Az írott angol elég, ha nem vagy bizalmatlan típus, mert a vizsgálat eredménye röviden össze van foglalva Gary Taubes "Why We Get Fat" könyvében (Knopf, New York, 2011), ami amúgy is nagyon jó és mindenképp érdemes elolvasni.

Szóval, a stanfordi kutatók egy éven át tartattak négy különböző diétát emberekkel és monitorozták azokat az adataikat, amiket a szívbetegségek előjelzésében fontosnak tekintünk. "Traditional" diéta néven szerepel az a low-fat, high-carb, sok mozgás előírás, amit a kormányzat támogat és az orvosok jellemzően ajánlanak a pácienseiknek; az Ornish, ugye, ennek egy még extrémebb változata. A Zóna, elsősorban élsportolóknak kitalálva, kicsivel CH-szegényebb és jelentősen fehérjedúsabb a tradícionálisnál.

A lényeg a táblázatban:

Tehát az Atkins diétázóknak (eleinte max. 20, később max. 50 g CH naponta és korlátlan vörös hús meg állati zsír) javult leginkább az összes fontos értékük. Legnagyobb súlycsökkenés (ez még nem is fontos) és vérnyomáscsökkenés, legnagyobb csökkenés az igazán fontos trigliceridszintben. Az LDL koleszterijük kissé emelkedett, míg az Ornish diétázóké csökkent -- ennek a 70-es években nagy jelentőséget tulajdonítottak volna. De ma már ismert, hogy sokkal többet számít az LDL-HDL arány, és az is az Atkins-diétával javult a legtöbbet, mivel az ő HDL-jük erősen emelkedett. (Az LDL két alfaja is nagyon számít, minthogy csak az egyik 

A vicces a dologban, hogy a vezető kutatő, Christopher Gardner (director of Nutrition Studies) maga 25 éve vegetáriánus és a prekoncepciója bevallottan az volt, hogy az Atkins-diéta veszélyességét fogja majd bebizonyítani. Így némileg kelletlenül ismeri be, hogy az adatok az ellenkezőjét mutatják. De beismeri!