Kempingez Creative Commons License 2015.08.27 0 0 2494

Értem, amikor kezdtem volt értetlenkedés a mi családunkban is. Anyagiak és a ráfordított idő tekintetében is, majd némi időelteltével ez szerencsére pozitív irányban változott. Mivel a méhészkedés mibenléte nem annyira közismert, így előfordul értetlenkedés, illetve időmiliomosnak vélnek. Ha meg állításom szerint sok a munka miért nem csinálom már pirkadatkor, vagy késő estig? Szóval vannak ilyen laikus "beszólások". Például  most akác előtti nagy készülődésben az egyik rokon felhívott hogy nem-e mennék segíteni, de azonnal. Mert jönne a kőműves  a segédmunkása megbetegedett. Hogyne rögtön, amikor pont a feladatokkal sakkoztam, hogy nagyjából minden rendben és előkíszítve legyen a vándorlásig.  

Az is mókás volt, persze csak így utólag. Az elején történt, még méheim sem voltak de mivel minden eszközöm magam készítettem így sok műhelymunkám akadt. Néhány nap szabadságot kértem, mert ott meg éppen kevés volt a munka, gondoltam akkor haladok otthon a dolgaimmal. A nejem miután elsoroltam neki a betervezett munkákat. csak annyit fögött fel az egészből hogy otthon leszek, és szerinte így ráérek vihetem is reggel az ovodába a gyereket, aztán meg még egy sor tennivalót is rám akasztott volna. De elmagyaráztam neki, hogy vegye úgy hogy otthon sem volnék. :)

 

 

 

Előzmény: Jam Clerk (2493)