Nem a máshol szocializálódás a lényeg - végülis hazajöttem -, hanem saját sorsunk, amit magunknak kellene irányítani. Meggyőződésem volt, és maradt, hogy a mentálisan és gazdaságilag is rendkívül súlyos hazai helyzetből egy működő demokráciába és valóban prosperáló gazdaságba csak úgy tudnánk átküzdeni magunkat, ha előbb az egyszerű, kézzel fogható, helyi dolgainkról elkezdenénk úgy beszélni, hogy abban valamelyes szélesebb körű helyi egyetértés legyen. Olyan dolgokra gondolok, amiket nem sújtanak a múlt történelmi, nemzeti, sérelmi és egyéb terhei, hanem amelyek tényleg kézzel fogható dolgok, amikről hogy mi magunk, itt helyben is tehetünk. Ezért jó, hogy lett az önkormányzatiság, és a civil szerveződések. 

Az én kis kétkezi, helyi témáim a fényképezés, a közlekedés, a meglévő értékeink megmentése, lehetőleg kibontakoztatása és bemutatása, és a hétköznapi élet élhetőségének dolgai, mint hogy a posta valóban szolgáltasson nekünk, és ne minket, megrendelőket csicskáztasson. Ha eljutottunk egy témában egy közös nevezőre, és elég sokan gondoljuk és mondjuk ugyanazt, akkor a tettek mezejére léphetünk. Civilként megtehetjük magunk, amit kell - ahogy én két évtizeden keresztül takarítottam a közöst és gondoztam ott a növényeket, vagy önkéntes szolgálatként fotóztam és hangosítottam civil rendezvényeken -, választópolgárként pedig elmehetünk helyi képviselőinkhez (például a helyi érdekű közlekedés dolgában vagy a szélesebb közterületek mikéntjével kapcsolatban), komolyabb esetben pedig akár az országgyűlésig mehetünk, mint tettem a - szerintem - súlyos azbesztszennyezés dolgában. 

És mindez még csak az első pár botladozó lépés lenne ahhoz, hogy országunk sorsát valóban saját kezünkbe vegyük. Van, aki elég bátor volt ahhoz, hogy mindjárt az országos politika terepén kezdjen, nekem ehhez nem volt és nem lesz kedvem mindaddig, amíg legalább az apróságokban nem sikerül egy kis helyi mikrodemokráciát elérni. Úgy gondolom, a közlekedés és a környezetvédelem országos szinten is a jövőnk egyik kulcsa, de nekem még baráti körben sem sikerült úgy beszélni az elképzeléseimről, kétségeimről, hogy azt érezzem: kettőnél többen megértettek, és egyet is értenek velem.

Most csak annyit szerettem volna, hogy a közösségi közlekedés egyik fontos evangelistája is velem együtt mondja ki, hogy ez a MÁV bizony így NEM ALKALMAS arra, hogy a magyar gazdaság résztvevőjeként, a dolgozók munkába szállításában rész vállaljon. A következő kérdésem az lett volna, hogy akkor miért nem engedjük, hogy más, működőképesebb alternatívák kibontakozhassanak.

Ha párezren kimondanánk az első megállapítást udvariasan, tisztelettel, de egybehangzóan, akkor a demokrácia játszóterén léphetnénk valamelyik következő fokozatra. De mivel nem párezerig, hanem még odáig sem jutok el, még a legelkötelezettebb baráti körömben sem, hogy ketten kimondjuk egybehangzóan, nyilván nem a helyzettel, hanem az én elképzeléseimmel, elvárásaimmal, vagy födrajzi elhelyezkedésemmel van a probléma.