Hihetetlen számomra is. 

 

Sajnos attól tartok, hogy a folytatás lesz katasztrófális. A baba december végére várható. 

Mostmár kísérő nélkül is kiengedik kimenőre, mert szerintük sokkal jobban van. Szerintem meg nem. Ilyenkor haza is látogat, majd öt perc alatt elkezd velem ordítozni, hogy a saját félelmeim miatt rátelepedtem és bezárattam, meg egyébként az új orvosa (aki engem életében nem látott - lévén, hogy megint új orvosa van, immáron három hónap alatt a negyedik) is azt mondta, hogy én vagyok a beteg. Mindezt szinte dühöngve. Utána el kellett mennem, valameddig elvittem kocsival, eszelősen őrjöngve szállt ki a kocsiból, rámcsapva az ajtót, hogy azt hittem beszakad, a környezetünkből mindenki odanézett. (Mondjuk ez pont nem érdekel, de nekem is akkor esett le, hogy ez mennyire drasztikus és feltűnő) 

Közben a pszichiáter engem kóstolgat, hogy NEKEM(???) mi a tervem, amikor megszületik a baba. 

Azt hittem, hogy nekik van tervük. :(

Aljas sunyi módon az én lelkiismeretemet bombázza, hogy "de mégiscsak az unokája". Nincs-e valaki a családban, aki elvállalja? Ráadásul úgy, hogy napi kapcsolatban legyen a babával az édesanyja. ???????????? Ezt hogy gondolják? Ki vállal el egy mániás depressziós nőt még puszta családszeretetből is. Az én rokonságomban nincs ilyen, azt tuti.  

 

Én úgy érzem, hogy felelősségteljesen döntöttem, amikor gyámhivataltól pszichiáterekig rohangáltam le és fel, hogy egyszerűen nem tudom elvállalni ezt a terhet már, sem idővel, sem energiával, sem anyagi lehetőségekkel, valamint a kisebbik lányom egészséges fejlődését is veszélyeztetem, ha ezt így hagyom tovább. 

 

Mivel a lányom lakcíme természetesen nálam van, ezért gondolom az unokámé is itt lesz automatikusan, ha akarom ha nem?

Lehetséges, hogy egyszerűen leteszik az ajtóban nálam? (természetesen képletesen)

 

Elmondtam, hogy szerintem akkor szabad a kórházi kezelés alól kivonni, amikor végre kialakul a betegségtudata, és azt mondja, hogy igen, beteg vagyok és hajlandó vagyok beszedni a gyógyszert, mivel másként akarok élni ezentúl. Egyéb esetben nem fogja itthon vagy bárhol máshol a gyógyszereit szedni és vége, visszaesik megint. Illetve most sincs a valóságban, de akkor még rosszabb lesz helyzet. Pszichiáter közölte, hogy ő ezzel nem ért egyet. Majdnem mondtam, hogy akkor vigye haza egy pár hétre és próbálja ki. Nem tudok rá reggeltől estig vigyázni, meg nem is hagyja. Gyűlöl, veszekszik, vádol, bánt. Iszonyatosan durván.

 

Ha megteszik, hogy hazaküldik hozzám, totálisan romba döntik az életünket, ami eddig is cérnaszálon lógott. 

Van még egy lányom, aki gimnazista. Ő nem számít?