáradt vagyok, a combom kezdett nehezebben emelkedni, mintha egy pálca lett volna a tetején, hogy eddig és ne tovább. Ezért aztán szaporáztam. Addigra a PB-döntés, ami valahol 8 km-nél mint valószerűtlen, de említésre méltó opció, befigyelt egy pillanatra (1:37:03 volt 15 éve itt az eredményem), kezdett visszatérni a ködbe, mivel már közel 1,5 percet kellett volna gyorsulnom. 

Felrobogtam a felüljárón, lefelé döngettem, fordító, egy utolsó pohár víz futtában a számba, és a környékére, majd 19 km. Jobb kanyar, de még nem lehetett engedni a bennem rejlő állatot. Utolsó km, hajrá, néhány pofon frissítőnek, hogy reagáljon az idegrendszerem, befutó, nem, nem tudom gyorsabban, Apu, 15 éve, hogy nem találkoztunk, de ha itt vagy bennem, most segíts, már nem lesz könnyed sprint a vége, örülök egy vicsorgós középtempónak, hopp, egy srác nagyon spurizik, elhagyott, már két méterrel, de nem hagyhatom, jé itt az erő a lábamban, vicsorgás, már nincs erőm levegőt venni, ott a srác, már utolérem, már mellette vagyok, dobol a fülem, cél, csipogás, LEVEGŐT! Nem, köszönöm, jól vagyok, nem kell műteni, csak hadd vegyek levegőt. Nem, tényleg jól vagyok, a dülöngélés a szexepilem, otthon is így közlekedek. Tényleg. Köszönöm. 1:38:38. Életem második legjobb hivatalos félmaratonja, de nem tudok örülni. Csomag, zuhany, haza. Ez volt.