Sajnos mi is megéltük, hogy milyen elveszíteni a családi kedvencet/egyik családtagot. Dióka 5 éves múlt... 2010. júniusában született, és 2015.08.28-án aludt el örökre. Mindenre igyekeztünk odafigyelni, jó helyről hoztuk el, igazán pedigrés felmenőktől, korán átesett az ivartalanításon is (féléves múlt), megfelelő táp, rengeteg mozgás, ahová tudtuk, vittük magunkkal, mint egy családtagot. Velünk lakott a lakásban, igazán szoros kötődés volt, rengeteget sétáltunk, labdáztunk, kirándultunk, majd 2014. novemberében indult a rémálom. Jobb első lábát néha-néha megemelte. Elmentünk orvoshoz, ahol először porcra gondoltak, átesett a kúrán, semmi javulás. Ezt követően röntgen, hátha a csípővel van vmi, de az gyönyörű, mint a könyvben. Akkor biztos rándulás, erre kapott szteroid, majd nonszteroid gyulladáscsökkentőt, attól sem javult. Átmentünk másik dokihoz, ott megint röntgen, szintén semmi, majd mr vizsgálatot javasoltak, hátha porckorong. Persze ekkor már március volt, a lábemelgetésből, sántikálás, majd 3 lábon járás következett. Kedve, étvágya nem változott, csak a labdázást és a nagy kirándulásokat felváltotta a kisebb séta. Na az mr sem mutatott ki semmit, majd a második dokinak a kollégája jól áttapogatta Diókát, és a hónaljában megérzett valamit. Megint mr, de már arra a területre fókuszálva, és meg lett a diagnózis: ideghüvely tumor, ami az ideggyökből indul és az ideg megvastagodásával jár. Sajnos nem műthető, mert nem lehet teljesen kiszedni, a lábát viszont biztosan elveszítené. Maradt a sugárterápia, majd a kemo, bíztunk a javulásában, de sajnos nem így lett. A séták egyre kisebbek és fárasztóbbak lettek, de a kedve étvágya még mindig jó volt. Majd az utolsó héten sajnos a fájdalmai felerősödtek, hajnalban felkelt, de legalább visszaaludt a fájdalomcsillapító hatásától, az utolsó 2-3 napban már az sem használt... Nem tudtuk tovább nézni a szenvedését, és meghoztuk a legnehezebb döntést...
Iszonyat, amilyen űrt hagyott maga után...